Lio, a fogfájós oroszlán

Lio, a fogfájós oroszlán.

                  La Fontaine-a híres meseíró-számtalan, szívünkhöz szóló történetet írt az állatokról. Nehéz tollat ragadnom és nagy alázattal az Ő nyomdokaiba lépnem, azonban kedves gyerekek fogadjátok szeretettel

Lio, a fogfájós oroszlán történetét...

                  Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas nagy szavanna, ahol rengeteg állat élt együtt örök barátságban, békességben és boldogságban. Ott volt, Oli, a nagyfülű, bölcs és öreg, sokat tudó elefánt; Zara, a hosszúnyakú zsiráf; Zira, a viziló, aki nagyon szeret fürdeni és Kundo, a csíkos zebra és még sokan mások.

                  Oli, Zara, Zira, Kundo nagyon jó barátok voltak. Sokat játszott, viccelődött egymással a négy jó barát. Nagyon tisztelték és szerették uralkodójukat Liot az oroszlánt, aki az állatok királya volt.

Lio egy hatalmas és erős oroszlán volt, sűrű sörénnyel és bojtos farokkal. Nagyon erős volt és büszke, ezért mindig úgy gondolta, hogy nincs szüksége senkire sem, senki segítségére, majd őt megvédi a nagy ereje. Az oroszlánnak köszönhetően a szavannában rend és béke uralkodott. Azonban mindenki félt a királyuktól, mert megközelíthetetlen volt.

                  Történt egyszer, hogy egy nap a barlangjában Lio szörnyű fogfájásra ébredt. Tüstént lement a közeli tóhoz-ahol Zira és a többi viziló nagyon szerettek fürdeni-, hogy megnézze a pofácskáját. Nézte, csak nézte, mert nem akart hinni a szemének. 

Mit látott kedves gyerekek? Azt látta az oroszlán, hogy hatalmasra feldagadt a pofácskája.

Nagyon megijedt, hogy milyen csúf lett és a nagy fájdalomtól égtelen haragra gerjedt és elkezdett hatalmasakat bömbölni.

-Ááá! Ááá!-kiáltotta nagy fájdalmában.

Erre nagyon megijedtek az alattvalói és egyre-másra elkezdtek egymás között azon tanakodni, hogy mi tévők legyenek:

-Mi történt?-kérdezte Zara.

-Mi ez a hangzavar?-aggodalmaskodott Oli.

-Igen, mi ez a nagy lárma?-futott oda a többiekhez Kundo.

Zira is gyorsan kiúszott a tóból és odament a barátaihoz.

-Én a vízből mindent láttam, azt láttam, hogy Lionak, az uralkodónknak feldagadt a királyi pofácskája és most nagy fájdalmában bömből!-kiáltotta és részletesen elmondta a történteket.

Erre a négy jó barát összedugta a fejét és elkezdtek azon tanakodni, hogyan segíthetnének királyukon.

-Én nem is tudom, mit lehetne tenni-sopánkodott Kundo. 

-Mi lenne, ha a hűvös vízben megfürdetnénk? Hátha a hideg lelohasztaná a duzzanatot-ajánlotta Zira.

S mialatt így tanakodtak, elkezdett nagy könnycseppeket hullajtani Lio.

-Hüp, hüp, hüp-sírt egyre csak panaszosan az oroszlán.

-Tudom már, menjünk oda és nézzük meg a fogát-javasolta nagy bölcsen Oli.

Oda is mentek Liohoz, de nem merték megközelíteni a hatalmas oroszlánt, így a távolból kiáltott hozzá Oli.

-Fenség, odamehetnék és megnézhetném fenséges fogait? Nekem is van fogam, öreg vagyok és sok mindent tudok a fogakról!-szólt oda kedvesen Oli.

-Nem és nem!-kiáltott vissza Lio.

-Nekem nincs szükségem senkire sem, erős vagyok, én vagyok a király!-kiáltott dühében az oroszlán.

Erre szomorúan elmentek az állatok, hogy nem tudtak segíteni nagy királyukon.

                   Teltek-múltak a napok, órák, percek. Lio duzzanata nem tűnt el s fájdalmában potyogtak a könnyei. Feküdt, csak feküdt szomorúan a barlangjában és nem engedett senkit sem a közelébe.

Tudjátok gyerekek az akaratosság, az önfejűség, a makacsság nem vezet sehova sem. Ezekkel a rossz tulajdonságokkal csak egyvalakinek árthatunk a legjobban saját magunknak! Erről szól a következő közmondás:

                                               Fejjel megy a falnak.

                    Nos, ilyen önfejű, makacs és akaratos volt a mi oroszlánunk is.

Már a harmadik nap is eltelt, mikor este fittyet hányva az etikettnek, no meg a félelmének, benézett Liohoz a barlangjába egy bölcs-öreg és kissé szemtelen Pávián.

-Hogy ityeg a fityeg?-kérdezte szemtelenül és meg sem várva a választ azonnal felmászott az oroszlán fenséges hátára.

Erre Lio feltápászkodott, hatalmasra tátotta pofáját és be akarta kapni a betolakodót. Csak erre várt a pávián, gyorsan egy pillantást vetett a régi, szuvas és majdnem kiesett hatalmas fogra és akkorát ütött botjával arra, hogy az tüstént kiesett Lio szájából.

-Kész-mondta nagy diadalmasan a bölcs pávián.

-Mi van kész?-kérdezte eltátott szájjal, bambán csodálkozva Lio.

-Hát, a rossz fogad kiakart esni, én csak segítettem azon a botommal-mondta kedvesen a pávián.

-Már rég túl lettél volna ezen az egészen, ha nem lennél annyira mogorva, önfejű és makacs-magyarázta el a hibáját az oroszlánnak.

-Hogy mersz velem így beszélni? Ki vagy, te?-bömbölte Lio, azonban hirtelen észrevette, hogy nagy fájdalma kezd elmúlni és a pávián mögött meglátta a nagy fogát. 

-Hogy ki vagyok, én? Ez jó kérdés, a kérdés azonban az, hogy Ki vagy TE, oroszlán?-és tüstént egy ugrással már kint is termett a barlangból a pávián, meg sem várva a választ.

Erre az oroszlán elszégyelte magát, lefeküdt a földre, lehajtotta a fejét és elaludt a nagy megpróbáltatások miatt.

                     Másnap már kora hajnalban, mikor a nap első sugaraival megvilágította Lio birodalmát, az oroszlán felkelt és elkezdett gondolkozni:

,,Az a kérdés, hogy Ki vagy TE, oroszlán?"-a bölcs pávián szavai jártak a fejében és közben valamit észrevett.

Mit gondoltok gyerekek, vajon mit vehetett észre Lio? Azt, hogy a pofácskája reggelre visszament és, hogy már nincsenek fájdalmai.

                      De térjünk vissza Liohoz:

Nagyon boldog lett, hogy már nincsenek fájdalmai, megkereste a fogát és csak nézte csak nézte és a szemtelen páviánon gondolkozott, meg annak a kérdésén és ekkor hirtelen eszébe jutott a válasz:

Igen, a válasz, mely az, hogy buta volt. Igen, buta volt, mert rájött, hogy egyedül, barátok nélkül nem lehet boldogan élni. Elhatározta, hogy ezen változtat és azonnal kiment az otthona elé és elkiáltotta magát:

-Birodalmam alattvalói, ide figyeljetek! Tegnap éjjel egy igen bölcs pávián meggyógyított és feltett nekem egy kérdét, hogy ki vagyok! Most már tudom, hogy buta voltam és magamnak való, mert bíztam a magam erejében. De ezen mától változtatni fogok. Megigérem, hogy továbbra is bölcsen foglak titeket kormányozni és nyitni fogok felétek. Ennek bizonyságául egy hatalmas ünnepséget rendezek ma este. Mindannyiótokat szeretettel várok!

-Éljen! Éljen!-kiáltotta mindenki.

                  Az oroszlán megtartotta a szavát és az ünnepséget is. Mindenki boldogan ünnepelte bölcs és most már kedves királyukat. Lio hiába kereste a bölcs páviánt birodalmában, nem találta meg, de egész életében megfogadta és nem felejtette el a pávián kérdésére a tanúlságot, hogy a barátság, a szeretet mindennél fontosabb, még az erőnél is.

                                                                                Vége