Kukorica Jankó kalandjai

Kukorica Jankó kalandjai.

A szentendrei Skanzen étterem vendéglőse, Dömötör befejezte a takarítást. Miközben felpakolta a székeket az asztalra és felmosta a követ, eszébe jutottak az aznapi bemutató legmulatságosabb pillanatai, amikor a tűz fénye mellett, kint a szabadban zajló tengeri hántás alatt, maskarába öltözött legények bukkantak fel és ijesztgetni kezdték a kukoricafosztogató lányokat. Az egyik fiú talált egy üszkös kukoricát, egy jó feketét, azzal bekente pár, meglepett lány arcát, hogy azok később a vendéglőben alig tudták lemosni magukról a feketeséget. Hja, ilyenek voltak a régi mulatságok!-sóhajtott fel a vendéglős.

Már éppen haza akart indulni, amikor a bejárat mellett talált egy csuhé babát, bizonyára valamelyik leány felejtette itt.-gondolta. Mit csináljak vele? Nagyon helyes, formás csuhébaba volt, nadrágot viselt, még kis bajuszkája is volt. Ahogy azon tűnődött, hogy mit is csináljon vele egyre jobban megtetszett neki. Végül úgy döntött, hogy hazaviszi magával, nehogy lába keljen, s ha valaki keresné, hát akkor legfeljebb visszahozza…

Kilépett a csillagfényes éjszakába, és mint minden nap, most is gyalog baktatott hazafelé. Nem sietett, mert otthon nem várta senki, csak a magány. Ahogy már majdnem hazaért egy rókát pillantott meg az út közepén: Ha babonás lennék, most azt hinném, hogy hamarosan szerencsém lesz.–gondolta a vendéglős.

A róka nem mozdult, úgy tűnt, mintha csak a vendéglősre várna, s amikor az a közelébe ért a következőket mormogta maga elé:

„A csuhé baba egyfajta totem, amely a jó termés szellemét, a föld erejét szimbolizálja. Használható az Isten vagy Istennő jelképeként, az elkövetkezendő év gazdagságát ígérő tárgyként, vagy a tudás hordozójaként.”

Mi van, ki beszél itt?-hökkent meg a vendéglős a mormogásból jól kivehető tartalom hallatán, de a róka ekkor már messze járt. Biztos csak képzelődtem.-gondolta, majd legyintett egyet és folytatta útját.

Hazatérve begyújtott a kemencébe, belebújt meleg papucsába, befészkelte magát a kedvenc karosszékébe és bekapcsolta a tévét, hogy meghallgassa az aznapi híreket. És ekkor eszébe jutott a kis csuhé baba. Ja, az előszobában hagytam, pattant fel hirtelen, kiment érte majd a fotel melletti kisasztalra tette. Kedvteléssel nézegette, majd felkiáltott: De hát még neved sincs! Ezennel legyél Kukorica Tihamér! Vagy inkább Csuhé Dömötör? Nem, inkább Kukorica Jankó, Jankó a dédapám után.

Miután ilyen szép népies nevet adott a csuhé fiúnak, a kezébe vette a távirányítót és váltogatni kezdte a TV csatornákat. Egy természetfilmet keresett, mert leginkább azokat szerette. A duruzsoló kályha mellett azonban hamarosan elnehezedtek a pillái és még mielőtt talált volna egy jó filmet, elaludt. A róka meg csak erre várt, mert persze hazáig követte a férfit és most ott leselkedett az ablaknál. Nyugtalan volt, egészen addig, amíg meg nem látta a csuhé babát, mert azt kereste. A mellső lábával egy nagy kört rajzolt a levegőbe, mire a baba megelevenedett. Először megpróbált lábra állni, de még nem szokott hozzá, hogy azokat járásra használja, hiszen az előbb még egy élettelen, csuhé baba volt, így azok összecsuklottak alatta. Aztán újra felegyenesedett, ekkor már úgy tűnt, hogy belejött a gyakorlatba, de amint az asztal széléig lavírozott, belebotlott a TV kapcsolóba és leverte. A zajra felébredt Dömötör. És meglepődve látta, hogy a csuhé fiúcska az asztalon imbolyogva egyensúlyoz.

Jé, most ébren álmodok, vagy te tényleg egy igazi legényke vagy?

Tényleg egy igazi legényke vagy..!-visszhangozta Jankó, ízlelgetve a szavakat.

Csoda történt! Örvendezett Dömötör. Akkor te az én fiacskám leszel! De Jankó nem figyelt a vendéglősre, mert továbbra is a lábai próbálgatásával volt elfoglalva, majd elindult a kályha felé.

Hé, hová, hová kisember? Ne menj közel a tűzhöz, mert megégsz!-figyelmeztette Dömötör, aki annyira megörült a csuhéfiú társaságának, hogy már terveket kezdett szőni a fiú jövőjét illetően.

Sok mindent meg kell még tanulnod! Mivel csuhéből készítettek, így óvakodnod kell a tűztől, meg a víztől! Az egyikben porrá égsz, a másikban meg szétázik a tested…De tudod mit, hogy megtanulj vigyázni magadra, beiratlak iskolába, aztán…de itt Jankó félbeszakította a vendéglőst, és azt mondta neki, hogy nincs más kívánsága, csak az, hogy igazi kisfiú legyen.

Igen, én is ezt szeretném, és a te korodbeli fiúk iskolába járnak.

Hát jó, te tudod!-legyintett beleegyezően Jankó. Még úgysem jártam soha iskolába.

De várnod kell, amíg beszélek az iskola igazgatóval.-mondta Dömötör, addig aludjunk egyet. És másnap reggel Dömötör valóban elindult Jankóval a Szamárhegyi iskolába. Miután beiratta a negyedik osztályba, elbúcsúzott tőle, és dolgozni ment.

Amint azonban Dömötör magára hagyta Jankót annak esze ágában sem volt az iskolában maradni, felpattant egy éppen arra járó, egérre vadászó macska hátára, aki a Bükkös patak partjáig vitte. Ott miután zene foszlányai hallatszottak valahonnan, leugrott a macskáról és ment a hang után. A Bükkös pataki híd alatt utcai zenészek muzsikáltak, de nem csak muzsikáltak, hanem mozgatható marionett bábukat táncoltatva tették produkciójukat még érdekesebbé. Jankónak annyira tetszettek a táncoló bábuk, hogy beállt közéjük és úgy járta velük a csűrdöngölőt, mintha erre született volna.

Az adomány céljából kitett hegedűtok hamarosan megtelt pénzzel, mert a csuhé fiú mulatságos tánca láttán akkora csődület támadt, mintha maga Elvis Presley énekelte volna a Wooden heart című dalt az egyik klasszikussá vált filmjéből. A nagy siker láttán a zenészbanda vezetője, Max meggyőzte Jankót, hogy álljon be közéjük. A csuhé fiúban először megszólalt a lelkiismeret, hogy közli Dömötörrel, hogy beáll közéjük. Mire Max azt mondta, hogy persze, nem gond, mert éppen a Skanzen felé veszik az irányt, ott elmondhatja az édesapjának személyesen, hogy mik a tervei.

Meg különben is meg fogsz gazdagodni a táncprodukciódból és képzeld el az apád arcát, amikor majd gazdagon visszatérsz hozzá! Jankó aggodalma Max szavai után azonnal elillant és boldogan követte a zenészeket, akik egy nagy fehér furgonnal jöttek Szentendrére a margitszigeti fellépésüket reklámozni.

És a zenészek valóban megálltak a Skanzen előtt a plakátjaikat kiragasztani, de amikor Jankó ki akart szállni az autóból, hogy elújságolja a hírt az apjának, az egyik zenész útját állta, majd megfenyegette, hogy oda dobja a Skanzen farmon élő vaddisznóknak, vagy őzeknek eledelül. Jankó ekkor döbbent rá, hogy csapdába esett, de egyvalaki mégis meglátta, az pedig a róka volt. A zenész meg tovább gúnyolódott Jankón, mert irigy lett a gyors sikerére. "Ha visítasz pattogatott kukoricát csinálok belőled!"-így fenyegette. Vagy eladlak egy mozinak, ők pop cornként árulnak majd. S ráadásul szájharmonikán kísérve a „Kukorica, kukorica, pattoogatott kukorica” című dalt játszotta a fülébe.

Jankó sírva fakadt és a jóságos Dömötörre gondolt, aki iskolába akarta járatni, hogy ne legyen ilyen hiszékeny. Fülébe csengtek a vendéglős intelmei, hogy: Tudod drága kis Jankóm, az emberekkel vigyázni kell, mert nem mindenki jóindulatú. A pénz érdekében gonosz tettekre képesek. Saját butaságán siránkozva ekkor már bánta, hogy megszökött az iskolából. Pedig volt egy copfos kislány az udvaron, aki kedvesen szólt hozzá és játszani akart vele, de ő a kalandvágya miatt inkább világgá ment.

De szerencsére, mint már mondtam, a róka kifigyelte a zenészeket és, amikor Max beszállt, hogy tovább menjenek, bebújt a csomagtartóba. Úgy cirka fél óra múlva a zenekar megérkezett a Margitszigetre, a fesztivál színhelyére.

És Jankó élete ettől kezdve csak a munkáról szólt. Ha volt kedve az énekléshez és tánchoz, ha nem, kipréselték belőle, amit tudtak a nagyobb profit érdekében. Persze, a róka, hogy segíteni tudjon neki a szökésben, jelentkezett a zenekarban meghallgatásra és míg Kukorica Jankó egy piros kukorica csutkán szájharmonikázott a róka hasbeszélő tudományával kápráztatta el a közönséget. Mondanom sem kell, hogy az előadások bevételéből ők egy fillért sem kaptak. De a róka csak a kellő pillanatot várta, hogy megszökhessenek.

Eközben Dömötör otthon búslakodott, még magányosabbnak érezte magát, mint még mielőtt megismerte volna Jankót. Aztán egy nap egy vendégétől megtudta, hogy Jankó, a csutkababa az új fenomén, az új sztár.

És aznap éjjel álmot látott, amiben megjelent a róka, aki a következőket mondta:

Dömötör! Én a róka tündér vagyok és segítek neked, hogy visszaszerezd Jankót. Gyere a Szigetre tűzoltónak álcázva magad, válts jegyet az ennek és ennek a zenekarnak a koncertjére, én majd úgy rendezem a dolgokat, hogy a fellépésünk után felhívjam magamra a figyelmet, te meg gyorsan kapd fel Jankót és a furgonoddal illa berek náda kerek, szívódj fel!

És Dömötör így is tett, a róka először fülsértő vonyítással opera áriákat kornyikált a pódiumon, majd nevető gázt bocsájtott ki egy palackból, s miközben a közönség röhögő görcsöt kapott, Dömötör a tűzoltó öltözékében felrohant a színpadra, felkapta Jankót, bepattant a furgonjába és hazáig meg sem állt. Otthon aztán nagy örömében elfelejtette megszidni Jankót, amiért az engedetlen volt, csak megölelte és attól kezdve boldogan éltek, míg, ...nos nem gazdagodtak meg, de nem voltak többé magányosak...itt a vége!