Modern idők régimódi meséje

Modern idők régimódi meséje.

Modern idők régimódi meséje

Magas hegy tövében, egy ritkán lakott, aprócska faluban élt testvéreivel és dolgos, de szegény szüleivel Pityóka, az alacsony termetű, ám furfangos fiúcska. István volt a becsületes neve, testvérei féltékenységből ragasztottak rá csúfneveket. Így lett a neve hol krumpli, hol pityóka, gyakran ugratták és dolgoztatták maguk helyett. Sokk könnyet hullatott gonosz bátyjai kegyetlenkedése miatt, ám ahogy telt múlt az idő, egyre erősebb és huncutabb lett ettől a sok próbatételtől.

Nyári szünet volt éppen, alig pirkadt még és a három nagyobb testvér: Sanyi, Ferkó és János az erdőbe indultak gombát szedni. István könyörgött hagy tartson velük, előbb nemet mondtak, majd igent, arra gondoltak jó lesz vele cipeltetni a kosarat és majd ugráltathatják is kedvükre, hisz Anya, Apa úgysem látja.

Egymásra kacsintott a három nagyobb testvér, amint az erdő belsejében jártak, megszólalt Ferkó: - Na pityóka, mit teszel ha most jön egy farkas és rád támad? – De nem jön, és ha jönne sem félnék, mert megvan a magamhoz való eszem és szépen kicselezném azt a farkast.

Sanyi vette át a szót: - Na ne mond, Te nagyon okos, mert a farkas gyors és erős, na meg éhes is.

Jaj-jaj! – Ordít fel János félelmet mímelve. Kár volt emlegetni, pont felénk rohan egy hatalmas farkas horda

Hol? Én nem látom! – Kiáltja Pityó és már mászik is fel a fára.                   

– A testvérek hasukat fogva kacagtak és így szóltak hozzá: - Sose másszál Te fára ebben az erdőben nincs is farkas…  Megszégyenülve mászott le a fáról és elkezdet hazafelé szaladni. A gonosz testvérei, nem törődve a gombával futottak utána és folyton azt kiabálták:

-Pityó a bátor, Pityó az okos, Pityó az ügyes, farkast lát ahol nincs is, haza szalad a kis hisztis! Anyu szoknyája mögé bújik, hátha mégis farkasok kergetik! Mikor haza értek, szégyenlősen somfordált a ház mögé, kedvenc kutyájához bújt kis vigasztalásért.

A három nagytestvér visszatért az erdőbe, ahol már időközben más gombázók kielőzték őket és leszedték előlük a termést, amíg ők a testvérüket ugratták.                                                                 

- Igazából soha nem békéltek meg az idősebb testvérek öccsükkel és továbbra is, ha lehetőség adódott rá, folyton ugratták, bántották. Teltek az évek és a fivérek felnőtt férfiakká váltak.

Nagy hír járta be az országot: Internet, Tv és rádió harsogta a Király üzenetét. Miszerint a lányát elrabolták, ha valaki megmenti, azt busásan megjutalmazza. Pityó idősebb testvére aki elég önhitt volt, rögtön útnak indult szerencsét próbálni. Ám csakhamar sikertelenül kullogott haza. A középső testvér, aki még bátyjánál is lustább, de büszkébb volt, tüstént elindult a Királylány felkutatására. Sanyi kétszerannyi ideig volt oda, mint bátyja, ám Ő is eredménytelenül tért haza orrát lógatva. Másnap Pityó kis túlélő hátizsákjába pakolt sok hasznos holmit, kalóriadús magvakat, kulacsban vizet és halkan súgta oda Édesanyjának: - Megpróbálom én is felkutatni és hazahozni a Királylányt, mert nem bírom látni, jóságos királyunk szenvedését, ahogy sír a lánya után. Hiába suttogott, meghallotta János és gúnyolódva jegyezte meg: - Még nekem sincs bátorságom megpróbálni, aki sokkal erősebb vagyok nálad. Ugyan már ha Sanyinak és Ferkónak sem sikerült akkor pont neked fog Te tökmag?                                          

–De én mégis megpróbálom, mert érzem, az ösztöneim nem hagynak cserben és megtalálom a Királylányt.    –Hát jól van, járj szerencsével, szólalt meg ősz bajusza alól Édesapjuk. Útnak indult Pityóka. Okulva testvérei sikertelenségén, akiket az éhség hajtott haza, szűkösen csomagolt elemózsiáját tartalékolta, ahol talált ehető vad gyümölcsöt és forrásvizet, abból táplálkozott. Messzi távolba zarándokolt, ritkán látogatott erdőkben keresett nyomokat. Színes szalagokkal jeleket hagyva a maga után, hogy el ne tévedjen, vagy nehogy ugyanazt az útvonalat járja be újra. Jó megfigyelő volt így úti csomagjával messzire eljutott, a nyárnak mire vége lett nyomára akadt az emberrablóknak. Otthon már azt hitték megpecsételődött sorsa és talán soha nem talál haza.

Óvatosan lopakodott a rablótanya felé, megvárta a sötét éjjelt és úgy közelítette meg a tábortűz körül mulatozókat. Amíg a sötétedést várta, hátizsákjából erős kötelet vett elő és jókora hálót kötött belőle. Felderítve a terepet látta hol vannak őrök és megtalálta a házat ahol a Királylányt fogva tartották. Hamar tervet kovácsolt és akcióba kezdett. A tábortűz körül ülők a borozgatásnak hála nem voltak elég éberek. István odaosont a két őr mögé és ügyes mozdulattal rájuk vetve a hálót össze is kötözte őket. A dulakodásra újabb emberek kerültek elő, hősünk messze dobta tarisznyáját. Ami nagy robajjal csapódott a ház falához és az a pillanat, amíg a rablók a zajra figyeltek, elég volt ahhoz, hogy a tábortűzhöz lépve lángoló végű, jókora faágat emeljen védekezésül maga elé tartva. Vállára vetve ott volt az újabb háló, amit ügyesen dobott támadóira és fürge mozdulatokkal összekötözte őket is. Futott a rablóvezér házához ahol a Királylány békésen aludt. Óvatosan keltegetni kezdte majd gyorsan elmondta ki ő és miért jött. Megfogva egymás kezét futottak kifelé az erdőből, ahogy csak a lábuk bírta. István előzőleg már felderítette jól az országúthoz vezető ösvényeket, és egyenest a Rabló vezér Mercedséhez futottak, amiben szerencséjükre, most is ott volt az indítókulcs. A kocsi motorja kellemesen duruzsolva beindult és meg sem álltak a Királyi kastélyig.

Volt nagy öröm, szorongatták István kezét a gratulálók és a Király nyomban meg akarta jutalmazni hősiességéért.

Ám a legény hárította a jutalmat és csak szerényen annyit mondott: - Köszönöm nem kérem a jutalmat, irántad való tiszteletből tettem és emberségből, mert láttam mennyire emészt Téged a bánat.  Inkább a pénzjutalom helyett a lányod kezét add nekem!

- Hogyan? – Szólt mérgesen az Uralkodó – Te szerencsétlen balga, hogy jut ilyen az eszedbe? Egyetlen édeslányom, minden kincsemnél többet ér! – Ó Fenséges Uram! Félre értesz, ilyesmire soha sem vetemednék, a mostoha leányod kezét kértem, akit már régen tisztelek.

- Nahát!  Ez már mindjárt más, mosolyodott el a boldog apa. Amiért ilyen tisztességes és emberséges voltál, ha a leány igent mond, hát áldásom rátok és a jutalmat is megkapod!

A mostoha lányka pironkodva igent mondott és hamarjában megtartották a lakodalmat.

A jutalomba kapott pénzből vállalkozásba kezdet István és vett egy jó nagy házat, ahová beköltöztek szüleivel együtt. A pórul járt bátyjait jó szívvel hívta magához, de azok szégyenükben inkább elmentek külföldre dolgozni és nem is jöttek haza csak Öccsük első gyermekének keresztelőjére.

Mikor a kicsi baba egészségére koccintottak a testvérek, egymás szavába vágva méltatták Istvánt, hogy valóban okos, bátor és ügyes. Megenyhülve átbeszélték a történéseket és jót nevettek saját butaságaikon. Soha többé nem bántották, csúfolták egymást. Külföldről mindannyian haza jöttek és munkába álltak öccsüknél, ahol sikeresen együtt dolgoznak nagy-nagy szeretetben!