Hogyan mentette meg a róka a ló életét?

Hogyan mentette meg a róka a ló életét?.

Egyszer régen, valahol Erdélyben, egy nagy barna medve a szántóföldekhez közel verte fel a tanyáját, ahonnan szemmel tudott tartani egy parasztot, aki keservesen szántotta a lovával a földet. A paraszt észrevette a medvét, de mivel az soha nem bántotta, így úgy tett, mintha nem is tudna a jelenlétéről.

A paraszt lova már öreg és fáradt volt, így egy nap a paraszt megelégelte a lova lassúságát és dühösen rákiáltott: “Elegem van már belőled te vén csataló! Teljesen használhatatlan vagy, legjobb ha odaadlak a medvének, hagy faljon fel!” Valójában a paraszt szerette a lovát és nem gondolta igazából azt, amit mondott, ezért meg is ijedt, amikor a medve előcammogott a bokrok mögül és bömbölve a következőket mondta:–“Remek, itt vagyok, jöttem, hogy megegyem a lovadat! Add csak ide!”

“Oh, ne még!”-felelte zihálva a férfi. “Ne edd meg még, könyörgök neked. Adj elég időt, hagy fejezzem be a szántást, aztán a tied lehet.-Természetesen a parasztnak a szántás befejezése után sem volt szándékában odaadni a medvének a lovát, mert tudta, hogy egyelőre nincs elég pénze, hogy másikat vegyen, de remélte, hogy a nap végére kitalál majd valamit, amivel túljár a medve eszén.

“Jó, akkor várok, amíg befejezed!”-mondta a medve és visszavonult. A paraszt folytatta a szántást, de nem tudott igazán a munkájára figyelni, mert mindvégig azon morfondírozott, hogy tudja majd a lovát biztonságosan hazavinni. Félt a medvétől, mivel óriási nagy barna medve volt, így tudta, hogy mindkettőjüket egy csapással meg tudja ölni. Késő délután lett, a paraszt leállt egy kicsit pihenni a szántóföld szélére, hogy egyen egy kis kenyeret. Amint fáradtan eszegetett, hallja, hogy megzörren a bozót és egy róka bújik elő, majd merőn a parasztra bámul.

“Shhh!’-mondja a róka. Hallottam, hogy mit mondott neked a medve, kigondoltam egy tervet, amivel megmenthetnéd a lovadat, de meg kell hogy jutalmazzál érte.”

“Mindent odaadok amit csak akarsz, ha ezzel megmenthetem az öreg lovamat.”-felelte a paraszt. Mi a terved?”-kérdezte kíváncsian. “Először beszéljük meg a jutalmamat.”-mondta a kapzsi róka. “12 tyúkot kérek a lovadért cserébe.”

“Megkapod.-mondta a paraszt, akinek éppen 12 tyúkja volt, nem több. Neked adom, ha a terved sikerül.”

“Nos, figyelj, itt van ez a kis csengő, ezt a nyakamba teszem.”-mondta a róka, -aztán visszamegyek az erdőbe és a medve mögé osonok, majd ugrok egyet, hogy a csengő erősen szóljon.”

“Ettől egy ekkora nagy medve nem fog megijedni.” -mondta csalódottan a paraszt.

“Természetesen nem,”- mondta a róka türelmetlenül, “de amikor a medve meghallja a csengő hangját és kérdezi tőled, hogy mi ez, mondd azt neki, hogy úgy hallottad, hogy a király fia vadászik errefelé medvére, egy sereg udvari ember kíséretében. Ettől aztán a medvének meg kell ijednie annyira, hogy el fog iramodni innen messzire, meglásd.”

Ezzel a róka vissza is ment az erdőbe, a paraszt meg tovább folytatta a szántást, kisvártatva meghallotta a csengő hangját, amiről tudta, hogy csakis a róka lehet, próbálja utánozni a királyi medvevadászok lovainak nyakába akasztott csengőjének a hangját. A medve valóban megjelent és tágra nyílt szemekkel kérdezte a paraszttól, hogy mi ez a hang? “Azt hallottam, hogy a király fia vadászik errefelé a kíséretével, mégpedig medvére.”-felelte a paraszt. "Ezeket a hangokat a lovak csengettyűi adják."

A medve félelmetes állatból, hirtelen gyáva nyúllá változott és könyörögni kezdett a parasztnak, hogy rejtse el. -Ha nem csapsz be, nem eszem meg a lovadat."-mondta kétségbeesve.

“Hát úgy legyen!"–mondta a paraszt. "Nem engedem, hogy a vadászok elkapjanak, visszatartom valahogy őket, te pedig betartod, amit ígértél.”

A medve meglapult a targonca mellett, amire a parasztnak a szántáshoz volt szüksége.. Ekkor a róka csak annyira ment közel a medvéhez, hogy azért a medve ne láthassa meg és elváltoztatott hangon elkezdett kiabálni.

“Hé paraszt! Medvékre vadászunk, és mindent, ami gyanús átvizsgálunk! Mi ez a sötét árnyék a targoncád mögött?”

“Fahasáb.-felelte a paraszt. “Tüzelőnek kell estére.”

“Hogyha ez egy farönk, ahogy mondod, akkor miért van felfelé állítva? Biztos vagy benne, hogy az nem egy medve?”-kérdezte a róka öblös hangon.

“Feküdj le!”-súgta a paraszt a medvének, amitől a medve mégjobban megijedt és a targonca alá bújt. Látom hogy ez tényleg egy farönk."-mondta a róka. "Ketté vágtam és most a földre fektettem."-válaszolta a paraszt.

“Elég furcsa hely ez egy rönknek nem gondolod?”-kiáltott fel a róka, amely még mindig a bokor mögül beszélt. “Miért nem halmozod fel a targoncádon összekötözve, megakadályozva a leeséstől? Ezt szoktuk mi csinálni ekkora fahasábokkal.”

“Igazad van uram!”- felelte a paraszt. A medvét meg nem kellett bíztatni, felmászott a taligára és hagyta, hogy a paraszt gyengén összekötözze egy kötéllel..

“Bolond vagy te paraszt!”-mondta most a róka. “A legtöbb ember egy fejszével felaprítja a rönköt és úgy kötözi össze, s amint hazaér mindjárt aprófát tud belőle csinálni.” Ekkor a paraszt felmászott a targoncára és egy fejszecsapással megölte a medvét. A ló nyeríteni kezdett örömében, a paraszt meg felszerszámozta és a taliga elé kötözte, hogy haza indulhassanak, de a róka odaugrott és követelte a jussát, a 20 tyúkot.

“Milyen 20 tyúkról beszélsz? Nekem csak 12 tyúkom van.”-felelte a paraszt a róka követelőzésére. “Ennyiben állapodtunk meg, ha jól emlékszem.”-mondta a szegény paraszt és már előre rettegett, hogy mit fog szólni a felesége, amikor odaadja a szép, kihízott tyúkjaikat a rókának. Amint közeledtek a paraszt kunyhójához, 3 kutyája már messziről megérezte, hogy a gazda az, boldogan csaholva elhagyták melegedő helyüket és a farkukat csóválva rohantak a gazda üdvözlésére.

„Kutyák!“- kiáltott fel a róka. “Te paraszt, nem mondtad, hogy kutyákat is tartasz!” Köztudott, hogy a rókák félnek a kutyáktól, a mi rókánk sem volt kivétel ez alól, s amint meglátta a kutyák közeledését hanyatt homlok visszamenekült az erdőbe. A kutyák egy darabig még üldözték a rókát, de még mielőtt elkapták volna, a róka bebújt a rókalyukba.

“Soha többet nem fogok segíteni semmilyen emberi teremtménynek!”- esküdözött a róka még mindig lihegve a futástól.

A paraszt viszont boldog volt, hogy a kutyái megmentették a felesége haragjától és a tyúkjait is megtarthatta maguknak. Amint a kunyhójához ért szörnyen éhes lett, a felesége már finom vacsorával várta, a paraszt a jól sikerült nap után a kutyáinak dupla porciót adott nagy örömében. Később elmesélte az egész történetet a feleségének, aki nem hitte el a sok zagyvaságot, ekkor a férfi kivitte a sötétbe és megmutatta neki a medve tetemét, mondván, hogy reggel megnyúzza és a szőréből készít egy finom, puha szőnyeget, az ágyuk elé, ami jó meleget fog adni a hideg téli éjszakákon. A lónak nem mondott semmit, de aznap dupla abrakot rakott elébe. Mindenesetre a ló még sokáig élt, s a paraszt, hű társát, soha többet nem ijesztgette a medvével.