Fülfájós Frici

Fülfájós Frici.

Füles, ahogy békésen legelt a réten, meglátott egy gyönyörű szamarat, Csámpást.

Hosszú szempilláival csábosan pillantgatott Fülesre, akinek hatalmasat dobbant a szíve.

-          Jaj, mi történik velem? - csodálkozott magán. Egyszer, csak ahogy ott legeltek nyugodtan, békésen hogy, hogysem, de valahogy mégis, egészen közeljutottak egymáshoz.

-          Szervusz, Csámpás, régen láttalak. Nagyon megváltoztál. Valahogy más lettél. Olyan gyönyörű!

-          Szervusz, Füles. Te is jóképű lettél. – kacagott fel a szamár. – Legelhetek melletted?

-          Hát persze! Van itt fű bőven. Sőt kicsit arrébb, zöldségek, gyümölcsök, és a kedvencem, a gazdasszonyom dísznövényeinek a virágai is.

-          Ó, azokat én is nagyon szeretem! – felelte mosolyogva. Sokat beszélgettek erről is, arról is. Nap, mint nap találkoztak, és egyre jobban megszerették egymást.

Talán az egyik utolsó tavaszi napon, vagy talán az első nyárin, nem is tudom igazán, de valójában nem is olyan lényeges. Az viszont igen, hogy a mén, jellegzetes ordításával tudtul adta kedvesének, hogy nősülni készül. Tetszett a dolog Csámpásnak is. Így összeházasodtak. Nem telt bele sok idő, talán csak egy év, amikor megszületett Frici, a kis csikó. Nagyon aranyos volt. Szülei majd kiugrottak a bőrükből örömükben, ahányszor csak ránéztek.

Nyárből ősz lett, már annak is a vége. Egyre hidegebb, egyre csípősebb szelek fújtak. Fricire sapkát adott az anyukája, hogy ne fázzon meg legelés közben. Azonban valahogy az egyik fülét mégiscsak kidugta a sapka alól. A szél meg csak erre várt! Jó nagyokat fújt a csikó fülébe:

-s-sz, s-sz, s-sz, sssssssssz…- fújta, egyre csak fújta. Amikor hazaértek Fricinek már nagyon fájt a füle.

-          Iááááá! Iááááá! Iááááá!- sírta. Nem, inkább ordította a fájdalomtól. Anyukája odaszaladt.

-          Mi történt Frici? Miért sírsz? Fáj valamid?

-          Igen! Nagyon fáj a fülem! Iááááá! Iááááá! Iááááá!- sírta.

-          Várj, mindjárt melegítek sót a füledre. – Így is tett. Jól megmelegítette, majd egy tiszta gyolcsba bebugyolálta, jól összekötözte és már vitte is. Odaszorította a fájós füléhez, miközben Frici a fejét édesanyja ölébe hajtotta.

-          Mit szólnál hozzá, hogy amíg a füledet gyógyítja a sópakolás, mesélnék neked?

-          Az jó lenne édesanyám!

-          Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csacsi, aki kiment a rétre legelni. Sapkát adott rá az anyukája, hogy ne fázzon meg legelés közben. Azonban valahogy az egyik fülét mégiscsak kidugta a sapka alól. A szél meg csak erre várt! Jó nagyokat fújt a csikó fülébe:

-          -s-sz, s-sz, s-sz, sssssssssz…- fújta, egyre csak fújta. – Mire véget ért édesanyja meséje, a füle teljesen meggyógyult.

Ha nem így történt volna, akkor az én mesém is tovább tartott volna!