Barion Pixel

Tölgyapó átka


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Molnár Ágnes: Tölgyapó átka
Egyszer régen, nagyon régen, volt egy hatalmas, sötét erdő. Senki emberfia a lábát sem tette belé, olyan félelmetes volt áthatolhatatlan rejteke. Minden ember kerülőt tett inkább, ha a rengetegen túli faluba igyekezett, de nem...

Kép forrása: Saját akvarell

Molnár Ágnes: Tölgyapó átka

Egyszer régen, nagyon régen, volt egy hatalmas, sötét erdő. Senki emberfia a lábát sem tette belé, olyan félelmetes volt áthatolhatatlan rejteke. Minden ember kerülőt tett inkább, ha a rengetegen túli faluba igyekezett, de nem lépett be a haragoszöld világba, mert amikor valamelyikük a fákhoz közelített, a komorzöld ágak hirtelen elzárták előlük az utat. Félelmükben egyre azon csodálkoztak, hogy termett éppen az ő földjükre ilyen egyformazöld, embergyűlölő erdő.

 - Ki tudná megmondani, hogy juthatnánk be a fák közé? – kérdezgették egymástól kifakult, maguk csinálta vászon munkaruhájukban, mezítláb, az állandó, monoton munkától nyúzott, fáradt arcú, megtört emberek. De tétova kérdésükre soha nem érkezett válasz.

 - Közgyűlést hirdetek! Hallgassátok szavaim! – susogta mélyzöld ágait lobogtatva, vén törzsét ropogtatva az erdő legidősebb fája, az ősöreg Tölgyapó. Az összes egyforma zöld fa, bokor, növény, gomba, fű, virág tekintetével keresni kezdte őt, de hiába forgatták kíváncsian a nyakukat, csak a mindent elborító egyforma sötétzöld színt látták.

 - Hol vagy? Nem látunk! – süvítette válaszul a tengernyi száj.

 - Magamat sem látom! Azt sem tudom, megvannak-e a gyermekeim! - jajdult fel Gombaapó kétségbeesetten.

- El vagyunk átkozva! – siránkoztak a virágok, és haragoszöld sziromleveleiken végigcsorogtak könnyeik.

 - Ne elégedetlenkedjetek! Örüljetek, hogy senki nem közelíthet meg bennünket, nem tudnak eltüzelni benneteket az emberek, nem eszik meg kalapjaitokat, nem tépik le szirmaitokat! – harsogta feltámadó haraggal Tölgyapó.

- Nem tudunk tovább egyedül, egymástól is elzártan élni! Nem akarunk egyformák lenni! Nem akarjuk a sötétséget, a hideget, a szeretetlenséget! – suttogták a növények egymás fülébe.

 - Hogy tudnánk tenni ellene? Gyökereink ide láncolnak a földbe – suttogták reményvesztetten a fák.

 - Én tudom a megoldást! – ragyogott fel a Pitypang szeme.

 - Mondd el, ne várass minket! - hajoltak hangja felé a sötétzöldben semmit nem látó virágok.

 - Már napok óta virítok. Érzem, lassan elhervadok – kezdte a Pitypang.

- Na és? Mit segít az rajtunk, ha te elhervadsz? – támadtak rá a fűszálak.

 - Ha elszáradok, szirmaim helyett magokat termelek, melyek tetején puha pihe ejtőernyő nő – válaszolta mindent tudó mosollyal a Pitypang. Ha összefogunk, hajladozásunk felébresztheti a Szellőt, aki elfújhatja magjaimat a Szivárványhoz.

 - Mire jó nekünk a Szivárvány? – értetlenkedett a sombokor szúrós ágaival csapkodva.

 - Értem már! – csapott a fejére a legkisebb gomba. A Szivárvány megtörheti színpompájával Tölgyapó gonosz átkát. Csodafestékével egyedivé válhatunk. A falusiak nem fognak többé félni sötétünktől, közénk mernek lépni, és szeretni fognak bennünket.

 - És mindez megtöri az egyformaság hideg átkát – suttogta maga elé a Pitypang.

És valóban, néhány nap múlva a sziromlevelek helyén apró, puhaszárnyú magok borították a Pitypang fejét.

- Susogjatok, hajladozzatok! – súgta a körülötte álló növényeknek. Azok némán bólintgatni kezdték fejeiket, majd leheletük megborzongatta a bokrokat, a fákat, akik szintén hajladozni kezdtek.

- Mi a csoda, összefogtatok? – riadt fel rejtekében mosolyogva a régóta alvó Szellő. Mit szeretnétek tőlem?

- Repítsd fel magjaimat a Szivárványhoz, hogy megkérjék őt, fesse egyedivé az erdő minden lényét.

- Szívesen teszem! - indult máris felfelé a magokat maga előtt terelgetve. Elegem van már a sötétmély hallgatásból!

- Kedves Szivárvány! Jöjj velünk! Fesd át az erdő minden lényét csodás színeiddel, hogy meg tudjuk törni az egyformaság hidegét!

- Örömmel megyek! Nem jöhettem, míg magatok nem kéritek.

Azzal a hátára vette a magokat és egy szempillantás alatt lesuhantak a földre.

- Válassz te először a színek közül! – susogták a Pitypang felé a fák.

- Olyan szeretnék lenni, mint a nap! Én rózsaszín, lila, türkiz, kék! S mire vágyaikat kimondták, azok teljesültek is.

         A falu lakosait a felkelő napban ragyogó, boldog erdő susogása ébresztette. Az emberek ünneplőt vettek, elfeledték fáradalmaikat, a sok egyforma hétköznapot. A megszégyenült, erejét vesztett Tölgyapó tüzének melegénél az erdő és a falu népe egész nap együtt mulatott.

 

Molnár Ágnes, meseíró

Ezt a mesét írta: Molnár Ágnes meseíró

Énektanár vagyok. Nyíregyházán élek. A munka mellett, szabadidőmben rajzolok, festek, agyagozok, ékszereket készítek, és meséket írok.


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások