Küzdelem


https://webshop.meskete.hu

Molnár Ágnes: Küzdelem 
– Papi! Ébredj! Na, ébredj már! – bökdöste Varangy Kázmérka az apukája oldalát.
– Mit akarsz, te gézengúz? Miért nem hagysz aludni? Egész éjjel vadásztam, rám fér a pihenés!
– Éhes vagyok! – zokogta Kázmérka.
– Szólj anyádnak! ha...

Kép forrása: Saját akvarell

Molnár Ágnes: Küzdelem 

– Papi! Ébredj! Na, ébredj már! – bökdöste Varangy Kázmérka az apukája oldalát.

– Mit akarsz, te gézengúz? Miért nem hagysz aludni? Egész éjjel vadásztam, rám fér a pihenés!

– Éhes vagyok! – zokogta Kázmérka.

– Szólj anyádnak! hajtotta vissza a fejét Varangy Vilmos a délutáni naptól átmelegedett kőpárnájára.

– Nincs itthon! – méltatlankodott Varangy Kázmérka.

– Hát hol van??? – kapta fel a fejét Varangy Vilmos harciasan.

– Itt voltak a barátnői, és elment velük a tóparti békabálba.

– Bálbaaa?! Nekem meg nem szólt?! – dühödött fel Varangy Vilmos.

– Azt mondta, beáll pincérnek, hogy végre vehessünk egy jobb lakást!

– Ó, az már más! szégyellte el magát Varangy Vilmos, hiszen még sosem kapta hűtlenségen kedvesét.

– Éhes vagyoook! – sírt fel újra Varangy Kázmérka.

– Az éjjel összeszedegettünk a bátyáddal egy egész hétre valót! Teleraktuk a kamrát és a pincét! Nem igaz, hogy nem találsz bennük kedvedre valót, fiam!

– Minden üres, apa! Valér idehozta titokban megint a haverjait, és mindent felfaltak kora délután! – panaszolta.

– Hinnye, azt a teremtette! pattant fel a hírre Varangy Vilmos, akinek a sok ételről való beszélés miatt szintén korogni kezdett a gyomra, és a rátörő haragtól még jobban világítottak a testén a sárga keretes ragyák.

– Valéér! – bődült el. – Merre vagy? Most rögtön gyere elém!

– Máris észrevették volna? Vagy az a kis nyavalyás beárult? – töprengett magában Varangy Valér a kőágyán hasalva, de aztán csak feltápászkodott, mert apja hangszínét hallva tudta, indulnia kell.

– Megmondtam ezerszer, hogy ne tarts díszvacsorát a haverjaidnak a család kárára! Ezt most jól megcsináltad, te kölyök! Elfelejtetted tán, hogy azért vadásztunk egész éjjel, mert tegnap

kihirdette Minden Békák Királya, a jó Varangy Edömér, hogy rovar-, és szúnyogirtás lesz ma reggeltől, és három napig nem ajánlatos a környéken portyázni?!

– Hű…! Ez teljesen kiment a fejemből, apa… – horgasztotta le a fejét Varangy Valér.

– Mi lesz velünk??? Éhen haloook! – sírt fel ismét Varangy Kázmérka.

– Sajnálhatod, már benne vagyunk a pácban rendesen! – sóhajtott Varangy Vilmos egy keserveset. – Úgy látom, esteledik! – kukkantott ki a varangyház kőablakán. – Készüljetek, indulunk vadászni! Valahogy ételt kell szereznünk! Szegény anyátok gürcöl értünk, és ha hazajön, egy falást sem talál itthon! – Na, lóduljatok előttem! – bökte meg Varangy Valér nagy, kerek tomporát, hisz a nagyobbik varangygyerek inkább pihengetni vágyott a nagy falás után.

A varangyház környéke szokatlanul csendes volt, így tovább caplattak a távoli nádas felé, de a szokásos zsongás helyett csak a fűszálak és a nád surrogása hallatszott a lenge esti szellő libbenésétől.

– Itt egy kis szúnyoglárva! – nyalintott egy jókorát rücskös nyelvével Varangy Vilmos.

– Megetted előlem! – zokogott fel Varangy Kázmérka, kétségbeesetten a mardosó éhségtől.

– Nyisd ki jobban a szemed, fiam! Nem vagy már csecsemő, hogy etetni kelljen! – mordult rá az apja, de azért titokban egy kissé elszégyellte magát, hisz a kicsi lassan egy napja nem evett már.

Varangy Kázmérka elindult vacsorát keresni magának nagy szomorúan. Áthajtogatta a füveket, a leveleket, körbe kotorta a nádtöveket, de semmit nem talált. Sóhajtva megállt, és ábrándozni kezdett:

– Bárcsak itt teremne egy finom falat! Pottyanhatna akár az égből is! – mondta, majd felnézett az égre, és úgy meglepődött a látottakon, hogy még a szája is tátva maradt.

– Apa! Ott lóg egy hatalmas pók! – suttogta.

– Hol, te? – fordult körbe magán Varangy Vilmos. – Sehol sem látom, pedig már nekem is jól esne egy jó nagy falat!

– Ott fönt! A Holdról lóg! Nézzétek! – mutatta az ujja hegyével.

– Ekkorát még sosem láttam! – hüledezett Varangy Valér, ami ritkaság volt tőle, mert a serdülés igen flegmává változtatta.

– Szedjétek le! – rendelkezett Varangy Vilmos azonnal.

Varangy Kázmérka azonnal szót fogadott. Nyújtogatta a karjait, kihúzta a derekát, de mindhiába. Összeszedte az erejét, felugrott, majd nekifutásból is ugrálgatott, de semmi eredményt nem ért el.

– Egyedül nem fog menni, apa, de ha összefogunk, talán sikerülhet!

– Hát, azt meg hogy gondolod, fiam?

– Legyél te legalul, Valér majd a hátadra ül, én meg a nyakába állok. Jól kinyújtózom, és akkor biztosan felérek a vacsoránkig! – mutatta be hirtelen támadt tervét a családjának.

– Rendben, próbáljuk meg, de szerintem előbb ússzunk át ahhoz a tóközepi dombhoz, mert úgy még magasabbak lehetünk! – egészítette ki öccse tervét Varangy Valér lelkesen, hiszen bevallani nem merte, de a nagy habzsolás után bizony már megint éhes volt.

– Na, itt is vagyunk! – lihegett Varangy Vilmos, miközben nehézkesen felmászott a nedves fűszálakkal borított dombra. – Kezdhetjük! – terült el a vastag fűágyon, s ámulva észlelte, mennyivel kényelmesebb fekvés esik rajtuk, mint az otthoni kőágyán. – Ugorj már Valér! – sürgette a nagyfiát. Valér nem teketóriázott, hanem egy jókora ugrással apja hátán termett, és ügyesen meglovagolta.

– Gyere, öcskös, hóóórukk! – rántott rajta egy nagyot, de a vizes bőréről azonnal lecsúszott Kázmérka.

– Várjunk egy kicsit, míg megszáradsz! – javasolta fájó varangyfenekét simogatva.

– Szerintem már rendben vagyok! – tapogatta végig a vállait, a nyakát Varangy Valér. – Na, ugorj, és támaszd meg mindkét lábadat a vállam ragyáiba, hogy ne csússz vissza!

– Sikerült! – örvendezett Varangy Kázmérka. – Megpróbálok felegyenesedni!

– Az jó lesz! Tartsd az egyensúlyt, hogy ne ess le ismét!

– Tedd szét a karjaidat, úgy állj fel! – javasolta felriadó apja, aki igyekezett úgy tenni, mintha nagy erőfeszítésébe telne a két fiú tartása.

– Menni fog! – suttogta boldogan Varangy Kázmérka, és feltartott karjaival lendületet vett, hogy bátyja válláról egészen a holdról lógó pókig ugorhasson. Alig, hogy elrugaszkodott, hirtelen feltámadt a szél, s egy fekete felleg úszott a hold elé, és minden elsötétült. Varangy Kázmérka visszahuppant bátyja fejére, onnan apjáéra, akik az ütéstől azonnal elaléltak, majd lezuhant a földre, s a kobakját beverve erőtlenül elterült.

– Eltűnt… Oda a lakoma! – suttogta, majd maga is álomba zuhant.

Molnár Ágnes, meseíró

Ezt a mesét írta: Molnár Ágnes meseíró

Énektanár vagyok. Nyíregyházán élek. A munka mellett, szabadidőmben rajzolok, festek, agyagozok, ékszereket készítek, és meséket írok.


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!