Kacsák etetése tilos


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2024.
    jan
  • 09

Kovács Béla, a Kónya Béla Gimnázium matematika-fizika szakos tanára minden délután a Városligeti tónál ült kedvenc padján, és mit sem törődve a

Kép forrása: Tengr.ai

Kovács Béla, a Kónya Béla Gimnázium matematika-fizika szakos tanára minden délután a Városligeti tónál ült kedvenc padján, és mit sem törődve a "Kacsák etetése tilos" táblával eledelt szórt a vadkacsáknak, akik ott tébláboltak a környékén, mert megszokták, hogy megeteti őket. Persze nem akármilyen ételt adott nekik, valamiféle vízi szárnyas csemege volt az, amit erre a célra vásárolt az üzletben. Bár ami igaz, az igaz, ezt sem lehetett volna adni, de a tanár úr nem tudta megállni, hogy ne szórjon belőle nekik. Volt, amelyik a tenyeréből is elfogadta, ilyenkor mosolygott is a szárnyasra. Amikor elfogyott az étel, csak üldögélt tovább, nézte a vizet, miközben a madarak visszatotyogtak a partra. Teljesen belefeledkezett abba, hogy az apró hullámokat, a sétáló embereket, a madarakat figyelje. De ezen a napon különös dolog történt vele. Éppen arra vonult egy család, a szülők előtt a két gyerek veszekedett valamin, amikor Kovács Béla felkiáltott: "Megvan! Megtaláltam! Pofon egyszerű!" és mit sem törődve a zavart arcokkal, izgatottan előre dőlt. Még órákig ücsörgött a gondolataiba merülve, ugyanabban a testhelyzetben, mire az esti hűvös szellő miatt megborzongva hirtelen megrázta a fejét és felnézett, mint aki eddig aludt és éppen akkor ébredt. Így találta fel Kovács Béla az időgépet.

Elgémberedett lábain sántikálva elindult Szondi utcába, a negyedik emeleti padlásszobából kialakított másfél szobás legénylakásába. Még ki sem fújta magát, lihegett, de izgatottan tollat és ceruzát vett elő, s számolt és rajzolt, és rajzolt és számolt egész hétvégén. Alig aludt valamit, és csak szombat este döbbent rá, hogy semmit sem evett. A terve azonban nagy vonalakban megvolt. Utánanézett az alkatrészek árainak, megcsinálta a költségvetést, a végén elé szép summa jött ki. Két millió Ft csak a szükséges anyagok és még 1 millió Ft az elektronikai műszerek és alkatrészek. Időgéphez nem is sok, állapította meg, bár alig volt valamennyi pénze. Úgy feküdt le, hogy hétfőn reggel bankkölcsönt kell felvennie.

Reggel beteget jelentett, elment a kölcsönt intézni, dél körül, idegesen ért haza. Sajnált minden felesleges időpocsékolást és a bank nem volt más a szemében, mint egy olyan cég, ami akadályozza a munkában. Megrendelt mindent az interneten, amit tudott, azt megvásárolta saját maga, hogy addig is dolgozni tudjon az időgépen, amíg a csomagok nem érkeznek meg, valamint az elektromos művek nem cseréli le a villanyórát egy jóval erősebbre, amihez külön kábelt is ki kellett építeni. Így tehát most fúrt, szegecselt, forrasztott, hegesztett. Két nap múlva megérkeztek a csomagjai, bár a futár eléggé nehezen volt rávehető arra, hogy ilyen magasra felhozza a rendelt árukat. A nappaliból minden bútort kivitt, vagy átvitte a padlásra, most áldotta, hogy a padlásszinttel egy magasságban lakik. Hiába ürítette ki a szobát, az időgép prototípusa alig fért el benne. Időközben a villanyóra cseréje is megvolt. Végre leült a géppel szemben, és megszemlélte. Nagyon nagy, ormótlan építmény volt, csupa szöglettel, a közepén egy ajtó, ahol be lehetett ülni a belsejébe egy forgószékre. Végiggondolta, hogy nincs-e valami, amit elfelejtett, de mindent rendben talált. Bemászott hát az időgépbe és beállította, hogy 1902-be érkezzen. Egyelőre az időgépnél nem tudta megoldani, hogy egyszerre időben és térben is utazhasson, így nem mert korábbra menni, mert a ház 1900-ban épült. Még egyszer végigfutott fejben az egész tervén, aztán meghúzta a Start fogantyút. És nem történt semmi. Nem értette, mindent rendben talált, de akkor meglátta, hogy egy ijedt ember néz be az ablakon rá, kemény kalap volt rajta és monokli.

- Mit keres itt az uraság? - ripakodott rá az ember. - s ekkor látta Kovács Béla, hogy ugyanott van, de a lakása eltűnt és csak a padlás pora van körülötte. Nagyon megijedt, hogy a történelmet megváltoztatja azzal, hogy felfedezik a találmányát, visszaállította az időgépet és megint nem történt semmi sem. Csak visszakerült a nappalijába.

Boldog volt, mert úgy tűnt, hogy sikerült, visszament a múltba. Újabb szabályozókat épített be, hogy az órát és percet is beállíthassa. Másnapra készen lett, és korábbi időpontot adott meg. Semmit sem érzett, de a nappali most is eltűnt. Kinyitotta az ajtót, tüsszentett párat a felvert porban, aztán megkereste a lejárót és kilépett 1902. július 24-én pontban reggeli 9 óra 5 perckor a Szondi utcára. Azt hitte, az utcán alig lesz valaki, de építkezés zajlott, lovas kocsik mentek, a nők párjuk oldalán sétáltak a Városliget felé. Hirtelen belekerült a történelembe. Nevetett, szaladt az utcán, szívta a friss levegőt, mosolyogtak a hóbortos emberre. Aztán visszament, és mámorosan a diadaltól kilépett a nappalijába. Megnézte a villanyórát, de mintha a számok nem is mozdultak volna. Nem is akarta elhinni, hogy alig használt el valamennyi energiát. Még kérte, hogy idegösszeomlásra hivatkozva a betegállományt hosszabbítsák meg, amibe nagy nehezen belement a körzeti orvos.

A jövőt vette célba. Most is óvatos volt és tíz évet akart előre menni, de hiába, az időgép nem volt hajlandó. Aztán rövidítette az időtartamot, míg végül 3 hónapra sikerült az időben előre menni. Kilépett, azt utcán semmiféle változást nem tapasztalt, ennyi idő nem látszik meg senkin sem. Visszatérve azonban a villanyszámlája nagyon megugrott. Egy millió Ft áramot használt el. Tehát az időben visszafelé alig van fogyasztás, de előre nagyon sok. Az jutott eszébe, hogy előkeresi a lottószámokat, visszamegy fél évre, és a nyereményt a számlájára utalva elég pénze lesz a kutatás folytatásához. Vissza is ment, megjátszotta a számokat, majd a következő héten felhívta a nagy nyeremény vonalat és felvette a 3 milliárd forintot. Ahogy visszatért, ellenőrizte a bankszámláját, de nem nőtt. "Ez képtelenség!" mondta magában és még egyszer megcsinálta, aztán harmadszor és negyedszer, de a számláján nem volt változás, Az idő nem engedte, hogy a múltat megváltoztassa. Talán valami időcsapda, paradoxon lehet a háttérben, de bármit csinált a múltban, annak nem volt hatása a jelenre, mintha ott sem járt volna. Bármilyen messze ment vissza az időben, ha másnap újból visszatért, nem maradt nyoma annak, hogy járt már ott.

Nem volt más lehetősége, a jövőbe kell mennie. Előre ment két hónappal, és megnézte a lottó számokat, de nem volt még elég halmozódás, megnézte egy hónappal később, de akkor sem volt túl sok a nyereményalap. A három hónapot túl soknak érezte, ezért csak egy hetet ment előre. Megjátszotta a számokat szombaton, aztán a következő alkalommal felvette a 160 millió Ft-ot. A számla ott volt a bankszámláján. Kifizette a 10 millió Ft elektromos művek számlát. Finomítgatott a képleteken, már 1 évre előre tudott utazni, de ennek ára volt. Naponta milliókat fogyasztott. Úgy látszott, hogy az idő megkéri az árát. Visszafelé utazhat, amennyit akar, de előre csak súlyos áramszámlák esetén lehet. Ráadásul ahhoz, hogy jelentősebb utazást végezhessen, olyan bővítést kellett volna végeznie, ami már meghaladta a lehetőségeit. Ismét előre ment pénzért, és felvett még 100 millió Ft-ot, de a Szerencsejáték Zrt-nél meglehetősen furcsán néztek rá. Telt az idő, közben kilépett a gimnáziumból, mert nem tudott bejárni. Még egy utazást tervezett, de kezdett fogyni a pénze. Próbált megoldást találni arra, hogy a múltból pénzt szerezhessen, de minden próbálkozás sikertelen volt. Megszerezte a pénzt, a számláján azonban nem jelent meg. Megpróbálta azt is, hogy magával hoz lóversenyen szerzett pénzt, de amikor visszaért, a pénznek nyoma veszett. Többször kísérletezett, de mindig ugyanezzel az eredménnyel. A múlt nem adta magát. A jövőben kisebb nyereményeket szerzett különböző játékokon. Vett magának egy sportkocsit, jobb ruhákat, azon gondolkodott, hogy el kellene költözni.

Rácz Zsolt házmester mindig gyanakodott, különösen a magasan lakó különc tanár szúrta a szemét. Amikor meglátta, hogy sportkocsival jön haza, mondta is a takarítónőnek

-  Mondtam én Lujzika, hogy itt valami nem stimmel. Miből van egy tanárnak pénze ilyen autóra. Megér ez vagy öt milliót is.

- Megér az 15 milliót is! – állapította meg Lujzika szakértelemmel és Rácz Zsolt bólogatott. Akármi is volt a háttérben, ő elhatározta, hogy azt ki fogja deríteni. Folyamatosan figyelte a tanár lakását, mikor, milyen csomagot szállítanak, feljegyzést készített róluk, hogy majd amikor kell, elmondhass az illetékeseknek.

Bármilyen kockázatos volt, még egy jövőbeli utazást beiktatott, most két héttel később nyert 140 millió Ft-ot egy másik lottón, de amikor fel akarta venni, először megtagadták. Azt mondták, hogy kivizsgálják, mert ennyiszer nem lehet senkinek sem szerencséje. Hiába könyörgött, hogy kell a pénz, higgyék el, hogy matematikus és sikerült kiszámolnia a nyerő számokat, nem hitték el. Nem lehet egy embernek ilyen gyakran szerencséje. Csalásra gyanakodtak. Aztán egyik nap megjelent a rendőrség a háznál. Feljöttek és szétnéztek. Utána elvitték magukkal és mindenféle kérdésnek vetették alá. Nem engedték el két teljes napig. Kovács Béla végső elkeseredésében mindent elmondott.

- Feltaláltam egy időgépet, és azért kell a pénz, hogy fejleszthessem, inkább engedjenek az Országgyűlés elé, hasznot hajthatnék az országnak. – kérlelte a rendőröket, de nem sok sikerrel. Elengedték, de 24 órában figyelték a házát, lehallgatót raktak a telefonjába, bár senkivel sem beszélt, mindent ellenőriztek. Lekérték a bankszámláját, milyen pénzmozgások voltak.

Béla tudta, hogy magasabb körökből kellene segítséget kérni, de nem ismert senkit sem. Amíg volt még pénze, előre utazott az időben és próbált bejutni a politikusokhoz, de még az előszobába sem juthatott be. Fogyott a pénze, fogyott az idő. Csak néha volt jobb kedve, amikor visszautazott a múltba, beült egy jobb étterembe, hallgatta az élő zenét, túrós csuszát evett, fröccsöt ivott, néha elment egy némafilmet megnézni a moziban. Egyre jobban érezte, hogy ez az ő ideje, de nem maradhatott ott, mert az kivetette magából, egy nap után vissza kellett jönnie, és minden kezdődött elölről. A múltat nem tudta megváltoztatni, de a múltnak ő a jövő volt, és egyáltalán nem volt abban biztos, hogy neki nem eshet baja a múltban.

Megint fogytán volt a pénze, eladta az autót, de az eladásról mindenki értesült. A pénz csak ideig-óráig volt elég a magas villanyszámlára. Aztán egyik nap megint csöngettek, és ismét a rendőrség volt. Bevitték és vallatni kezdték, hogy mire használja azt rengeteg elektromos energiát. Egy darabig bírta, aztán megtört és elmondta, hogy ő feltalálta az időgépet és annak a működtetésére kell a rengeteg energia. Először csak kiabáltak vele, aztán megverték, utána folyamatosan verték, de kitartott az időgép mellett. Követelte, hogy hívjanak valakit a kormányból, aki majd megérti, mit készített, majd ők értékelni fogják a találmányát, de nem hittek neki. Kicsit kezdett félrebeszélni, borostás volt, alig fürdött. Az egyik nap pszichológust hívtak hozzá, kórházba, majd ideggyógyintézetbe került. Amikor azt tapasztalták, hogy az időgépes rögeszméjét nem akarja megváltoztatni, egy küldöttség kiment a lakására, de csak egy furcsa tákolmányról tudtak beszámolni, ami a szobát elfoglalta, benne egy irodai forgószékkel, és nyilvánvalóan valami fantazmagória eredménye. Nyugtatókat adtak neki, egyre erősebbeket, amíg végre felhagyott az időgéppel. A múltról kezdett beszélni, a mozikról a kávéházakról, mintha tényleg ott járt volna. Súlyos érzelmi válságot, skizofréniát állapítottak meg nála. Már csak néha volt tudatánál, akkor is képleteket próbált magyarázni nem sok sikerrel.

A Városligeti tónál a padon Mária néni üldögélt és a tanár úron gondolkodott, milyen régen nem látta. A kacsák is mintha hiányolták volna. Az egyik férfi odalépett hozzá.

- Hol lehet a tanár? Mindig etette a kacsákat. Pedig itt a tábla, hogy Kacsákat etetni tilos.

- Zoo eledelt adott nekik. – kelt a védelmébe Mária néni.

- Engem nem érdekel, a szabály az szabály. –zsörtölődött tovább a férfi. Mária néni bólogatott, igen, a szabályt nem szabad megszegni.

A házmester egyre kíváncsibb volt, a tanár régóta nem volt otthon. Elővette a pótkulcsot és nagyon szuszogva felment a takarítónővel a padlástéri lakásba.

- Csak nem akar bemenni? – kérdezte ijedten Lujzika. – Ez nem magánlaksértés?

- Ugyan már! Én vagyok a házmester. Majd azt mondom, hogy füstszagot éreztem.

Ezzel beléptek a lakásba. A konyhában mosatlan edények bűzlöttek, a takarítónő el is fintorodott, aztán bementek a nappaliba. A szemük elkerekedett és megilletődve nézték az egész szobát elfoglaló kabint. A házmester közelebb ment hozzá és bekémlelt, aztán kinyitotta az ajtaját-

- Na, mit csinál? – kérdezte ijedten a takarítónő. Csak nem akar beülni?

- De bizony, hogy beülök. – azzal belépett, behúzta az ajtaját. Elégedetten körbenézett. Minden kapcsolót elfordított, aztán valahogy megtalálta az időkapcsolót. Nagyot rántott a karon, és az idő elindult vagy húszezer évet visszafelé. Először a szoba tűnt el, aztán a ház. Még érezte, ahogy a kabin a semmibe hull és négy emeletet zuhan, aztán a kormányrúd a gyomrába szúródott, az ablakon át döbbenten látta. ahogy a kardfogú tigris elindul felé. A kabin darabokra hullt, az ajtó kinyílt. Ez volt az utolsó, amit látott.

Ergo, Amatőr próbálkozó

Ezt a mesét írta: Ergo Amatőr próbálkozó

Azt szeretném, hogy a mese kortalan legyen, minden korosztálynak szóljon. Minden korosztálynak, de nem ugyanúgy. Ha sikerül a mesénket kortalanná tenni, akkor minden embert megnyertünk az olvasótáborba, legyen bárhány éves.


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!