Barion Pixel

Kincskeresés a tavaszi szünetben


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

1. Tavaszi szünet

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép, nagy család, tizennégy gyermekkel.

Nem voltak gazdagok, de szegények sem, mert arra mindig jutott, amire szükség volt. Szeretetben, békességben élték napjaikat. A főváros közelében éltek egy kertes házban. Szüleik dolgoztak, ők pedig óvodába, illetve iskolába jártak. Este, illetve hétvégén, s a szünetekben mindig megosztották egymás között a feladatokat. Ajnácska a lakásban a virágok gondozásáért, Arika és Áldáska a takarításért, Barótka és Bíbuka a mosogatásért, Bogárdka és Boldácska a rendért, Botond és Bató a kert gyomlálásáért, Bátony és Bátor a szelektív hulladékgyűjtésért.

Ez mit is jelent? A felesleges, de hasznosítható hulladékok válogatásáért felelnek, amit később a szülei leadnak a megfelelő helyre és azokat újra lehet majd hasznosítani. Bese a komposztálásért felelt. Ez azt jelenti, hogy minden konyhai maradékot, például gyümölcs- és zöldséghéjat, csumát, kávézacct, teafüvet, tojáshéjat, kerti hulladékokat, fahamut összegyűjti egy tárolóba a kert sarkában. Néha apa megforgatja és kiváló trágya lesz belőle a földnek. Bulcsú és Buzád pedig a takarékosság ellenőrzéséért volt felelős. Például figyelte, hogy a villany le legyen oltva, a csap el legyen zárva, ha nem használják, és még sorolhatnám.

Így teltek a mindennapjaik. Örömmel, szorgalommal végezték ezeket a tevékenységeket. Gyönyörű, csillogó- villogó volt a lakásuk, a kertben dalosmadarak csicseregtek, füttyögtek, méhek gyűjtötték a nektárt, meseszép virágok illatoztak. Olykor- olykor még mintha meg is értették volna, hogy miről beszélgetnek. - De jó itt élni!- csicseregte a rigó a párjának. - Igen, valóban. Pihe- puha a fészkünk és ennivalót is találunk bőségesen. Ráadásul biztonságban vagyunk- hablatyolta. - Ó, mennyi finom atka, lárva és levéltetű van ebben a csodaszép kertben. Azt hiszem, ideköltözöm a családommal- mondta a hétpettyes. Így is tett. A kis sárga lepke is boldogan telepedett le az egyik virágra, majd jöttek a társai is. Egyre többen és többen. Ekkor megjelent a bodobács is a mályván. Siettek a kicsinyei is. Szinte falták a földön a korhadó növényeket és a rovarok, csigák, hernyók tetemeit. - Hű, de finom! – mondogatták széles mosollyal: nyam- nyam és ettek és ettek, amikor megéheztek. Aztán visszahúzódtak a nagy kő alá, ahol az otthonuk volt. Esténként tüskés hátú jött elő népes családjával a rejtekhelyéről. Sebesen futottak icipici lábaikon. Ők is ebben a gyönyörű kertben éltek. Először a kupacba felhordott komposzthoz igyekeztek. Hogy mit találtak ott? Finomnál finomabb maradékokat: - nézzétek, mennyi finomság van itt! Gyertek kicsinyeim, egyetek, vegyetek: tojást, lisztkukacot, szőlő magját, körte csumát, banánhéjat és, még bármi finomat, amit találtok. Van itt minden bőséggel.

Telt, múlt az idő, eljött a tavaszi szünet. Leutazott a család vidékre a nagyszülőkhöz látogatóba. Pár napig még együtt voltak, de aztán a szülők visszautaztak, mert várta őket a munkahelyük. Így a gyerekek ott maradtak a nagymamánál, nagypapánál. Ők is kertes házban laktak, bár kicsit más volt, mint a megszokott. Régi parasztházuk volt, fehérre meszelt falakkal, tisztaszobával, búboskemencével. A kéményen a gólya fészkelt, az eresz alatt pedig számtalan fecskecsalád lakott. A kertben gémeskút állt, abból húzták ki vödörrel az ivóvizet. Nagyapó Bátor segítségével ki is húzott egy vödörrel. Egy keveset a kannába öntött, egy kicsit pedig a lavórba. Bogárdka és Boldácska a nagyival tyúkokat etetett. Eközben a gúnár mérges sziszegéssel: sz- sz- sz, megkergette Arikát, amikor egy itatóval közeledett felé.- Segítség! Jaj-, jaj! – kiáltotta ijedten és szaladt amerre látott. Aztán egyszer csak a liba abbahagyta Arika üldözését. A kislány fellélegzett: - hú, ezt megúsztam, legközelebb óvatosan fogom megközelíteni - mondta.

A disznóólban éhes malacok röfögtek. Nagymama, Botond és Bató korpából, darából, ételmaradékból, kumpihéjból, főzéshez használt vízből kevert moslékkal kínálta őket: - röf- röf- röf- köszönték meg és hangos csámcsogással nekiláttak enni. Néhány légy kőrözött fölöttük. Közben kezdett beesteledni. Nagyi, Áldáska, Barótka és Bíbuka az istállóba mentek tehenet fejni. Hű, de izgalmas volt! – Ilyet se látni minden nap!- mondta Áldáska. Érdeklődve nézték hogyan csinálja a nagyi. – Holnap reggel ti is kipróbálhatjátok, ha szeretnétek. – Juj, de jó!- mondták kitörő lelkesedéssel. Így telt minden egyes napjuk, csupa izgalommal, újdonsággal. Megismerkedtek a környékbéli gyerekekkel is, akik közül többen szintén a tavaszi szünetet töltötték vidéki rokonaiknál. Nagyon sok játékot megtanultak, szinte minden napra jutott egy.

Hétfőn Ipi- apacsoztak, kedden Csön- csön gyűrűt és az Erre csörög a diót, szerdán szembekötősdit játszottak, csütörtökön csúzliztak és papírsárkányt eregettek. Pénteken fűzfasípot készítettek, és nádból csónakot, aztán kézfejre húzható zsinórjátékot játszottak az ujjaikkal. Szombaton labdával játszottak a ház falán, vasárnap pedig gumiztak. Mindegyik újdonság volt számukra. Eközben jó barátságot kötöttek egymással. Papával egyik nap horgászni indultak a fiúk a Krasznára. Nagyon sok érdekességet rejtett ez a nap is. A tónál a hínár, sulyom, a békalencse és a sás csalogatta a fiúk tekintetét a vízhez közelebb. Rajta molnárka, fölötte szitakötő, réce élte megszokott életét. A vízparton levelibéka, pézsmapocok, vízisikló, barkóscinege, nádirigó, törpegém kíváncsiskodott olykor- olykor. Egyszer csak egy béka ugrott nagyot a közelben. Egy ideig ült mozdulatlan , majd hirtelen kidugta hosszú nyelvét és egy épp arra zümmögő legyecskét - hupsz! -elkapott. - Ez finom volt! - brekegte hasát simogatva. Aztán ahogy jött, úgy el is ment, azaz ugrott.  A fiúk és nagyapó igen sok halat fogtak ezen a napon. Nagyon jó volt a kapás. Kárászok, keszegek, busa és ponty akadt a horogra. Nagy volt az öröm. Ennyi finomság!- mondta mosolyogva nagyapó. Mire hazaértek, nagyanyó és a lányok már előkészültek a vacsorához. A halakat Arika és Áldáska nagypapával letisztogatta a pikkelyektől, kiszedte a fölösleges részeit, kifilézte és lefagyasztotta. Eközben nagyi a busát készítette elő a sütéshez. Pillanatok alatt elkészültek vele. Mikor elkészült a sült hal, feltálalták azt is. Kicsit szomorúak voltak a gyerekek, mert ez volt az utolsó előtti napjuk. Szinte észrevétlenül telt el a szünet. De azért még hátra volt az utolsó nap, amikorra Kincskereső játékot terveztek.

2. Kincskeresés / Ajnácska mesél

Másnap délelőtt megérkezett a többi puja is egy utolsó játékra. Kincskereső játék volt a neve.

De hogy szavamat ne feledjem, amikor a kakas kukorékolt, mi nagymaminak segítettünk, ahogy eddig is tettük a jószágok ellátásában. Ez idő alatt nagyapó kincset rejtett el a hatalmas kertben valahol. Mire elvégeztük a teendőket, nagypapa is megjelent a térképpel, melyen egy hatalmas „x” jel volt. - Ott van a kincs!- mondta - keressétek meg! - Az útvonalon itt- ott, akadályok vannak elhelyezve. Ezeket kellett elhárítani ahhoz, hogy megtaláljátok a kincset. – De izgalmas!- mondtuk és már el is indultunk az utolsó közös kalandunkra. Még az is ott volt a térképen, hogy melyik útvonalon, merre menjünk. Ez sokat segített, hogy ne tévedjünk el.

Így hát elindultunk. Mentünk, mendegéltünk nagyon, de nagyon lassan, hisz minden apróságra figyelnünk kellett. Megérkeztünk az első jelhez. Egy autó, egy kerékpár és egy csizma volt egymás mellett és a kocsi szélvédőjén egy boríték, benne egy levél a kérdéssel. – mivel folytatnád az utad, hogy óvd a természetet? - számunkra egyértelmű volt a válasz: vagy kerékpárral, vagy gyalog. - hogy ne szennyezzük a környezetet, és az egészségünk megőrzése szempontjából is a legjobb a bicikli és a séta- mondta Barótka. – Igen, igazad van, akkor menjünk gyalog!- mondták a többiek. Így is tettek.

Mentek, mendegéltek nagyon, de nagyon lassan. Egyszer csak egy magoncot láttak földlabdával a földön, mellette egy ásót és egy esővízzel teli locsolókannát. Nem volt semmi útmutató, de nem volt kérdés, hogy mi a feladat. A szüleiktől a már oly sokszor látottak alapján elültették a kis fát, majd meglocsolták. A szerszámokat Bíbuka visszatette a helyére, majd a társaság után ment.

Mentek, mendegéltek nagyon, de nagyon lassan, mert annyi kincs volt a természetben, hogy nem győzték csodálni. Találtak egy nagyon szép, sima, lapos kavicsot, aztán egy hím szarvasbogarat. Egyszer csak egy madáretetőt láttak meg az úton, madáreleséggel és itatóval a kijelölt útvonalon. Botond és Bató beletette az eleséget, az itatót, ráakasztotta a cinkegolyót, Bogárdka és Boldácska pedig felfüggesztette a közeli fára. Ezután tovább mentek.

A következő állomáson rengeteg szemét hevert egy kupacban. Mellette öt darab szuperkuka. Közösen szétválogatták a szemeteket: a műanyagot, fémet, papírt, színes- és fehérüveget és a megfelelő gyűjtőbe tették. Jól körülnéztek, hogy nem maradt- e még valahol szemét. Miután meggyőződtek arról, hogy nem, tovább folytatták a kincskeresést. Menetközben láttak csodaszépen szőtt pókhálót, csigabigát, madártollat, gombákat, virágokat, különféle lepkéket, még tobozokat is, mire megérkeztek a következő feladathoz.

Egy kis zacskót találtak a földön, benne levéllel. – Hogy mi állt a levélben? – mondom, figyeljetek!- Keressetek lapos, hosszúkás köveket. Találtok a zsákban ecseteket és fekete akril festéket és egy befőttes üvegben vizet. Ha összeszedtetek ötvenöt követ, készítsetek belőle dominót. Ha kész, dominózzatok. Aki a győztes, az vezesse tovább a csapatot. – Így is tettek. Bogárdka győzött, így ő lett a kincskereső csapat új vezetője.

Mentek, mendegéltek nagyon, de nagyon lassan. Egyszer csak egy különleges fa állta útjukat. Össze- vissza kacskarigózott ágai között kellett áthaladni, de úgy, hogy egyszer se érjenek hozzá, nehogy akár egy is letörjön. Hát nem volt egyszerű, mert minduntalan belegabalyodtak. Volt, akinek a lába, vagy az ujjai, sőt a haja is, de nagy nehezen csak- csak sikerült mindenkinek. A fának se lett semmi baja. Ezután tovább mentek. A következő állomáson, egy útvesztőn kellett végigmenni. Nagyon izgalmas volt, hisz nem tudhatták, hogy mi van a labirintus végén. – Tudjátok, hogy mi volt ott? Nem más, mint egy magára hagyott kupac, ami fölött valamikor szalonnasütés történhetett. Egy gallyakból, papírból kupaszolt tűzrakóhely, ami még parázslott. Bogádka gyorsan a közelben talált kannából vizet locsolt a zsarátra. Amikor látta, hogy a tűz már egészen biztosan nem fog fellángolni, nagy kő esett le a szívéről és tovább haladtak a térképük szerint.

Bulcsú és Buzád egy kis patakot fedezett föl, ami keresztezte útjukat. Kövek emelkedtek ki a vízből, mintegy átkelőként, illetve nem messze tőle egy nagyon keskeny híd. Abban egyeztek megy, hogy a fiúk a köveken, a lányok pedig a hídon haladjanak keresztül. Így is történt. Mentek, mendegéltek nagyon, de nagyon lassan. Egyszer csak egy nagy lavór hevert a földön, benne kimosott ruhákkal, fölötte kifeszített szárítókötél nyújtózkodott. A lányok kirázták és kiteregették a frissen mosott darabokat, a fiúk pedig facsipesszel rögzítették. A nap melege, a szellő cirógatása szárította őket.

Ekkor érkeztek meg az utolsó állomáshoz, ahol finom illatok csapták meg az orrukat. Nagymama és nagypapa bográcsgulyást főzött. A közeli kútnál kezet mostak, a fiúk leültek a farönkökre, a lányok pedig segítettek a nagyinak az étel porciózásában. A korgó gyomrú fiatalok és a nagyszülők az utolsó falatig megettek mindent, még a frissen, kemencében sütött, jó meleg kenyeret is. Még az ujjukat is megnyalták utána. Ekkor nagypapa előhúzott valamit, egy nagy ládát, rajta egy piros ’x”-el. – Megtaláltuk a kincset!- kiáltottak fel a gyerekek. – Igen, benne van a kincs!- mondta mosolyogva nagyapó.

A gyerekek odaszaladtak és kinyitották. Tele volt sok- sok palántával. Mindenkinek jutott belőle egy- egy. A lányok a nagymamának segítettek a mosogatásban, és a konyhai hulladékok eltakarításában. Miután elkészültek vele, csatlakoztak a többiekhez és nagypapa irányításával mindet elültették. Eközben beesteledett. Arika és Áldáska leszedték és összehajtogatták a megszáradt ruhákat, Botond és Bató pedig bevitte a házba. Ezután még odaültek a tűz köré beszélgetni, énekelni. Bató gitárral kísérte őket. Kellemes hangulatban telt el az utolsó este. Azután búcsút vettek a környékbeli gyerekektől és nekikezdtek a csomagoláshoz, majd a lefekvéshez.

Másnap délelőtt, amikor a kakas kukorékolt még nagymaminak segítettek, ahogy eddig is tették a jószágok ellátásában, majd megreggeliztek. Mamával és papával még tettek egy sétát a kertben és nagyon sokat beszélgettek. Egyszer csak megérkeztek a szülők: édesanya és édesapa. Mind a tizennégy gyermek szinte egyszerre szaladt hozzájuk köszönteni. Nem győzték mesélni élményeiket. Miután megpihentek, megebédeltek. Ebéd után elköszöntek a nagyszülőktől és hazaindultak. Késő délután volt, mire megérkeztek. Tacsi és Lili cica szaladt örömmel eléjük. Tacsi a farkát csóválta, Lili pedig hozzájuk dörgölőzött és miákolt egyet.

Ha hiszed, ha nem, így történt.

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

PRÉMIUM Gani Zsuzsa Prémium tag

Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavain...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!