Április – Bolond április

Április – Bolond április.

Április egy alacsonyan szálló felhőn ücsörgött, és a zsákjában kotorászott. Napot akart varázsolni az égre, de annyira tele volt a zsákja, hogy elsőre sosem találta meg azt, amit keresett. Most is a szél üvege akadt először a kezébe. Már épp vissza akart tenni, amikor véletlenül kicsúszott a kezéből, végiggurult a felhőn, és leesett a teteje. Abban a pillanatban egy hatalmas széllökés söpört végig a vidéken, felkapva a kalapokat, sapkákat, szoknyákat, szemetet, leveleket, egyszóval mindent, ami az útjába került. Áprilisnak még épp sikerült elkapni a szél farkincáját, és visszatuszkolni az üvegbe.

- Tessék visszamenni, te komisz – zárta rá a szélre a fedelet. - Most nem te jössz.

Gyorsan visszarejtette az üveget a táskába, és folytatta a keresgélést. Arrébb tolta a köd üvegét, és mélyebbre nyúlt, hátha akkor a kezébe akadnak a napsugarak.

- Megvagy! – húzott elő egy fehér vászonzsákot.

Kinyitotta, de ez sem az volt, amit keresett. Nem napsugár bújt elő belőle, hanem kristályosan szikrázó hópelyhek. Április megbűvölve forgatta az ujjai között az apró kis pelyheket, egyik-másik ki is hullott az ujjai közül, és felszállt a földre.

- Hoppá – kuncogott Április, és bezárta a hópehelyzacskó száját.

Néha már bánta, hogy ennyi mindent összegyűjtött, amikor Időanyó útnak indította őket. Mindenből csak egy kicsit akart, hiszen minden annyira érdekes volt. Havat pergetni, esőfelhővel eltakarni a napot, a széllel fogócskázni és a napsugarak alatt sütkérezni. Mivel annyira, de annyira szépen kérte, nagyanyó mindből adott neki egy keveset.

Végre megtalálta a napsugarak arany zsákocskáját, belenyúlt, és egy maroknyit feldobott az égre. Rögtön felragyogott a nap, és kiderült az idő. Április vidáman fordította az arcát a sugarak felé.

- Apa, miért ilyen bolond az április? – kérdezte ekkor egy kislány odalent.

- Nagy bolond, csak huncut – kuncogta Április.