Kép forrása: gyerek rajz
Locsogó mese.
Locsi-fecsi Tercsi biz, imádott beszélni,
Nagyokat mondva, csodákról mesélni.
Kiült a padra, a parkba, lábát lógatva,
Ámulatba ejtse, mind azt ki hallgatja.
Mesélt erről-arról a rosszcsont Janóról
Hegyet, völgyet járó apróka manóról.
A lányról, ki párnaként rázta a felleget,
S rokkán sodorta össze, fonállá a szelet.
Szolt még egyéb más aprócska csodáról,
Pöttöm gyermekek kacagtató varázsáról.
A botról mely a gonosznak hátán táncol.
Asszonyról, ki sutban henyélő fiára rászól.
Legény, ki hamuba sülttel indult világgá,
Kíváncsin nézve a hegynek túlsó oldalára.
Táltossal járta be a messzi holdat, s napot,
S kutatta a múltat, az elfeledet tegnapot.
Lassan megismerte a betűknek hatalmát,
Végig járta a számok rejtélyes birodalmát.
Elé tárult a ma, s leste mit hoz a holnap,
Mit üzen a leírt homokban talált mondat.
Ifjú legények szilaj, váll vetet barátsága,
Lesütött szemű leányka, hívó sóhajtása.
Vénülő szülék ovo, féltőn kísérő szeme,
Szoba csendje, s a kemence ölelő melege.
Locsi-fecsi Tercsi szóla, ez ám a móka,
ö a dolgoknak igazmondó bölcs tudója.
Erről mesélt nem másról, a nagyvilágról,
Megbocsájtó szeretett igaz hatalmáról.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: Làszlò Sàndor Irò, költô, meseiró
László Sándor Budapesten született. Hosszú – hosszú időn keresztül a Fővárosi Tűzoltóságnál a szirénázó piros autók, majd a reptéren a magasban repkedő repülők közelében dolgozott tűzoltóként. Már ebben az időben színeseket rövid riportokat írt munkatársairól, sportolókról a „Tűzvédelem” című szakmai újságba. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem diákjaként tanári diplomát szerzet, később a Károli Gáspár Ref...