Indigó, a kedvessé vált víziló

Indigó, a kedvessé vált víziló.

Volt egyszer egy alpaka, úgy hívták, hogy Amanda. Leleményes volt, okos, ő volt a falu tudósa. Ha baj volt, ha ötlet kellett, tanácsért mindenki mindig hozzá sietett. Mosolygós volt ez az alpaka, kedves, helyén volt a lelke, nagy szíve volt, s mindenki szerette.

A faluban többféle állat és növény élt: Indigó a víziló, Aladár a Papagáj, Eduárd az elefánt, Mirázs a zsiráf, Tamara a kedves kis panda, Sára, az illatozó hársfa, és Szirom, a fehér Liliom.

Jól megvoltak a lakók egymással, csak a víziló volt a kivétel, hisz állandóan panaszkodott, morgott, sápítozott valamiért elnehezült szívvel.

Ha a papagájt meglátta, így szólt:

–Nem szeretem a papagájt, túl harsányan kiabál, nagy ricsajt csap! Bárcsak a faluból elköltözne, sokkal jobb lenne itt élni nélküle!

Amikor az elefánttal találkozott, így dohogott:

–Nem szeretem Eduárdot, az elefántot. Túlságosan szürke, felvehetne valami színes ruhát végre! Ha ránézek, elmegy tőle a kedvem, méghozzá igen messzire! Bárcsak a faluból elköltözne, sokkal jobb lenne itt élni nélküle!

Amikor Tamara futott vele össze, így szólt hozzá:

–Tamara, te buta Panda! A bambusz ültetvényed beárnyékolja a kertem, napsütéskor pont napfényt nem kap indigókék testem! Bárcsak a faluból elmennél, én is sokkal boldogabb lehetnék!

Amikor a zsiráfot látta, azt szapulta:

–A zsiráf mindig lesekszik, belát a kertembe, nem tudok csinálni tőle semmit! –mondta elkeseredve. Bárcsak a faluból elköltözne, sokkal jobb lenne az élet nélküle!

Amikor a növényeket látta, ezt skandálta:

–Nem jó ez a virágillat, facsarja az orrom! Bárcsak ne lenne itt hárs és liliom! Sokkal jobb lenne itt az élet, én mondom!

A falu lakóinak elege lett egy napon, és elmentek a falu bölcséhez, Amandához, a mindent tudó alpakához. Amanda nagy bölcsen ezt harsogta:

–Szedjétek a sátorfátok, költözzetek át egy időre a szomszéd erdőbe! Meglátjátok, hogy a víziló legyen bármilyen otromba, de belátja majd, hogy amit tett, az nagy hiba.

És a lakók fogták magukat, átköltöztek a szomszéd faluba.

Másnap a víziló egyedül ébredt. Felkelt, kereste a papagájt, de az nem hozta a légipostáját. Nem kapott a víziló rokonoktól levelet, ez aztán a döbbenet! Kereste Eduardot, az elefántot, hogy mikor hozza üres kútjába a vizet. De Eduárd nem jött el, a kút üresen tátongott, s a víziló meg szomjasan ácsorgott.

–Nem tudok inni, nem tudok fürdeni! -bömbölt a Indigó, a víziló.

–Hol van Eduárd? Most jöttem rá, hogy mily nagy szükségem van rá! Az ormányod egy csoda, Eduárd, gyere hát vissza!

A pandát is hiányolta, a szomszédban nem találta. Nem hozott neki senki enni a kertjéből, pedig szerette rágcsálni a növényeket, amiket a panda nevelgetett.

–Hol vagy Tamara? Éhes a pocakom, a kerted úgy hiányolom! Tamara, gyere már haza!

Hiányzott neki a zsiráf is, mert nem volt senki, aki elmondja neki a híreket. A zsiráf volt az egyetlen, aki pletykázni szeretett. A víziló nem evett, fürdeni nem tudott, teste bűzlött, a kertjében már virágillat sem áramlott.

–Hol vagytok virágok? Nélkületek már a kertem sem bódító, testem szaga meg valljuk be, elég rothadó!

A víziló felkerekedett, felkereste az Alpakát, hogy elmondja neki a bánatát.

–Ó, kedves Indigó! –szólt az alpaka. Kérj bocsánatot a lakóktól, és hívd őket haza! A szomszéd faluban tanyáznak, csak egy-egy kedves szóra vágynak!

A víziló így is tett, elcammogott a szomszéd faluba, keblére ölelte az állatokat, növényeket, s egy-egy jó szóval kedvesen hazahívta őket. 

–Aladár, hangos vagy ugyan, de a postásként te vagy az, aki páratlan! Te hozod a rokonaimtól a leveleket, nélküled azt sem tudom, hogy egészségesek-e vagy betegek!

–Eduard, mondtam már, hogy szeretlek? Szürke ugyan a ruhád, de az ormányod kész főnyeremény, vizet raksz a kutamba, s ez aztán a nagy eredmény!

–Kicsi kertész Panda, a kerted nélkül a pocakom éhen halna!

–Mirázs Zsiráf, hiányzik a kotnyeles fejed. Mindent tudsz a faluba, beszélgetni veled igen jó móka!

–Drága virágok, nem is rossz az illatotok! Nélkületek egy igazi bűzbarlangban lakok!

Így tanulta meg a víziló, hogy folyton panaszkodni bizony nem jó. Mindenkiben van hiba, de ez nem lehet nagy galiba. Lett a társaihoz egy-egy jó szava, így lett Indigó víziló a falubeliek kedves támasza.