Kiskapu-nagykapu


https://ggwebsite.com
Kiskapu-nagykapu
Áldott emlékű Nagyapám Mozdonyvezető volt, így sok távoli vidéken megfordult. A nagyobb állomásokon, pihenő idejében szívesen beszélgetett a helyi lakosokkal. Sohasem unatkozott és miután unokái lettek nem esett nehezére újabbnál-újabb me...

Kép forrása: Saját festmény

Kiskapu-nagykapu

Áldott emlékű Nagyapám Mozdonyvezető volt, így sok távoli vidéken megfordult. A nagyobb állomásokon, pihenő idejében szívesen beszélgetett a helyi lakosokkal. Sohasem unatkozott és miután unokái lettek nem esett nehezére újabbnál-újabb mesékkel szórakoztatni bennünket.

-Gyakran Nyíregyháza és Miskolc között teljesített szolgálatot. A Tiszai pályaudvaron szinte mindenkit ismert és a kollégái is tudtak szokásáról. Egyik este, amikor befejezte a műszakot és a pihenőhely felé indult az egyik kalauz állította meg. – Gyula bátyám a váróteremben van egy apró öregember, aki egy kis elemózsiáért cserébe nagyon érdekes történeteket mesél. Nem tudom igaztörténetek, vagy ő maga találja ki, de amúgy többnyire csendesen üldögél, amíg az átszállásra vár. Ha érdekli magát, csak nyugodtan menjen oda hozzá. Kínálja meg egy kis kenyérrel, szalonnával és miután jól lakott, magától mesélni kezd. Magáról nem mond semmit, de mindig éhes, és amíg nem kínálja meg valaki, lehajtott fejjel ül szótlanul, csak az ivókúthoz megy oda néha. Nagyapám érdeklődését egyből felkeltette a fura emberke és megkérdezte, honnan ismeri fel, kit kell megkínálni.

– El sem tudja téveszteni, mert tőle kisebb felnőtt ember nincs a váróteremben, amúgy kék svájci sapka van a fején. Válaszolta a kalauz. Nagyapám a pihenő szobába érve elővette az elemózsiás kosarát, amibe nagyanyám bőven csomagolt kenyeret, szalonnát, hagymát és még egy kis kolbászt is. Gondosan szétporciózta az ételt, megvacsorázott és az étel másik felét a vászon szalvétába csomagolva zsebébe süllyesztette. Mikor a váróterembe lépet csakugyan nem kellett különösebben fürkésznie az embereket, mert egyből feltűnt a szomorú arcú apró ember. Odalépett hozzá és így köszöntötte: Szép jó estét kedves utas! Az imént érkeztem a nyíregyházi vonattal és tettem le a szolgálatot. Az én drága feleségem olyan bőven csomagolt nekem vacsorát, hogy azt bizony egyedül nem bírnám megenni. Ha elfogadja, megkínálom egy kis hazaival. Az emberke szája mosolyra húzódott, csak a szemei voltak továbbra is nagyon szomorúak, amikor válaszolt. – Köszönöm Uram! Megtisztel vele, szívesen elfogyasztom. Nagyapám meglepődött a választékos beszéden és odanyújtva az ételt alig várta, hogy az emberke megegye és mesélni kezdjen. Nem kellett sokáig várnia, a kicsi ember csak a felét tudta megenni, a maradékot egy papírzsákba csomagolta, amit a zsebéből húzott elő. Ismételten megköszönte az ételt és belekezdett a saját történetébe. – Ön ugye most lát engem először? Nagyapám meglepődött a kérdésen és bólogatott. – Hát én sokszor láttam már önt és hallottam, hogy szereti meghallgatni az embereket. Folytatta a kicsi ember. Nos, most az egyszer a saját történetemet fogom elmesélni, hogy az is fennmaradjon, milyen gyalázat esett meg velem. Jó nevelést kaptam és iskoláim is vannak, de nem mutatkozom be inkább, mert a törvény kiismerhetetlen és van, akiknek hosszú a keze. Fiatalemberként igazán szép életem volt. Nem voltunk gazdagok, de szegények sem. A szüleim iskolába járattak és úgy nézett ki szép karrier vár rám. Az A baj akkor ütött be, amikor az Alispán meglátta a feleségemet. Szemrevaló teremtés volt az én Rózsám és egyben félénk, szemérmes teremtés. Az Alispán megkívánta az én feleségemet és onnantól fogva megpecsételődött a sorsom. Huncutságokat talált ki, hogy Rózsámhoz közel kerülhessen, de a feleségem megsejtve miben töri a fejét az uraság, mindig úgy intézte a dolgokat, hogy soha ne maradhasson vele kettesben. A gonosz Alispán annyira rabja lett a sóvárgásának, hogy cselhez folyamodott, amivel hosszabb időre távol tud tartani. Elküldött először a Zsolcai kapuhoz, hogy ott ellenőrizzem a helyi csendőrök munkáját, de maradjak ott egy nap egy éjszaka és tartsam nyitva jól a szemem. Persze ő meg arra használta fel a távollétemet, hogy valahogy a feleségemhez jusson, de Rózsám résen volt és minden kopogásra a nagymamáját küldte ki. A következő héten újra előállt az Alispán, hogy most meg a Szentpéteri kapu környékén ellenőrizzem a csendőreinket, de maradjak ott két nap és két éjszaka. Szegény Rózsám már a nagyapját is oda hívta magához annyira félt és a kopogásokra öregapja válaszolt. Aztán sorba jött a Győri kapu, majd a Csabai kapu, végül a Sötét kapu. Mindig megtoldotta a szolgálatot egy nappal, így a Sötét kapunál már öt napot kellett kihúznom. Szegény feleségem haza költözött a szüleihez és már az udvarra, sem mert kimenni, de megvédte a becsületét. Az Alispán nagyon megharagudott és hamis vádakkal börtönbe juttatott. Az én Rózsámat továbbra sem hagyta békén, ezért a szüleivel Pécsre költöztek. Mindenüket hátrahagyták és szegénységben nagy kezdtek új életet. Nehezen találtak munkát, az ottani rokonok szánalmán éldegéltek, amíg sikerült elszegődniük, dolgozni. Évekig senyvedtem a börtönben ártatlanul. Mikor végre kiszabadultam igyekeztem megtalálni a feleségemet, de sajnos az Alispán is a nyomukra akadt ezért odább álltak és a rokonok sem tudták hová költöztek. Nos, én attól fogva járom az országot és keresem az én Rózsámat. Minden időmet arra szántam, hogy megtaláljam őt. Ha valahol kapok alkalmi munkát, akkor van ételem és szállásom, ha nincs munka, akkor az emberek jóindulatán múlik, mennyit éhezem.

-Nagyapám együtt érzően hallgatta a megtört ember meséjét, majd így szólt: Maga aztán igaz szívvel szereti azt az asszonyt, hogy az egész életet feltette a megtalálására. Szívből kívánom, találja meg mihamarább! Az emberke feljebb tolta homlokán a svájcisapkát, kitörölt egy könnycseppet a szeméből és benyúlt kabátja belő zsebébe, ahonnan egy megsárgult fényképet húzott elő. Ő az, az én drága Rózsám! Mutatta a fényképet. Nagyapám majd leesett a lócáról meglepetésében, amikor meglátta a képet. Uram teremtőm, de hiszen Ő a Molnár Rozi! – Igen így hívják! Ugrott talpra az emberke. Honnan ismeri? Hol van most? Jól van? Intézte sorozatban a kérdéseit nagyapám felé. Egyszerre csak egyet. Nyugtatta papa. A Rozi és a szülei a szomszédomban laknak. Jóra való szorgos emberek. Még az esti vonatot elviszem Budapestre, de amikor visszajövök, már a hazafelé tartó vonatra szállok magam is. Ha akar, jöjjön velem és útközben tudok válaszolni a kérdéseire, aztán meg egyenest a feleségéhez kisérem. Az ember majd kiugrott a bőréből örömében. Elkísérte Nagyapámat, egy percre sem akarta szem elől téveszteni, segített a fűtőnek szenet lapátolni és együtt indultak útnak Nyíregyházára. Látta Papa a várakozással teli izgalmat rajta, ezért egyből a Molnárék portája felé vette az irányt. A kutya csaholására kidugta fejét Rozi és futni kezdett a kapu felé, mert rögtön megismerte a férjét. Ferikém kiáltotta és kitárta két karját. Ferenc ölbe kapta és örömkönnyekkel a boldogságtól kisimult arcán, körbefordult az asszonykával.  Alacsony termetű volt az Rózsa is, nagyon összeillő pár voltak. Ferenc hamar munkát kapott és akkortól fogva boldogan éltek.

Dányi Gabriella, Író, költő, festő.

P. Dányi Gabriella néven jelentek meg eddig írásaim, festményeim újságokban és antológiákban. Saját könyvem eddig 4 jelent meg a DreamVision47 kiadó gondozásában. Három verses könyvet illusztráltam, a legjelentősebb köztük Devecsery László Időmalom verses kötete volt.A második novellás könyvem nyomdai szakaszba jutott.