A varázskavics

A varázskavics.

Nelli izgatottan készülődött legelső napjára az új óvodában. Családjával nemrég költöztek a zöld kisvárosba; Anya azt mondta, túl messze laknak a régi óvodájától, ezért, ha vége a nyárnak, Nelli majd egy új oviban lesz középső csoportos. Egy séta alkalmával meg is nézték ezt az új óvodát. Színes lécekkel díszített kerítése volt és óriási udvara, ahol Nelli öt hintát is látott. Az épület mesebeli kastélynak tűnt, ráadásul Kriszti óvónéni egy másik napon meg is látogatta a kislányt, hogy amikor először belép az óvodába, már ismerje őt. Azt is megígérte, hogy Nelli megtarthatja a régi ovis jelét, a katicát.

Nelli mégis izgult, de nagyon. Hiszen még nem volt egyetlen barátja sem. Hiába a kedvenc ruhácska, amit aznap felvett, a kopogós cipő és a legszebb masnija, Nelli bizony félt az első óvodai naptól.

- Mi lesz, ha senki nem akar majd velem barátkozni? Ha nem lesz egy barátom sem és egész nap egyedül leszek? - kérdezgette az anyukáját legörbülő szájjal, miközben az óvoda felé sétáltak.

- Nem kell félned, drágám - Anya finoman simogatta meg a kislány buksiját. - Tudom, hogy rengeteg új barátod lesz.

- Mi van akkor, ha mégse? - Nelli most megtorpant az óvoda kapujában. Nem mert bemenni. Anya leguggolt mellé és rámosolygott. Támadt egy ötlete.

- Adok neked valamit. Nagy titok ám! - és egy kavicsot nyomott Nelli tenyerébe. - Ez egy nem mindennapi kavics, hanem varázserejű. Segít, ha valakinek nehézsége van. Ha attól félsz, hogy nem lesz barátod, csak szorítsd meg ezt a kis követ és hidd, hogy minden jól fog történni.

Nelli lassan bólintott és így már hajlandó volt belépni a színes kerítés túloldalára. Aztán be az óvoda épületébe. Minden egyes kis lépés akár egy szívdobbanás, egyre nyugodtabb és magabiztosabb. A varázskavics csodálatos volt! Mintha attól a pillanattól kezdve, hogy Anya odaadta neki, csodálatos erővel ruházta fel a kislányt. Nelli csak szorongatta a kavicsot, amin még érződött Anya kezének a melege és már nem félt. Be mert menni a csoportszobába. Magabiztosan lépett oda három másik kislányhoz, akik a babaszobában játszottak és megkérdezte, hogy csatlakozhat-e. Nemsokára már minden ovis társa a barátja volt. Kivétel nélkül mindenki szerette őt.

Egy napon Nelli észrevette, hogy egyik csoporttársa, Zsófi szomorúnak tűnik: félrevonult az egyik sarokba lógatni az orrát, nem játszott semmivel és még a délelőtti gyümölcsből is alig evett.

- Mi a baj, Zsófi? - lépett oda hozzá, amikor az udvarra menetelhez öltözködtek.

- Otthon maradt a cumim - suttogta könnyes szemmel Zsófi, hogy mások ne hallják. Ő volt a legidősebb a csoportban, nagylány. A nagylányoknak pedig nincs cumijuk, Zsófi mégis csak így tudott elaludni ebéd után. Szegény most nagyon bánatos volt és láthatóan félt, hogy mi lesz vele alvásidőben a cumija nélkül. Nelli megsajnálta őt és segíteni szeretett volna neki. Habozott egy darabig, majd a zsebébe nyúlt és az Anyától kapott varázskavicsot, amit mindig magánál hordott, Zsófi kezébe csúsztatta.

- Ez az én varázskavicsom, segített nekem barátokat találni. Neked is segíthet, megoldja a bajodat, én tudom - mosolygott bátorítóan Zsófira. - Csak szorítsd erősen és gondolj arra, hogy varázserőt ad neked.

- Tényleg működik? - kérdezte tágra nyílt szemekkel Zsófi. Nelli nagyot bólintott.

- Tényleg. Neked adom, nekem már nincs rá szükségem.

Zsófi aznap a cumija nélkül aludt az óvodában. Csak szorongatta és szorongatta a Nellitől kapott varázskavicsot, ami lassan megnyugtatta és álomba szenderítette őt. Másnap azt mondta az anyukájának, hogy talán lehetséges, hogy már nem is kell neki a cumi.

Teltek és múltak a hetek az óvodában, szaladt az idő. A karácsony utáni első ovis napon Kriszti néni beszélgetőkört tartott a szőnyegen arról, kinek hogyan telt otthon a szeretet ünnepe.

- A legszebb ajándékot én nem is otthon, hanem itt kaptam az oviban - mesélte Tündi, amikor rá került a sor. - Egy igazi varázskavicsot kaptam! Nem árulom el, kitől, de mióta megvan, nem félek a kézműves szekrényben lakó mumustól!

- A varázskavics? Az nálam is volt! - kiáltott fel Kristóf. - Azóta megeszem a spenótot.

- Nálam is volt! Nálam is! - jelentkezett egyre több és több gyerek, az egész csoport. Az egyik kisfiú, Bence felállt és büszkén mondta a többieknek.

- Nagyon féltem a karácsonyi műsortól. Tudjátok, verset kellett mondani meg pásztorjátékozni, és mindenki engem nézett. De amikor nálam volt a kavics, bátorságot kaptam és elmondtam a verset. Azóta nagyon szeretek szerepelni, amikor ünneplünk, mert tudom, hogy ügyes vagyok.

-  Engem sokat csúfoltak korábban, mert másmilyen vagyok - szólalt meg Amir, egy fekete bőrű kisfiú. - Azt mondták, furcsa vagyok. Amikor hozzám került a kavics és a varázsereje eltüntette a bánatom, észrevettem, hogy igazából nem furcsa vagyok, hanem különleges. Engem mindig észrevesz és megjegyez mindenki.

- Sosem ehettem azt, amit a többiek és nem kaptam a szülinapi tortákból sem, mert allergiás vagyok a tejre - jelentkezett most Panna. - A varázskavics segített, hogy ne ezen szomorkodjak. Igazából én mindig mást kapok enni, mint a többiek és mindig mindenkit az érdekel, hogy én mit kaptam.

A többiek is mind elmondták, hogyan segített nekik Nelli varázskavicsa. Nelli boldog mosollyal húzta ki magát, még ha a nevét nem is említették. Mindezt az ő varázskavicsa csinálta!

- Tudjátok - szólalt meg ekkor Zsófi, aki most már tényleg nagylány volt, hiszen régóta nem volt szüksége a cumijára - nekem nagyon jó volt, hogy a varázskavics megoldotta a bajomat, de az esett a legeslegjobban, hogy valaki észrevette, hogy bánatom van. Odajött hozzám és segített nekem.

Kiderült, hogy mindenkinél így volt, akinél járt a varázskavics. Nem csak gondokat oldott meg: aki birtokolta, azt is észrevette, ha valamelyik társa segítségre szorult. Kriszti néni mosolyogva hallgatta a büszke kis csapatot. Ő tudta jól, hogy valójából nem a kavics az igazi kincs, hanem az, ha egy gyermek hisz magában és nyitott szívvel fordul mások felé.