Költözés

Költözés.

Gitta manó szüleivel és két öccsével már új odúban, a Napsütötte-rét nyugati végében egy sudár, szinte égig érő tölgyfa tövében éldegél szerényen. Ez a kislány manócska – már nem is olyan kicsi – egy éve költözött e nevezetes odúba. A vénséges vén tölgy alatti otthonukat, ahová ő született ugyanis, mondhatni kinőtték. Na nem a magasságukkal volt gond, de nem ám. Épp erről szól most ez a mese, hogy miként és miért esett meg a költözés Manócsaládunk életében.

Amíg csak Bitta és Bandi – ők Gitta manó szülei – kettecskén éldegéltek, majd Gitta manócska is velük, addig szépen, kényelmesen elfértek otthonukban. Nemsokára, a manókislány nagy örömére kistestvére született, Dönci manó személyében. A hónapok gyorsan röppentek, a manócsemeték cseperedtek.

Anyamanó szelektált, válogatott gyakran, s noha rendszeretőn éltek, a kis odú zsúfolttá, szűkössé kezdett válni. S mivel e vén lakot nem tudták volna bővíteni, így hát el kellett gondolkodni, hogyan tovább. Nézelődtek, keresgéltek a manószülők, de nem siettek vele, csak amolyan komótosan, ráérősen, hisz nem volt okuk még a sietségre. Néhány hónap múlva azonban új fejlemény volt, mely mindnyájuknak nagy meglepetést okozott. Apamanó szíve meg is állt egy pillanatra, de a szava az elakadt, annyi bizonyos, amikor Anyamanó üzenetét olvasta:

„Gitta manó – csoda

Dönci manó – ajándék

??? – meglepetés!”

Bizony, bizony… ez aztán valóban nagy meglepetés, nem is számítottak rá, hogy kicsiny családjuk ilyen hamar újra bővül, s harmadik kis csemetével is megajándékozza a Jóisten ezt a manócsaládot.

Most aztán hirtelen lett is nagy kapkodás, ok a sietségre. Már nem volt idejük nézegetni, gondolkodni, most cselekedni is kellett a manószülőknek. Alkalmas, tágas odú után kutatva körbejárták Manófalvát, a Pörös erdőt, az Őrségi porták környékét, még a Kőszegi-hegyet is, de végül a szívüknek oly kedves Napsütötte-réten találtak mégis új otthont maguknak. Így nem kellett messzire költözniük, csak keletről nyugatra, ugyanazon a réten, csak másik tisztáson. Ez nem tűnik számunkra soknak, de az ilyen apró népeknek, mint a manók, hatalmas távolság ám!

Ez az új odú tágasabb, szellősebb, több apró üreggel – szobáknak – és egy nagy főüreggel, konyhának. Hiszen tudvalevőleg a manók életében az otthon legfontosabb helye a konyha. Hiszen itt töltik a legtöbb időt általában a manók, itt tartják a családi eseményeket, együtt sütnek-főznek, étkeznek, játszanak a nagy asztal körül, s a családi kupaktanácsot is itt ülik meg. S ha már kupaktanácsnál tartunk, szerencsére hamar meg is egyeztek a manószülők az Erdei Nagy Tanáccsal, megkapták a pecsétes áttelepedési engedélyt.

Így hát nekiláthattak előkészíteni az új odút a beköltözéshez, a régi odúban pedig a csomagoláshoz. Mestereket fogadtak, akik lakhatóvá teszik a manócsalád számára ezt az újonnan felfedezett odút.

Először nyílásokat vágtak a gyökerek között az ablakoknak, hogy elegendő fényhez jussanak. Ledöngölték a talajt. Apró gyöngykavicsot hoztak a patakpartról, ebből lesz a padló a leendő fürdőszobában és a konyhában, a többi helyiséget az erdő adta fával rakták le. A maradék kőből fürdőkádat építettek. A mosdót egy fafaragó manómester és Nagy Fakopáncs úr készítette, akárcsak a konyhaszekrényeket.

Esővizet és különleges alkalmakra harmatcseppeket is gyűjtötték, de ez nem elegendő ahhoz, hogy a manócsaládot egész évben friss vízzel ellássa, emiatt kutat is ástak, amiből a vizet mindenféle girbe-gurba üreges faágakkal juttatták el a konyhába és a fürdőszobába.

Finoman lecsiszolták, lecsípték az útban lévő hajszálgyökereket, majd a sebeket lemosták harmatvízzel, és a méhecskék segítségével készített sebkezelő kenőccsel.

Elkészült a konyha éke, a nagy búbos kemence. Ebben sütik-főzik majd a finomabbnál finomabb étkeket, és ez fogja befűteni is az odút.

Már csak a mázolás volt hátra. Gitta manó egy különleges kövirózsaszínt választott a maga kis zugába, Dönci manó pedig búzavirág-kéket. Apamanó és anyamanó hálófülkéje körömvirág színű lesz. Az új jövevény számára közösen döntöttek a hangazöld mellett. A konyhába leánykökörcsin, a fürdőszobába napraforgó, a többi helyiségbe pedig a mindig vidám réti boglárka színe kerül.

Mindeközben régi otthonukban is lázasan folyt a munka. Csomagoltak, pakoltak serényen. A két kis manócska is lelkesen segédkezett. Micsoda izgalmas is tud lenni ez, hiszen a rég elveszettnek hitt kisautó, és kirakódarabka is előkerült. S lám a dobozok, ládák csak gyűltek a nagy szoba falánál, a szekrények, polcok pedig ürültek. Napról-napra szépült új otthonuk, minden nappal közelebb kerültek a költözéshez. Ámulattal figyelték a mestereket a manócskák, élvezték a nyüzsgést.

Csak azt sajnálták, hogy távol kerülnek a kedves játszópajtásoktól, szomszédoktól, akiket nagyon szerettek. Apamanó és Anyamanó azonban megígérték nekik, hogy gyakran meglátogatják majd a barátaikat, s bizonyára az új szomszédsággal is hamar összebarátkoznak majd. És amit egyszer ők megígérnek, az valóban úgy is lesz, tudták ezt már jól a manófiak.

Végre elérkezett a költözés napja is. Minden készen állt már hozzá. Ezen a szép, napos szeptemberi napon a manónemzetségből és az erdei-mezei állatok közösségéből is sokan eljöttek, hogy segítsenek Gitta manóéknak az áttelepedésben. A sok szorgos kéznek és mancsnak köszönhetően csupán egyetlen nap alatt mindent áthordtak a nagy odúba. Apamanó vezényletével a helyükre kerültek a kisebb-nagyobb bútorok, úgymint szekrények, polcok, ágyak, asztalok, székek, szőttesek a falra, kézzel csomózott szőnyegek a padlóra. A dióhéj bölcső is a helyére került az új kis manónak. Anyamanó mutatta melyik doboz melyik helyiségbe kerüljön, hogy könnyen ki tudjanak pakolni belőle. Neki is láttak mindent a helyére tenni. A lelkes, vidám társaság hamar elrendezett mindent.

A manóasszonyságoknak még arra is volt gondja, hogy mindenkit jóllakassanak. Előkerültek a kosarakból a finomabbnál-finomabb étkek. Volt miből válogatni, senki sem maradt éhen. Még másnapra is maradt bőven, sőt a kamrába is tudtak rakni a megmaradt befőttekből, amit desszertnek hoztak.

Manócsaládunk nagyon hálás volt a sok segítségért, alig győztek mindenkinek köszönetet mondani, de tudták úgyis a segítők, hogy a visszakapják majd ezt tőlük, hiszen ez itt így szokás.

Fáradtan, de boldogan hajtotta álomra fejét új otthonukban Apamanó, Anyamanó, Gitta manó és Dönci manó, de mielőtt még elaludtak volna, nem felejtették el megszámolni a sarkokat sem.