Hovà tűnt Mary

Hovà tűnt Mary.

Mary  két és fél éves volt,  és a falucska utolsó házában lakott az anyukájával és a nagymamàjàval.  Egyik délután  kint voltak a kertben, és a pár napja felszedett vöröshagymáról pucolták le a màr megszàradt földet, majd fonatokat készítetek belőlük. A két kutya, Dolli és Zorro elnyúlva feküdtek az árnyékban.  A kislány ott téblábolt  körülöttük.

• Dràgàm, menj be, és húzd fel a cipődet, ne mászkálj mezitláb a kertben – kérte a kislányt az anyukája, aki szófogadóan elindult a ház irányába. Dolly és Zorro követték.

Eltelt már egy kis idő, talán egy óra is,  de Mary még mindig nem ment vissza.

• Meddig tart felvenni a lábbelit?  – kérdezte a nagymama,  és tekintetòvel körbekémlelte a kertet, hátha valahol meglátja az unokàjàt,  talán megint  a koktélparadicsomokat szedegeti.
• Valószínű, hogy bekapcsolta a TV-t, és valami rajzfilmet néz – válaszolta az anyuka, és nyugodtan folytatták a munkát.

     Amikor végeztek a hagymával, felmentek a házba, kezet mostak,  és mentek a szobába  Maryhez, de bizony a kislány nem volt ott.

• Biztosan a fürdőszobában pancsol, fürdeti a babáit – mondta a nagymama, de ott sem találták. Megnézték minden helyiségben, még a padlásra is felkukucskáltak, pedig a feljárót Mary egyedül nem tudta volna kinyitni.
• De akkor hol van? – kiáltották egyszerre.

     Kirohantak az udvarra, benéztek a tyúkólba, a fészerbe, még a kutyaházba is, de Mary nem volt sehol. Egy darabon a betonúton is elindultak, egyikük jobbra, másikuk balra, kiabálva a kislány nevét, megállították a járműveket, hátha látta valaki, de  semmi eredménnyel. Kétségbeesetten tértek vissza a házba. Mary anyukája felhívta a rendőrséget, bejelentette, hogy eltűnt a kislánya. Negyed óra múlva megérkezett egy rendőrautó a házukhoz.

• Mikor ment el? – kérdezte az egyik járőr.
• Körülbelül három órája lehetett, hogy beküldtem a házba cipőt húzni. Azt gondoltam, nézi a TV-t, azért nem jött vissza a kertbe  – sírta el magát az anyuka.
• Aztán vagy egy órát kerestük, de lehet, hogy többet is – szólt közbe a nagymama. – Négy-négy és fél órája biztosan van már, hogy elment.

 A rendőrök is átfésülték a házat, a kertet, az udvart,  de hiába. Újabb rendőrök érkeztek.

• Messzire nem juthatott, hiszen csak két és fél éves – jegyezte meg az egyikük. – Egy helikoptert is bevetettünk, itt köröz a környék felett, de eddig még nem vett észre semmit.Sajnos egyre nehezebb lesz a keresés, mert már sötétedik, de két kisebb csapattal elindulunk az erdő felé.
• Az erdőbe? De hiszen az öt km-re van ide! Hogy tudott volna elmenni odáig egy ilyen kicsi lány, ráadásul mezitláb? – sírt Mary anyukája.
• A kislány cipője a házban van még? – érdeklődött egy rendőrnő, mire a nagymama berohant a házba, hogy ellenizze, majd néhány másodperc után kikiabált az ablakon, hogy a cipőcske is eltűnt.
• Valószínüleg Mary bement, felvette a cipőjét, aztán miután ismét elhagyta a házat, nem maguk felé indult a kertbe, hanem az erdő irányába – állapította meg a rendőrnő.
• De a kutyák is eltűntek. Zorro és Dolli – jegyezte meg a nagymama . – Folyton ott akartak lenni, ahol a kislány van.
• Asszonyom, ha a kutyák is eltűntek, ez egy bíztató jel, remélhetőleg  Maryvel vannak valahol. Ne aggódjanak, nem lesz semmi baj! Önök maradjanak idehaza a telefon mellett, amint tudunk valamit, telefonálunk.

     A kereesőcsapatok egyre beljebb jutottak az erdőbe, és egy tölgyfa alatt édesen alvó kislányra bukkantak a zseblámpák fényében. Feje az egyik kutya hátán pihent, mintha Dolli lenne a párna. Zorró kutya pedig úgy feküdt mellette, hogy teste melegével védje kis gazdáját a kihülésről.

• Istenem, nézzétek  -  mondta elcsukló hangon egy hölgy a csapatból. – Csináljatok egy fotót róluk,  ez valami megható.

A képet továbbbították a központba, majd hamarosan megszólalt az aggódó anyuka házában a telefon. Idegesen kapta fel, és félve szólt bele.  

• Anyu, itt vagyok – mondta egy álmos gyerekhang. – Dolli és Zorro vigyáztak rám.
• Ó, kicsim, de boldog vagyok, hogy hallom a hangodat – sírt az anyuka is, a nagymama is örömükben, s alig várták már, hogy hazahozzák a kislányt.

     A keresőcsapat tagjai elmondták, hogy egy kis ideig nem tudtak közel menni  Maryhez, mert   a kutyák morogni kezdtek, s attól féltek, hogy támadni fognak, annyira acsarogtak, amint fogyott a távolság közöttük. Mary felébredt, és a keresőcsapat vezetője elmondta  kicsodák, és  azért jöttek, hogy hazavigyék, mert az anyukája és a nagymamája már nagyon aggódnak miatta.    

     Ekkor a kislány ráparancsolt a kutyákra, hogy csend legyen, a bácsik és a nénik barátok, mire azok meghunyászkodtak.  Maryt és hűséges vigyázóit berakták egy rendőrautó hátsó ülésére, és hazafuvarozták őket. Nagy volt az öröm és a boldogság.

• Tudod, hogy nem mehetsz ki engedély nélkül a kapun – mondta az édesanyja, amikor már hármasban maradtak. – Miért nem jöttél a kertbe?
• Meg akartam fogni a pillangót, annyira szép volt – magyarázta Mary, és szorosan átölelte anyukája nyakát. – Ne haragudj, mami!

      A két kutya, Dolli és Zorro elfeküdtek a kanapé előtt a szőnyegen. Végre lejárt a műszak, elvégezték az őrző-védő szolgálatot, minden rendben van, most már nyugodtan alhatnak.