Karácsonyi mese

Karácsonyi mese.

Karácsonyi mese

Oleg az öreg bohóc bent ült lakókocsijában, mely valaha jobb időket is látott, azonban mára már kissé viseltesnek és idejét múltnak látszott. Sok éve már, hogy a felesége meghalt, azóta egyre nehezebbek számára az ünnep előtti napok. Már nem díszíti fel a lakókocsiját, nincs karácsonyfája, gyertyalángok sem világítanak, angyali csengők sem szólnak és nem vár vendéget már nagyon régóta. Egyetlen fia volt csupán, aki híres hegedűművész lett, járja a világot, ahogy ő is. Oleg egy lepukkant lakókocsiban, fia Igor magángéppel, limuzinnal és sofőrrel. Hát csak ennyiben különbözött apa és fia “vándorélete”.                       Oleg számára a karácsony is ugyan olyan nap volt, mint a többi. Nem gyűlölte, de nem is talált semmi okot arra, hogy ünnepeljen. Üldögélt az ablaknál, kezében egy ütött-kopott üres hegedűtokot tartott és nézte a havazást. Szemeit gyönyörködtette, lelkét megnyugtatta ez a csillogó fehér hideg csendesség. Gondolataiba merülve hosszasan töprengett eddigi életén. Amióta az eszét tudta, mindig is a cirkusz volt az otthona. Beleszületett ebbe a különleges és csillogó világba. Mindenhez értett egy kicsit. Tudott bánni az állatokkal, ügyes légtornász volt, egy-két bűvésztrükköt is ismert. Azonban amit a legjobban tudott az mégis csak az a dolog volt, amit örökségül kapott apjától: a tehetség, hogy kiválóan tudott hegedülni és olyan tréfákat kitalálni, melyek elűzik a bánatot és megnevettetik az embereket. Ez az Isten adta tehetség tette őt híressé, a maga kis cirkuszi világában. A plakátokon is így hirdettek: …az előadást Oleg bohóc különleges és egyedülálló hegedűkoncertje zárj. Gyakran kapott ajánlatokat híres zenekaroktól, ügyvezetők keresték meg jobbnál jobb ajánlatokkal, ő azonban egyik lehetőséggel sem élt. A cirkuszban volt igazán otthon, maga ura lehetett, azt tette, amit igazán szeretett, mulattatta az embereket a saját örömére. Igor megszületése sem változtatott ezen. Ahogy nőtt a fiú, egyre inkább világossá vált Oleg előtt, hogy fia is örökölte azt a tehetséget, melyet nemzedékek sora hordozott magában. A legjobbat akarta neki. Szerette volna, ha rendes élete van. A világ legboldogabb embere volt, mikor Igor, elnyerte a szentpétervári egyetem konzervatóriumának ösztöndíját. Az indulás előtti napon a cirkuszi sátorba köszöntek el a fiútól, mind a harmincnyolcan. Az egész család, mert így voltak ők együtt a “nagy család”. Ezen az estén vált meg Oleg, a számára oly sokat jelentő- egyik családi örökségétől- hegedűjétől, a lelkéből kis darabot kiszakított – nemzedékeken át öröklődött – tehetségtől. A nagy család ajándéka egy új hegedűtok volt, hisz szerintük nem akárhova megy Igor fiúk, hanem a híres neves Szentpétervárra.
Attól a naptól fogva valami megváltozott Oleg életében. Többé nem vett a kezébe semmiféle hegedűt, csak játszott a színpadon, meg-megnevettette az embereket. Múltak az évek, a cirkusz pedig vándorolt egyik-helyről a másikra, egyik-országból a másikba. Útközben gyakran látták a hirdetőtáblán Igor fiukat, merre, hol, mikor ad koncerteket. Egyszer az öreg állatgondozó meg is jegyezte:
– Milyen nagy híresség lett a mi Igorunkból! A nagy hírességében még gondolkodni sincs ideje, nem ám hogy ránk gondolni! – fájdalmas mosoly jelent meg az arcán.
Majd egyik csapás követte a másikat a “nagy családban”. Oleg imádott felesége Kátya végleg elment. Egy hatalmas viharnak köszönhetően a sátor nagy része tönkrement, illetve el kellett adniuk az állataikat, hogy továbbra is talpon maradhasson a “család”. Nehéz éveket éltek, együtt voltak, kitartottak. A cirkusz maga volt az élet számukra, habár egyre nehezebb volt a talpon maradás, és útjukat számukra érthetetlen módon új idők, új szelei tépázták.
December volt, közeledett a karácsony. Az egész vidéket hó borította, minden ereszen csillogó jégcsapok lógtak, de a sátorban kellemes meleg volt. A kis vándorcirkusz az ünnep előtti utolsó előadására készült egy isten háta mögötti falucskában valahol a Kárpátokban. Oleg tudta, hogy ez a karácsony annyiban lesz más, mint a többi, hogy ma utoljára lép a porondra. Megöregedett, nehezére esett a nevettetés, ami mára számára már csak munka volt, csinálni kellett, hogy élni tudjon. A túlélésért dolgozott egy “nagy családban”.
Ilyen az élet! – gondolta Oleg és ráncos öregedő kezével, könnyes szemmel felrajzolta mosolyát, kiment a porondra, kezében egy ütött-kopott üres hegedűtokkal.
Állt a porond közepén és várt, hogy mire azt maga sem tudta. Úgy érezte ólomnehezék van a lábain, hang nem jön ki a torkán, valami fojtogató érzés kerítette hatalmába, mikor körülnézett a sátorba. Egy éles gyerekhang azt kiáltozta:
– Nézd anya, sír a bohóc, sír a bohóc! – lassan elhalkult a nézőtér, néma csend lett és mindenki a porond közepén álló bohócot nézte.
Abban a mélységes mély csöndben a Kárpátok szelei ismerős hegedűszót hoztak, közelebb és közelebb a sátorhoz és Oleghez. Gyönyörűséges karácsonyi dallamot játszottak, melyeket annak idején Oleg is eljátszott a karácsonyi előadásokon, majd Igornak is a lakókocsiban szent este. Az öreg Oleg lelkében mély sebeket téptek fel ezek a hegedű-szelek, az emlékek sebeit.
Akkor tért csak magához, mikor az emberek elkezdtek tapsolni, kiabálni. Akkor, ott meglátta Igort, aki a karácsonyi dallamokat oly csodaszépen játszotta, hogy a dédapja is megirigyelhette volna.
A legszebb karácsonyi ajándékát kapta Oleg, ott, abban a Kárpátok közti kicsiny falucskában aznap este. Tudta, hogy jól döntött: családi örökségét a tehetséget és a hegedűt is jó kezekben hagyta. Igorban is megvolt az a képesség, ami apjában: meg tudta nevettetni az embereket, ezt tette most is: együtt játszottak, apa és fia a “nagy családban” a cirkusz porondján, egy még nagyobb családnak. Hosszú, hosszú évek óta Oleg most először érezte azt, hogy a karácsonyt meg kell ünnepelnie, a lakókocsit fel kell díszítenie, karácsonyfát kell állítania és elhinni azt, hogy szent karácsony éjjel az angyalok szállnak, örömet, boldogságot szórnak a világba.                                                                                                                            Igor megvalósította apja álmát: megvásárolt egy nagyobb épületet Szentpéterváron, ide költözött be a “nagy család”, bővült nagyobbra és nagyobbra. Igor vezetésével óriási hírnévre tett szert a cirkusz. Bejáratának vitrinjében ma is látható a híres bohóc plakátja, melyen ez áll: Az előadást Oleg bohóc különleges és egyedülálló hegedűkoncertje zárj. Alatta pedig az az ütött-kopott hegedűtok, benne az oly sokat jelentő családi örökséggel Oleg egykori hegedűjével.