Barion Pixel

A fenyőfa élete


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Az Alpokalján a hegyekben élt egy aprócska fenyőfa két idősebb testvérével és a szüleivel. Békében és nyugalomban teltek napjaik, ahogy az évszakok is követték egymást. Tél volt. Vastag hó takarta be a földet. Pihe- puha, csillogó- villogó hóbunda fedte. Csönd volt, néma csend. Olykor egy- egy varjú károgása törte meg az idillt. Az egyik hétvégén egy család sétált arra. Megálltak a legkisebb fa körül. A kisfiú arca rózsás volt a csípős időtől.

– De gyönyörű ez a kis fa!- ámuldozott. Pont akkora, mint én! – De csodaszép a többi is!- mondta áhítattal nézve. Egy ideig csak úgy csöndben gyönyörködött az öt fenyőfában, majd tovább sétált a szüleivel a nyugalmat árasztó berekben, de attól kezdve minden hétvégén eljöttek a fenyőfákhoz. Az egyik fenyőfán a legidősebben, a legmagasabban egy fenyőpinty család lakott. A kicsit alacsonyabb és fiatalabb fán egy mókuscsalád. A három facsemete közül a legnagyobb fenyő lakója egy búbos cinege család volt, a középsőn gatyás kuvik lakott és a legkisebb fenyőn egy fenyőszajkó család. Amikor kellemes volt az idő, az erdő is a hangjukkal volt teli. Vidáman csacsogtak, beszélgettek egymással. De most csönd volt, hisz zord, fogcsikorgató, farkasordító volt az idő. Mindenki teljesen behúzódott a fészkébe. Így teltek- múltak a napok. Aludt az erdő, aludtak a növények, az állatok. Aztán kisütött a nap, tavasz lett. Felébredtek a kis lakók, a növények is. Nagyokat nyújtózkodtak, ásítoztak és rácsodálkoztak a világra. Eltűnt a vastag hó és kinyílt az erdei ibolya. Mint minden hétvégén most is arra sétált a család. Megálltak a legkisebb fa körül. A kisfiú arca kipirult az örömtől és a gyengéd, cirógató napsugártól.

– De gyönyörű ez a kis fa!- ámuldozott. – Jé, milyen nagyot nőtt! Pont, mint én! Úgy látszik egyszerre nőttünk egy nagyot! – mosolyodott el. De nézd, a középső csemete egyik ága letört, milyen kacska lett szegény! De még így is szép! Egy ideig csak úgy csöndben gyönyörködött az öt fenyőfában, ülve a közeli padon, majd tovább sétált a szüleivel a nyugalmat árasztó berekben. Hallgatták a vidám madárcsicsergést, gyönyörködtek a lepkék táncában. Aztán nyár lett, forró, meleg nyár. Ismét a berekben sétáltak egy hétvégi napon. A legidősebb fa levelei nagyon csúnyán megbarnultak.

– Nézd, édesapa! Mi történhetett ezzel a nagy fával?

– Valami gomba, vagy kártevő támadhatta meg!- válaszolta.

- De még így is szép! - Egy ideig csak úgy csöndben gyönyörködött a kicsi az öt fenyőfában, ülve a közeli padon, majd tovább sétált a szüleivel a nyugalmat árasztó berekben. Hallgatták a vidám madárcsicsergést, gyönyörködtek a lepkék táncában. Így teltek- múltak a napok. A következő hétvégén erdészek jöttek és kivágták a legnagyobb fát, feldarabolták és elszállították. Hirtelen nagy szél támadt és sírva fakadtak a fenyők. A legidősebb átkarolta a három csemetét, úgy zokogtak. Aztán ahogy teltek- múltak a napok, egy kicsit megnyugodtak. A nap ismét egyre fáradtabb lett, egyre gyengébben sütött és színesedni, hullani kezdtek a levelek. Ősz lett. A család, mint minden hétvégén, most is kiment a fenyőkhöz, egy ideig csak úgy csöndben gyönyörködött a négy fenyőfában, a változásokban, a szép, színes levelekben ülve a közeli padon, majd tovább sétáltak a nyugalmat árasztó berekben. Hallgatták a szél susogását, figyelték, ahogy a kis lakók szorgosan javítgatják, bélelik fészküket, mókusok gyűjtögetik az ennivalót. Aztán újra tél lett. Jöttek az erdészek és kivágták a legnagyobb fenyőfát.

- Ez jó lesz a Főtérre, gyönyörű és nagy, és majd a gyerekek feldíszítik. Felrakták a nagy kocsira és már vitték is. Árván maradt hát a három kis facsemete az erdőben. Sírtak, jajveszékeltek. Féltek egyedül, hisz még kicsik voltak. Aztán jött Hóanyó és meleg, puha hóval beborította, óvta őket. Álomba sírták magukat a kis árvák. Velük szenderült álomba minden élő a berekben. A nagy fát pedig felállították a Főtéren. Gyerekek díszítették fel sok szeretettel, örömmel, aztán körbeállták és énekeltek, verseltek hozzá. Az egyik varjú elvitte a hírt a három csemetének. Elmesélte nekik, hogy a nagy fát felállították a Főtéren. Gyerekek díszítették fel sok szeretettel, örömmel, aztán körbeállták és énekeltek, verseltek hozzá. Most boldog. Egy kicsit megnyugodtak a kis fenyők és újra álomba szenderültek. Aztán jött a Vízkereszt napja. Munkások jöttek nagy daruval és elszállították az öreg fenyőt és feldarabolták. Még én is hallottam, ahogy jajgatott a fájdalomtól, ahogy a fejsze belecsapott a húsába. Valaki aztán megvette a fadarabokat és begyújtotta vele apránként a kandallót. Jó meleget árasztott a lakóknak.

Az Alpokalján a hegyekben lakott egy aprócska fenyőfa két idősebb testvérével. Békében és nyugalomban teltek napjaik, ahogy az évszakok is követték egymást. Nem voltak szüleik, de nem voltak magányosak. Körülöttük voltak az erdő állatai, békében, nyugalomban élték az életüket. Örökzöld tűleveleik között kis lakókat óvtak, úgy ahogy őket is óvta az erdő.

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

PRÉMIUM Gani Zsuzsa Prémium tag

Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavain...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!