Barion Pixel

A buba


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, élt egyszer egy öreg házaspár.

Gyerekük sajnos nem volt. Búslakodtak is ezen eleget! Anyó minden este lefekvéskor egy pulyáért fohászkodott. Nagyon jószívűek, jólelkűek voltak. Akinek csak tudtak segítettek a szomszédságban. Adtak, ha kértek, pedig néha nekik is alig akadt betevő. Annyi volt csak, amennyit az aprócska földjük megtermelt és amennyit adtak a jószágok. Mindig szépen beszéltek egymással, segítették egymást, sohase bántották meg egymást. Még egy rossz szóval, tekintettel sem illették.

Egyik nap kint a kertben mulatták az időt, gyomláltak, etették, itatták a jószágokat, amikor egy hófehér gilice szállt le egy pillanatra melléjük. Az öregek álmélkodva nézték. Egyszer csak: huss!- tovább röppent. Tátott szájjal néztek utána. Aztán hófehér galambok is jöttek. Anyó szaladt a fészerbe és hozott egy szakajtó búzát. Szétszórta a földön: - egyétek, csak egyétek! Biztosan éhesek vagytok.- Azok így is tettek. Szempillantás alatt elfogyott mind az utolsó szemig. Aztán nagyokat hörpintettek az itatóból. – Burukk- burukk- burukk- burukk köszönték meg, majd elrepültek. Egyszer apó elvitte a vásárba az egy szem bikájukat eladni, mert egy jó ideje már nem volt hús a háznál. Sikerült is neki az értékesítés, végül áldomást ittak.

Telt az idő, múlt az idő. A Nap egyre többet bújócskázott a fellegekkel, egyre kevesebbszer és egyre gyengébben szórta az éltető sugarakat. A természet egyre szebb színes ruhát öltött magára. Ősz anyó sepregette a kincseket, ami lehullt a földre. Egyik nap egy bika száguldott el a házuk előtt, az apó megismerte. Az volt, amelyiket hajdanában eladott. Mögötte ropta a csárdást a gulyás, azaz próbálta a jószágot társaival befogni. Nem volt könnyű, mert mokány volt és nagyon mersz. Ráadásul nagyon haragudék, szinte háborodék volt, igencsak fenyegetőnek bizonyult a tekintete, a tartása, nem beszélve a két hegyes szarváról. De aztán egyszer csak mégis sikerült és visszaterelték az istállóba. Valahogy kiválhatott a csordából. Már ugyancsak korán sötétedett. Egyik alkalommal, egyik estenden, egy vörhenyes bundájú négylábút pillantott meg a gazda kutyája a kert végében. Épp akkor zárták be a baromfiólat, így a koták biztonságban voltak. - Nem lesz neked belőlük lakoma!- mondta morogva. Jól zárt az ól, biztonságot nyújtott, ezért nyugodtan hajtották álomra a fejüket a háziak is. Pitymallatkor mikor szokás szerint megszámolták őket, teljes volt a létszám.

Anyónak közeledett a névnapja, ráadásul a Szenteste is. - Jer, ide drága feleségem - mondta apóka, - aki legott termett, azaz csak szeretett volna! Öregasszony lévén botjára támaszkodva csoszogott oda döcögősen. - Egy gyönyörűszép kesely gyünggyel ajándékozlak meg névnapod alkalmából. Fogadd szeretettel. - Nagyon megörült neki a néne, mert már régóta szeretett volna egyet a nyakába. Kedves szavakkal köszönte meg. A kalárishoz pitykézett ruhát vett fel. Egy ideig illegette- billegette magát a tükör előtt, aztán kiment a ház elé és leült a padra. Apó is kiült mellé tárogatójával. A szép mozsika messze szállt.

Ahogy ott mulatták az időt, csecsemősírásra figyeltek fel a közelben. Anyónak zakatolni kezdett a szíve. Nehézkesen bicegett, de ment, ment a hang irányába. Apóka is csoszogott utána. Hát a diófa tövében egy kurtival kibélelt tekenyőben ott feküdt egy kisded. - Ó, de aranyos ez a baba! Vajon mi történt? Miért van egyedül? – álmélkodott anyóka. Legnagyobb meglepetésére a buba ráfelelt: - Nem te imádkoztál minden este egy gyermek után?- A megdöbbenéstől és hogy a buba még beszél is, az ajkukra fagyott a szó. Egy fertályóra után még mindig hüledezve, tátott szájjal, de az apó kezébe vette a tekenyőt és bevitte a kis kunyhóba. Anyóka ámulva- bámulva utána tipegett. Miután végre meg tudtak szólalni, szerettek volna többet megtudni erről a titokról. A buba így felelt: - Karácsony van, a szeretet ünnepe. A te kívánságodra érkeztem. Teljesült az álmod, hisz kiérdemelted. Ezen túl mindig veletek leszek és öreg napjaitokon én fogom a gondotokat viselni - fordult mindkettő felé. A fiú három nap és három éjszaka alatt derék legénnyé serdült. Ahogy szüleitől látta, ő is éppen olyan jószívű, jólelkű lett. Akinek csak tudott segített a szomszédságban, mert mindenhez értett. Tudott tetőt ácsolni, kéményt pucolni, csizmát sarkalni, cifra köntöst készíteni és még annyi, de annyi mindent, hogy sorolhatnám napestig. Ezen kívül szerette, becsülte és óvta a természetet. Nagyon sok örömet szerzett idős szüleinek. Közben elmúlt az ősz, a tél.

Újra előbújt a Nap, kisarjadt a fű, bimbót bontott a barka, kipattantak a rügyek a fákon, majd színes tiarát öltöttek. Tavasz lett. A szomszéd falu Julcsija egyik alkalommal épp a házuk előtt járt. Megakadt a szeme a legény által fabrikált madáretetőn. Épp akkor szállt le a közelében a tóra egy hófehér gilice is. Csőrével csak úgy kapkodta a finom falatokat. A lány elmosolyodott. Tiszta, ártatlan tekintetéből igazi gyémántok peregtek. Amikor kacagni kezdett, szájából csengő- bongó aranypénz hullt alá. Hirtelen megperdült maga körül a boldogságtól, mert ő is nagyon szerette, becsülte és óvta a természetet. Lába nyomán ezüst virágok nyíltak. Ekkor a hófehér gilice a lányhoz repült, majd a fülébe súgott valamit. Ekkor jelent meg a kapuban a legény. Meglátta a lányt és a szíve hevesen verni kezdett, lába a földbe gyökerezett. Egy ideig csak nézték egymást. Egy idő után az egyikük, nem is tudom, hogy melyikük előbb, de valamelyikük csak megszólalt, s beszélgetni kezdetek. Addig- addig beszélgettek erről is, meg arról is, hogy megszerették egymást, bár szerintem ez már első pillanatban megtörtént. Egybekeltek, nagy lakodalmat csaptak. A sok kincsből fákat ültettek, arra ösztönözték az embereket, hogy aki csak teheti, gyalogoljon, vagy kerékpáron közlekedjen. Fordítsanak nagyobb figyelmet a takarékosságra és a természet megóvására. Ők is ezt tették egész életükben.

A pár az idős szülőket életük végéig tejbe- vajba fürösztötte. Még máig is élnek, ha meg nem haltak.

 

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

PRÉMIUM Gani Zsuzsa Prémium tag

Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavain...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások