India igazi királya

India igazi királya.

India igazi és korlátlan királya

Képzeld el Indiát gyönyörű háboríthatatlan valóságában. Lassan szemed elé tárul a nem mindennapi táj a szép zöld erdők megannyi szépségével. Láthatod a régi korok ősi templomait, ahogyan a dzsungel átvette felettük az uralmat és lassan a saját maga részévé teszi. Láthatsz csobogó vízesést, melyet szépen benő a különböző virágok tengere, s ha lenézel a tetejéről egy nem mindennapi látványban lesz részed. 

            Ebben a nem mindennapi környezetben a szioni – erdők mélyén rejtőzik a történet. Ha elég figyelmes vagy és becsukod a szemed, szinte látod magad előtt, amint huncut farkaskölykök vidáman és elégedetten játszanak egymással tudomást sem véve a körülöttük lévő világról. Tőlük kissé távolabb medvéket pillanthatsz meg, amint halat fognak a közeli patakból. Aztán ahogy haladsz beljebb a sziklákon láthatod az óriáskígyót, amint hasát sütteti ezen a nyári, meleg napon. Ugye milyen békés a természet különös világa? Legalábbis emberi szemmel így gondoljuk, hiszen az emberekkel szemben nem vitatkoznak, veszekednek. Ez azonban csak elméletben működik, a gyakorlatban kicsit másképp valósul meg. Nézd a fákról – fákra ugráló majmokat, akik igazi kisgyerekekhez hasonlóan mohón elkapják társuk elől az ízletes falatokat. 

            Történt egyszer, hogy egy szép napon a dzsungelnek egyik elfeledett részén az állatok különös és egyben szokatlan gyűlést tartottak. A napirendi pontjuk között szerepelt, hogy ki a leghasznosabb állat és az is, kitől félnek legjobban az emberek, illetve kit emlegetnek legtöbbször. Legelőször a tekintélyt parancsoló tigris emelte mancsát szóra:

-         Bizonyára mindannyian tudjátok az emberek tőlem félnek legjobban. Ha csak meghallják félelmetes morgásomat, menten menekülnek kunyhóikba. Nevemet csak este a tűznél merik megemlíteni, de tele félelemmel és ijedtséggel – mesélte.

-         A valódi kérdés azonban az, hogy ki a leghasznosabb, aki nem nézi az érdeket, és nem a nagyság és a hatalom a döntő számára – szólt közbe egyikük.

-         Ugyan mit tudsz erről az egészről Tika? – kérdezett vissza.

-         Igaza van Asmának, te csak egy játékos mackó vagy, akitől nem félnek, de nem is vagy igazán hasznos – értett egyet a majom.

-         Rólad sem mesélnek éppen szép történeteket, Merlon. Ha a falu veszem az irányt, szinte mindig hallom őket, ahogy nevetve mondják egymásnak, hogy ne félj ez csak egy majom – mesélte Luna a párduc.

Észre sem vették, amint egy hatalmas, szürke árny áll meg mellettük, csak akkor lepődtek meg, mikor meghallották a hangját:

-         Nem a félelem lesz a döntő tényező ebben a kérdésben, barátaim. A csíkos tigrisnek abban igaza van, hogy tőle félnek a legjobban, hiszen bármikor rájuk támadhat, amikor kedve tartja. A másik fele a kérdéseteknek az, hogy vajon melyik állat kapja azt a jelzőt, hogy a leghasznosabb? Ez azonban nem ebben a pillanatban fog el dőlni, mikor veszélyben lesztek. Ki fog derülni, vajon ki az, aki legjobban kiveszi a részét a dolgokból – magyarázta.

-         Amina valóban bölcs jellemmel rendelkezel, de vajon téged emlegetnek? Engem minden étkezésnél meg szoktak említeni, hiszen mindig mondják, hogy „olyan éhes vagyok, mint a farkas”? – ellenkezett a farkas.

-         Még nem értitek a szavak értelmét, de egy napon talán meg fogjátok érteni mondataimat – szólt, majd méltóságteljesen elsétált.

Az állatok értetlenül és döbbenten fogadták először érkezését, majd utána távozását. Viszont egyikük sem értett egyet vele, sőt volt, aki dühösen fogadta viselkedését, míg a másik felük nem tulajdonított jelentőséget az elefánt megjelenésének. A gyűlés ezután feloszlott és mindenki elindult hazafelé, hogy a családjával lehessen. Egy idő után már nem is tulajdonítottak nagy jelentőséget neki.

      Történt egyszer, hogy a faluban a gyermekek vidáman játszottak és futottak az üstök mellett. Azonban az egyikük véletlenül nekiesett a forró edénynek és a tűz elkezdett terjedni.  A férfiak éppen vadászaton voltak a távoli tájakon az asszonyok viszont kétségbeesetten próbálták eloltani a gyorsan terjedő tüzet. Nem telt bele sok idő és a lángok betértek a dzsungelbe. Futott a bivaly, a sakál, farkasok, de még a tigris is rémülten menekült fedezéket keresni. Már nem az volt a legfontosabb tényező, hogy ki a leghasznosabb vagy ki a legfélelmetesebb, már csak a túlélés számított. Az elefántok a folyóban távol voltak a tűz helyszínétől, de megérezték a többiek félelmét, majd megpillantottak az ijedt tömeget a parton. A vezér odament hozzájuk, s így szólt:

-         Mi a baj, miért kerestétek fel az otthonunkat? – érdeklődött.

-         Kérlek, segítsetek nekünk megfékezni a tüzet. Az otthonunk romokban hever, de legalább családjaink itt lehetnek mellettünk – válaszolt Asma. 

-         Segítünk, hiszen a dzsungel a mi otthonunk is, nemcsak a tiétek. Látod csíkos tigris nem mindig a legjobb tulajdonság, ha a félelmetes jelzővel illetnek – magyarázta Amina.

-         Tudom, és hidd, el sajnálom a szavakat – kért bocsánatot.

Az elefántok bólintottak, majd igyekeztek segíteni társaikon. Ormányukkal eloltották a tüzet. A jelenlévők nem győztek csodálkozni, hogy milyen össze szokott csapatban dolgoznak s mindenki tudja a maga dolgát. Lenyűgöző látványt nyújtott a természet egyik csodájának számított, mikor a kis közösség összefogott és egyként végezte dolgát. 

Ahogyan Afrikában az oroszlán, Indiában pedig az elefánt érdemelte meg az állatok királya címet. Ők tartották egyben az egységet az állatok népe pedig tisztelte és becsülte mindkettőt. 

      A tűzeset után mindenki másképpen gondolkodott és idővel belátták, hogy nem az a fontos kit mikor s mennyit emlegetnek, vagy kitől félnek a legjobban, hanem ki tud többet tenni a közösségükért.