Jojó és Tutu: Tutu cica megmentése

Jojó és Tutu: Tutu cica megmentése.

Jojó egy tágas, budapesti utcában lakott a Városliget mellett. Saját magát nevezte el így: amikor még nagyon kicsi volt, az igazi neve túl hosszúnak hangzott, így mindig csak azt mondogatta, Jojó, Jojó. A Jojó név aztán rajta is ragadt és mostanra már mindenki így hívta őt. Pedig már nem volt annyira picike. Ő már igazi nagylány volt – igaz, óvodába még nem járt. Csak akkor, amikor Anyaanyával meglátogatták Anyaanya régi munkatársait. Anyaanya ugyanis korábban egy óvodában dolgozott, mint óvónéni. Olyankor Jojó mindig nagyon izgatott volt, mert az oviban csupa különleges játék, aranyos nénik és nagy gyerekek voltak, akik mind vele szerettek volna játszani. Anyaanya megígérte, hogy ha majd kicsit nagyobb lesz, ő is járhat majd óvodába.

Amíg az óvodára várt, Jojó Anyaanyával és Apaapával töltötte a napjait. Apaapa olyan szerencsés volt, hogy otthon dolgozott és nem volt sokat távol Jojótól és Anyaanyától. Ráadásul mindig ő főzte az ebédet, amíg Jojó Anyaanyával sétálni, játszótérre vagy épp máshová ment, és az nagyon finom volt!

Jojó szerette az állatokat, a dínókat, a Jégvarázst, a lila színt, a kopogós cipőket, az édességet, a brokkolit, a vendégeket és a szaladgálást, ez utóbbit akárhol és kifulladásig. De a legeslegjobban a cicákat szerette. Saját cicájuk ugyan nem volt, de Ninánál, aki Jojó nagymamája volt, ott lakott Hercegnő cica, akit lehetett szeretgetni és alkalomadtán kergetni is. Vagy nagy kacagások közepette megérinteni a rózsaszín orrát.

Egy napon azonban végre Jojónak is lett cicája!

Nem sokkal karácsony előtt történt. Aznap reggel még hó is szállingózott, ami ugyan hamar szürke latyakká változott a belvárosi utcákon, de legalább addig, amíg az égből hullott lefelé, szép volt. Jojó Anyaanyával boltba ment ajándékot venni. Ninának szerettek volna vásárolni valamit, aminek biztosan örülni fog. Anyaanya úgy tudta, abban a boltban lehet kapni málnás teát, amit Nina nagyon szeretett és amihez máshol egyszerűen lehetetlen volt hozzájutni. Meg is találták a teát a legfelső polcon eldugva. Három dobozzal vettek belőle, hogy legyen később is, aztán siettek a pénztárhoz, hogy még vásárlás után legyen egy kis idő játszóterezni.

A pénztár előtt hosszú sor állt, sok ember vásárolt mindenfélét karácsonyra. Amíg arra vártak, hogy sorra kerüljenek, Jojó unalmában a pénztár mellé pakolt árukat bámulta. Volt egy polc tele színes magazinnal, például olyannal, amit Jojó keresztanyukája mutatott egyszer Jojónak és tele volt szép kopogós cipőkkel. Egy másik polcon rágógumik sorakoztak. És volt ott egy magas tároló is mindenféle plüssfigurával. A plüssök között pedig, egy labda és egy halacska között ott várt Tutu cica.

Jojó azonnal tudta, hogy ő Tutu cica. Anyaanyával korábban láttak egy képet egy szép, fekete-fehér-narancs színű cicáról, akit Tutunak hívtak és Jojó rögtön megszerette. Azóta sokszor kérte Anyaanyát, hogy mutassa meg neki Tutu cica képét. Most pedig Tutu cica itt volt! Pont olyan volt, mint amilyennek lennie kellett: puha, fekete és fehér és narancs bundájú, az orra rózsaszín, kerek szemei csillogtak. Alig akarta elhinni, hogy rátalált.

– Mit csinálsz itt Tutu? – kérdezte Jojó csodálkozva.

– A gazdámra várok – felelte a cica és szomorúan hozzátette – de senki sem akar a gazdám lenni. Úgyhogy itt maradtam a boltban.

– Én leszek a gazdád! – jelentette ki Jojó. – Hazajössz velem?

Persze Anyaanyát nagyon szépen meg kellett kérni, hogy Tutu hazajöhessen velük. Anyaanya szerencsére szintén szerette a cicákat és megegyeztek Jojóval, hogy Tutut most elviszik, cserébe írnak az angyalkáknak, hogy karácsonykor eggyel kevesebb ajándékot hozzanak. Jojó boldogan szorította magához Tutut és alig akarta elengedni még akkor is, amikor a pénztáros néni elkérte, hogy hivatalosan is kiléptesse a boltból.

Amikor hazaértek, Jojó megmutatta Tutunak a szobáját.

– Én itt alszom, ebben a nagy ágyban Elza babával – mondta. – Neked pedig előveszem a babaágyat. Teszek bele puha takarót, nagyon kényelmes lesz. Aztán a babaágyat majd idetesszük az én ágyam mellé. Jó lesz?

– Jó lesz – bólogatott Tutu.

Onnantól kezdve Jojó mindenhová magával vitte Tutu cicát. A játszótérre, Ninához, vidékre MessziMamáékhoz, a doktornénihez és a Kockás Kávézóba. Még az állatkertbe is, ahol Tutu majdnem bemászott a manulokhoz. Ez viszont már egy másik történet.