Luca története


http://mocorgohaz.hu/
Luca története
-Tündérkék, gyertek! Megint találtam egyet! – sürgette Drosiá tündérke társait.
A tavirózsa kelyhéből előbújt Thalasza, majd kidugta a fejét a békalencse közül Anabra. Nero apóra még kicsit várni kellett, míg a szélfútta nádasból kike...

Kép forrása: pixaby.com

Luca története

-Tündérkék, gyertek! Megint találtam egyet! – sürgette Drosiá tündérke társait.

A tavirózsa kelyhéből előbújt Thalasza, majd kidugta a fejét a békalencse közül Anabra. Nero apóra még kicsit várni kellett, míg a szélfútta nádasból kikeveredett.

-Mi történt, Drosia? – érdeklődött Nero apó.

-Luca lába belefagyott az öbölnél a vízbe!

Luca, egy nyári lúd volt. Nyáron élvezte a strandolók törődését, a vízben úszó kifli és perec darabokat. Sokkal kényelmesebb volt, mint a tó partjáról a sásos, füves részről szedegetni. El is lustult kicsit. Hiába nógatták ősszel a tündérkék, hogy menjen a tarlókra, keressen elhullott kukorica szemeket, vagy csatlakozzon a többiekhez, akik olyan ékes, szép rendben, ahogyan a Jóisten is elrendelte, V-alakban indultak a melegebb forrással táplálkozó tavak felé.

 Luca még várt. Várta a kirándulókat. Az eldobott zsemléket, az anyukákat, akik a gyermekeikkel jönnek, és hozzák a száraz kenyérhéjat menetrendszerűen minden szombat és vasárnap délután. Az első költéskor a 4 fiókáját is így nevelte fel.

-Az ember a barátunk, jegyezzétek meg jól. Tőle kapjuk a finom falatokat! – mondogatta Luca a kicsiknek.

Hiába volt ott intő jelként, amiről Luca mélyen hallgatott. Mintha valamikor nagyon régen történt volna, amiről már nem is érdemes beszélni. Miszerint ötödik kis testvérkéjük, a mindig vidám és cserfes, kíváncsi Pelyhes, meglátott egy feltűnően színes, csillogó díszt a vízen. Odaúszott, és a következő pillanatban már teljesen beletekeredett egy láthatatlannak tűnő zsinórba.

Később Ruca néni, a Nádi Oviban beszélt a kicsiknek a horgászokról, akiknek szép, színes, vonzó csalijaik vannak, és láthatatlan zsinegeik. Óva intett, hogy a közelükbe menjenek! Hiába dobálnak kukoricát, kenyérdarabkát a vízbe.

Luca, ezt mélyen eltemette magában. Nem akart erre figyelni.

Négy fiókájából három szintén vele maradt. Csak Lídia, a legnagyobb csatlakozott a nagy csapathoz, akik vándorútra mentek. Lalival közös fészket terveztek, így vele tartott.

Másik három csemetéjének szép, dús tolla volt. Kitűntek a többiek közül. Büszkén is nézte őket. De néha hallotta, hogy összesúgnak a szárcsák és a hattyúk a hátuk mögött, és azt mondják:

- Szegények, angyalszárnyuk van!

Luca nem értette, miért baj ez? Hiszen olyan szép, még a neve is! A tavitündérkék mondtak ugyan valamit arról, hogy a sok emberi ételtől van. Nem úgy teremtett minket a Gondviselőnk, hogy ilyet együnk, ez betegít meg minket.

Mondta is Nero apó, hogy Isten gondoskodik rólunk. Pont elég finomság van minden évszakban nekünk. Nem mert bízni. És olyan könnyű volt a barátságos emberektől kérni! Pedig bár megtette volna! Nem lustult volna el ennyire, hogy már nem is igen keresi a természet tálcán kínált fogásait! Bár elrepült volna a meleg források által táplált tavakhoz! Akkor most nem állna itt az öbölben, a lábába csontig hatoló fagyos hideggel. Igaz, ő ebből a hidegből nem érzett semmit. Mert úgy teremtette Isten a vízimadarakat, hogy a lábuk nem érzékeli ezt a hideget. Most nem tud mozdulni sehova sem. Vajon meghallja valaki a kétségbe esett gágogását?

De mire ezt gondolta, már ott is volt Drosia és a többi tavitündér. És ott volt Nero apó is. Jaj, milyen szomorúan nézett! Mennyi szeretettel és fájdalommal a szemében!

-Bár hallgattam volna rád, Nero apó! Most mi lesz velem? Jön a hideg északi szél, én pedig nem tudok mozdulni a fagyos vízből.

-SOHA SEHOL SEMMIT! Ezt a három szót jegyezd meg, Luca! -mondta Nero apó bölcsen. - Mondd el minden nap sokszor ismételve. És mondd elminden madárnak, akivel csak találkozol a tóparton! Érted? – Miközben ezt mondta Nero apó, a három kis vízi tündér, Anabra, Drosiá és Thalasza addig táncolt Luca lába körül, míg a jég fagya kezdett engedni, Luca lába kiszabadult kényszerű bilincséből.

Nero apó bölcs tanácsa nem csak Lucának szól, hanem Neked is! SOHA SEHOL SEMMIVEL ne etesd a vízi madarakat! A Jóisten bőségesen és szép renddel gondoskodik róluk, ahogyan minden égi madárról és mezei liliomról is.

 

Szabari Erika, Nagyon amatőr író, meseíró

Pedagógus vagyok. Tanító-hittanoktatóként végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán. Főként református hittanoktatóként szolgálok a gyermekek között. Már "vénülő fejjel" vágtam bele újból a tanulásba, szintén a Károli Pedagógiai Karán, óvodapedagógus szakon. Ez az időszak hozta meg számomra az új hobbit, mint kreatív problémamegoldást, az írást. Az olvasás, a történetek tovább...