Káposztás Klausz húsvéti nyúl lesz


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Káposztás Klausz egyszerű vidéki, mezei nyúlcsaládból származott. A mezőn játszadozva töltötte gyermekkorát és egy napon éppen a mező közepén érte utol őt a serdülőkor is, mely változást követelt minden porcikájában. Rájött, hogy ő nem akar egyszerű vid...

Kép forrása: Lovranits Júlia Villő

Káposztás Klausz egyszerű vidéki, mezei nyúlcsaládból származott. A mezőn játszadozva töltötte gyermekkorát és egy napon éppen a mező közepén érte utol őt a serdülőkor is, mely változást követelt minden porcikájában. Rájött, hogy ő nem akar egyszerű vidéki, mezei nyúl lenni. Nem akarta azt az életet élni, amit a szülei. Kalandra vágyott, izgalmakra, hírnévre.
Kigondolta hát, hogy sürgősen útra kel, és addig vándorol, amíg el nem jut a nyulak legnagyobb városába, Húsvétvárba. Sőt, egyenesen úgy határozott, hogy amint a városba ér, beáll húsvéti nyúlnak. Na, akkor végre majd elmondhatja magáról, hogy lett belőle valaki, hiszen a nyulak között mindig is kitüntetett helyet élveztek a húsvéti nyulak. Káposztás Klausz pedig éppen ilyen helyre vágyott.
Úti batyut kötött a hátára, és méretes szökkenésekkel útnak indult a nagyváros felé, maga mögött hagyva a mezőt, ahol eddig élt. Vígan fütyörészve ugrabugrált az úton. Biztos volt benne, hogy kiváló húsvéti nyúl lesz belőle. Erős lábai igen gyorsak voltak, amiről azt gondolta, hogy fontos lehet a hímes tojások szétosztásánál: gyorsan, sokfelé eljuthatott az ajándékokkal.
Ha nem a húsvéti nyúlság lett volna Klausz álma, akkor alighanem festőművész pályára ment volna, mert csodálatos tehetsége volt a rajzoláshoz, festéshez. Szívesen pingálgatott, amikor csak ráért, de úgy volt vele, hogy majd akkor foglalkozik komolyabban a festészettel, amikor már olyan öreg lesz, hogy nem bírja a lába a sok futkosást.
Sebesen haladt kitűzött úti célja felé, és már majdnem félúton járt, amikor megéhezett. Letelepedett egy galagonyabokor mellé, elővette batyujából hamuban sült káposztás pogácsáját, és eszegetni kezdett.
Amint így eddegélt, egyszer csak elősündörgött a bokor mögül egy kis sün. Klausz jószívű nyúl volt, ezért barátsággal köszöntötte a sünit, és megkínálta pogácsával. A sün örömmel fogadta az ennivalót, így aztán most már ketten majszolgattak tovább.
– Jó volt veled együtt eszegetni, sün barátom – mondta Klausz, miután jóllakott –, de most már mennem kell. Messze van még Húsvétvár, és szeretnék mielőbb odaérni.
– Te húsvéti nyúl vagy? – kérdezte csodálkozva a süni.
– Még nem – felelt Klausz – de hamarosan az leszek.
– Ó! Akkor biztosan tudsz olyan szép hímes tojásokat tojni. Mindig csodáltam emiatt a húsvéti nyulakat.
– Tojást tojni? – kérdezte meglepetten a nyuszi. – Azt nem tudok.
– Nem tudsz? De akkor hogyan leszel húsvéti nyúl?
– Hát, erre eddig nem gondoltam.
– Miért? Azt hitted talán, hogy a hímes tojások az égből potyognak, vagy esetleg fán teremnek?
– Igen. Valami ilyesmit gondoltam – vallotta be búsan Klausz.
– Ajjaj! Ha tényleg húsvéti nyúl akarsz lenni, akkor sürgősen meg kell tanulnod tojást tojni!
– Megtanítasz rá, süni?
– Neked teljesen elment az eszed? Hallottál már olyat, hogy egy sün valaha is tojást tojt? Kérj segítséget a madaraktól! Azok tojnak. Vagy ott van például az a gyíkocska. Neki is vannak tojásai.
Egy közeli lapos kövön sütkérezett az említett gyík. Olyan mozdulatlanul állt ott, mintha csak egy apró szobor volna. Klausz közelebb lépett hozzá és csendesen ráköszönt. A gyík meg se rezzent. Klausz türelmesen várt egy darabig, aztán újra köszönt. A gyíkocska végre mozdított egy kicsit a fején, de nem a nyúl felé fordult, hanem éppen az ellenkező irányba. Klausz csalódottan lépett hátrébb, a gyík pedig villámsebesen leszaladt a kőről, és elbújt valahol alatta.
– Nem tudok segíteni – hallatszott a gyík kicsit reszelős hangja a kő alól. – A gyíktojások aprók és lágyak. Sose lesz belőlük húsvéti tojás.
– Igaz, igaz – bólogatott a sün. – A legjobb az lesz, ha beszélsz a tyúkkal. Kérd meg rá, hogy tanítson meg tojást tojni!
Klausz eltöprengett egy cseppet a hallottakon, majd elköszönt a süntől és a gyíkocskától, aztán sebesen eltrappolt a legközelebbi tanyáig, abban a reményben, ott hogy majd bizonyára beiratkozhat egy gyorstalpaló tojó-tanfolyamra.
Ezen a tanyán Kendermagos Kotyinka volt a tyúkok esze, a főtyúk, aki évente háromszáznál is több tojást tojt, így elmondhatjuk róla, hogy nem sok pihenőnapot tartott, igazi tojóbajnoknak számított. Éppen ezért egyenesen hozzá irányították Klauszt, amikor a tanyasiak segítségét kérte.
Kotyinka csendesen kotyogott, amíg a nyúl kérését hallgatta, majd nagyot kárálva elpottyantott egy friss tojást, aztán olyan hahotába kezdett, hogy kiscsirkéi földre csüccsentek tőle ijedtükben.
– Nahát! – mondta kacagva. – Rég nevettem már ilyen jót. Még hogy egy nyúl tojást tojjon? Repülni talán nem akarsz?
– Az se lenne rossz – merengett kissé durcásan Klausz. – Szóval, akkor, ha jól értem a nevetésed mögött rejlő választ: nem akarsz engem megtanítani tojást tojni…
– Ugyan már! A tojás tojást nem lehet tanulni! Arra születni kell. Pontosabban tojásból kikelni. Aki nem tojásból kel ki, az nem is tud mást tojni, csak görbét és büdöset.
– De hát a húsvéti nyulak…
– Ne butáskodj! Nincs olyan nyúl a világon, amelyik képes lenne tojást tojni. A húsvéti nyulak is tyúktojást használnak. Azt pingálják színesre, hímesre. Tőlünk veszik hozzá a tojást magocskáért, papsajtért…
– Ó! Akkor az a buta sün jól megtévesztett – dohogott mérgesen Klausz.
– Ne mérgelődj, no! Amiért így megnevettettél, adok neked egy kosár friss tojást. Azt elviheted magaddal Húsvétvárba. És ha szépen ki tudod festeni a tojásokat, akkor talán téged is felfogadnak húsvéti nyúlnak.
– De jó! Köszönöm. Nagyon szeretek rajzolni és festeni – vidult fel most már Klausz is.
Kendermagos Kotyinka összeszedette kiscsirkéivel a legfrissebb tojásokat egy kosárba, amíg nyúl barátunk előkotorta batyujából a festőkészletét. Úgy gondolta Klausz, hogy ott helyben kipingál minden tojást, hogy tehetségét ezzel bizonyítva tudjon húsvéti nyúlnak jelentkezni.
Az egész baromfiudvar köré gyűlt és ámulva nézték, hogyan dolgozik, hogyan válnak színessé, hímessé keze alatt a tyúktojások. Mivel a festéshez csak természetes anyagokat használt; hagymahéjat, vöröskáposztát, spenótot, céklát, kávét, kurkumát, csipkebogyót, pirospaprikát, a kiscsirkék bele-belecsipegettek a palettán lévő színekbe, de Klausz nem bánta, mert nagyon hálás volt nekik a segítségért.
Az megfestett tojások meseszépek lettek. Kendermagos Kotyinka is elismerte, hogy ezen a napon igazi remekművek születtek a tanyán. Ilyet még sosem látott főtyúksága alatt. Megdicsérte Klauszt, aki a legszebbre sikeredett tojást emlékül Kotyinkának adta. Elköszöntek egymástól, és a nyuszi már robogott is tovább Húsvétvár felé.
Húsvétvár lakói már lázasan készülődtek a nagy ünnepre, amikor Káposztás Klausz beugrált kosarával a városba. Amikor meglátták nála a szépséges tojásokat, egyből a polgármesterhez, Répagyöki Gyulához irányították.
Répagyöki nem akarta elhinni, hogy a kosárban lévő tojásokat tényleg egy képzetlen mezei nyúl pingálta, ezért hozatott egy tucat friss tojást, Klausz elé tette, és így szólt:
– Bizonyíts! Ha ezeket a tojásokat is olyan szépre pingálod, mint amilyenek a kosaradban lévők, akkor örömmel felveszünk húsvéti nyúlnak.
Több se kellett Klausznak, előkapta festékeit, ecsetjeit és pingálni kezdett. Tojásaira ezúttal kis életképeket festett. Az egyikre rápingálta a sünt, aki a tyúkhoz küldte, egy másikra a kövön sütkérező gyíkocskát, a harmadikra Kendermagos Kotyinkát egy csipegető kiscsibéjével. Pingált még répát majszoló mezei nyulat és vízen úszó vadkacsát is.
Répagyöki Gyulának tátva maradt a szája ámulatában.
– Nahát! Te született tehetség vagy – mondta a legnagyobb elismeréssel. – Soha ilyen szép tojásokat nem láttam még!
Káposztás Klausz nagyon büszke volt magára, mert teljesült az álma, húsvéti nyúl lett belőle, sőt, a húsvéti nyulak között is a legelőkelőbb pingáló-mester címet kapta. A mai napig is ő festi a legszebb, legkülönlegesebb hímes tojásokat, amihez a friss tojást mindig Kotyinka tanyájáról szerzi be.

Bódai-Soós Judit, író, meseíró, költő

A Bódai-Soós Judit felvett, írói nevem, „ősnevem”, melyet nagyapáim vezetéknevéből alkottam. Ebből a névből éppen úgy, mint valós gyökérből a fák, táplálkoznak írásaim. Úgy érzem, hogy ennek a névnek természetes helye van a verseim, novelláim, meséim, regényeim alatt. Egy szép kerek pont a mondat végén. Szekszárdon születtem 1974-ben, és Tolna megyében, Bogyiszlón nőttem föl. Szegeden, a JATE matematika tanár sza...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!