Lucy és Ryan története

Lucy és Ryan története.

A fiatalság, szépség a tárgyak, természet  mulandó , de ha megörökítjük, talán sokáig gyönyörködhetünk benne.
Történetünk egy  régi Írország-i kastélyban játszódik, ahol két fiatal testvér  élt idős szüleivel. Mondhatnám úri leszármazott család.
 Megszámlálhatatlan szoba volt, népes szolgáló személyzet szorgoskodott körülöttük. Annak rendje és módja szerint minden napnak megvolt a menetrendje és attól eltérni nem lehetett. 
Élték a mindennapi megszokott  unalmas életüket és ez már a fiataloknak nem volt kedvükre.
Mindenhez engedélyt kellett kérni akármit akartak tenni. Lucy, mert így hívták a leányt szertelen, mindent látni és tudni akaró teremtés volt. 
A kastély kertjében játszadozott, labdázott, futkározott és egyedüli társasága testvére Ryan, aki szintén nem volt megelégedve ezzel az élettel. Lucy a kastély kertjében lévő virágokat nagy szeretettel gondozta. Egyik alkalommal édesanyja kérte:

- Lányom, szeretném ha egy csokorra való rózsát hoznál a vázába. Én is szeretnék gyönyörködni benne!-

- Édesanyám, ezek a virágok  kertben a legszebbek, jöjjön és itt gyönyörködjön bennük!- 

Kedvence a különböző színű rózsabokrok , melyeket szúrásuk ellenére sem engedett másnak át. Főleg amikor kinyíltak, csak egy-egy szálat vitt be a vázába, mert úgy gondolta kint tovább élnek . Csengő hangján még énekelt is virágainak.
Amit nagyon szerettek, a lovak között sertepertélni, gondozni őket. Volt is kedvencük Lucy-nek Csillag, Ryannak pedig Szélvész. Többször leszidta őket anyjuk:
-Már megint csupa trágyaszagot hoztatok be a házba, megmondtam  a lovász dolga a lógondozás.-kiabált rájuk.

Csillag onnan kapta a nevét hogy a homloka közepén egy hófehér Csillag volt és ez a barnaságától nagyon kitűnt.

Szélvész neve a gyorsaságából fakadt, mivel minden lovat legyőzött ha versenyre került a sor. A két fiatal nagyon szerette őket. Úgy beszéltek hozzájuk mintha emberi lények lettek volna.  Ha lovagolni támadt kedvük az is kísérettel történt.
Nagyon vágytak rá hogy a kastélyon kívüli természetet is megismerjék.
Megbeszélték, ha egy kis időre is magukra hagyják őket felnyergelnek és meg sem állnak az óceánig.
Egyik alkalommal amint a lovakat gondozták, eljött az idő a szökésre.
Felnyergelték a lovaikat és irány a szabadság felé.
 Vágtattak szélsebesen  Csillag és Szélvész csak úgy repítette őket meg sem álltak az Atlanti óceánig. Ott aztán leszálltak a nyeregből és megpihentek. A sziklás, dombos hegyen lovaik kantárját fogva sétáltak gyönyörködtek a látványba. Sosem  látták még az Atlanti óceánt .
Úgy érezték eléjük tárult az egész világ , pedig egy óceán volt. Hatalmas hullámai erővel mardosták a sziklás partot, zúgó hangot kiadva.
Hosszasan sétáltak a magas parton .
Egy kicsit beljebb a tengertől sátrakat pillantottak meg és úgy látszott ott élet van. Közelebb mentek és igaz volt, férfiak és nők éltek a
táborban.  Közelebb mentek és beszédbe elegyedtek egy fiatalemberrel.  Kiderült ,nem akármilyen tábor volt, hanem festőtábor.
Igazi  festőművészek alkottak, kit milyen ihlet szállt meg, vagy a természetet, az óceánt vagy portrét festettek. Az őket körül ölelő táj csodálatos panorámájával, az óceán zúgó ereje, a hófehér sziklás part, mind megörökítésre várt.
Tetszett a fiataloknak ez a kötetlen élet. Főleg Lucy látott benne fantáziát  mert mindig vonzotta a festészet. El is határozta hogy megpróbálkozik vele. 
A festők nem zárkóztak el és így ott maradt a két fiatal. Jutott üres sátor is kényelmesen elhelyezkedtek.
Nem volt egyszerű. A kényelmes élet után a nomád élet. De ennek is megvan a szépsége. Nem volt kiszolgálás, felszolgálás mindent maguknak kellett elvégezni, ha létezni akartak. De mindennek ára van, úgy ahogy a szabadságnak is.
Legelőször kipihenték a hosszú út fáradalmait. Másnap reggel  jókedvűen ébredtek és egy szerény reggeli után mindjárt munkához is láttak.
De csak Lucy. Ryan hiába szerette a művészetet, festészetet  ő inkább csodálója mintsem művelője.Ő a lovakkal foglalatoskodott és egyéb hasznos dolgokat látott el.  Kipróbálta főzési tudományát. Itt bebizonyíthatta, mennyi szakácstudományt sikerült ellesnie a kastély nagyra becsült kuktájától.  Mindjárt átvette a konyha irányítását, mivel ez a feladat egyiküknek sem volt ínyére, mert elvonta őket az alkotástól.

Amúgy  meg szerették Ryan főztjét.

Lucy megkapta az első festőállványt, festővásznat, ecsetet és festékeket.
Elfoglalta helyét a festőcsapat között. Büszke volt rá.

Az óceánt festette előszőr, a maga módján és szineivel.  Mókásan nézett ki a festővászon.
- Ryan, Ryan!  Gyere nézd meg az első munkám hogy sikerült!- hívta kiabálva Ryant. Megjelent testvére , arcán furcsa jelek váltakoztak.  Igazán mondhatnál valamilyen véleményt róla.
- Ha csak ez a kívánságod mondhatok. Ez a kép egy kék sapkabojt!- szólt.
- Micsoda? Egy kék sapkabojt?- Igen nézd csak meg jobban. Egy felborzolt kék sapkabojt.
- Ez az óceán Ryan! -szólt rá erélyesen Lucy.
- Lucy első képnek nagyon jó, ne keseredj el mert neked még ecset sem volt a kezedben. Ahhoz képest nagyon szép kék sapkabojtot festettél. Tudod hányan nem tudnak sapkabojtot festeni? Hidd el én sem tudnék.
- No jól van Ryan ha bojt, hát legyen bojt, de akkor is festettem valamit! -
- Holnap biztosan mást fogok majd festeni.-
- Igen Lucy, mást!
Azzal összeszedelőzködött a festőholmival ,  mert vacsorára hívta őket a gong.
Nagyon kellemes este volt, a csillagok ragyogtak volna, de nagyon elborult szokás szerint az ég. Csak a társaság jókedve tette hangulatossá, nagyon szép ír  népdalokat énekeltek. A két fiatal boldogan csatlakozott a zenés mulatsághoz.

Másnap reggel ismét felkerekedett Lucy  a kis motyójával és elfoglalta ugyancsak a festő helyét. 
- Ryan, Ryan gyere hozzám, szeretnék az óceánba megmártózni lejössz velem a partra?- harsogta .
Ryan otthagyott csapot-papot és irány az óceán.
- Júj de hideg, megfagyok benne! - didergett Lucy.
- Csak ússz-ússz majd megszokod! Ez nem melegvízű óceán, nekem nagyon kellemes.-bíztatta testvérét.
Miután jól kifürödték magukat visszatértek. 
Felvette festőkabátját és hozzálátott  a körülötte ólálkodó birkanyájból legalább egyet megörökíteni. Majd még egy-és egy birka , szerinte ezek nem is olyan rosszak voltak. A bundájuk szinte tökéletes.
Másnap a sziklás partot ecsetelte vászonra, és egyre biztosabban állt a festéshez. De a további festményeit nem mutatta meg Ryannak nehogy  megint kinyilvánítsa a nemtetsző véleményét. Érezte, még sok ecsetet kell elnyűni ahhoz, hogy beavassa Ryant.
Egyik nap ahogy átadta magát a festésnek különös kép jelent meg a vásznon.
Egy régi kastély, hatalmas kerttel benne két gyermek. A rózsabokrai, az istálló , szinte érezte az otthon illatát.  Nem  értette mi ez, mivel már rég nem gondolt előző otthonára. Levette az állványról a képet és eldugta a sátorban. Nem mutatta meg Ryannak. Ryan hiányolta is a kész festményeket és kérdőre vonta.
- Miért vonulsz ki festeni amikor egy kép nem sok annyit se készítsz?-
- Én sem kérdezlek hogy hány lovat csutakolsz le naponta!- csattant fel Lucy.
- Majd ha jónak látom akkor beavatlak! -válaszolt .
Másnap újra az óceánparton festett, képei már kifinomult, élethű festmények voltak, közöttük sok portré, a tábor lakóiról. Ezeket már megmutatta testvérének és nem félt a kritikától, mert úgy érezte nincs szégyellnivalója.
-Lucy, ezek igazán csodálatos festmények, ez te vagy. Szüleink biztosan büszkék lennének rád, de sajnos nem láthatják.
-Látod Ryan érdemes volt, most boldog vagyok.
Festőtársai is elismerően mondtak véleményt munkáiról, tehetségesnek tartották.
Érezte , ami eddig hiányzott az életéből azt itt ebben a környezetben, barátoknál mind megtalálta , a festészettel teljes lett az élete.
Ryan is boldog volt, mert ő  is megtalálta azt a nyugalmat, békét, szabadságot amit ez a környezet adott neki. 
De valahogy egyre többet gondoltak az otthonukra, ha nem is mondták egymásnak.
Egyik alkalommal Ryan gondolta felnyergeli Szélvészt és kilovagol a sziklás partokhoz. Bement a sátorba a nyeregért, leakasztotta a  szögről
és az ágy mellett meglátta  a festményt, amely a régi kastélyt ábrázolta és őket mint kisgyerekeket. 
Magához vette a képet és Lucyt hívta.
- Lucy, Lucy gyere  ide egy percre akarok mutatni valamit!-kiabálta.
-Jövök Ryan máris!- szólt vissza.
-Tessék itt vagyok!-
- Lucy nézd mit találtam a sátorban ez mit ábrázol?- kérdezte Ryan.
- Ne is kérdezd! Csak úgy megjelent előttem és csak festettem-festettem!
- Haza vágysz? Miért nem szóltál nekem erről ?Így kell megtudnom hogy titokban fested az emlékeinket?
- Igen vágyom haza, most már elértem a lelkem nyugalmát, kiteljesedtem és hiányzik az otthonom.
- Tudod, már nekem is hiányzik, mert én is úgy érzek mint te.
Akkor itt az ideje hogy elköszönjünk barátainktól, megköszönjük azt a sok minden jót amit kaptunk tőlük és útnak induljunk.
Összehívták a tábor lakóit a barátokat és elmondták, befejezték az itteni életüket mert az otthon hívja őket. 
Nagy búcsúestet tartottak, tábortűznél elénekelték a legszebb ír búcsúdalt. 
Az est fényénél Lucy megkapta a tábor jelképét egy szép " ARANYECSET-et, melyet azok kapnak akik tovább viszik a tábor emlékét és szeretetét.
Másnap reggel felnyergelték lovaikat és hosszas búcsúzkodás után haza indultak.
Hazafelé még jobban bíztatták a lovaikat:
-Gyí, te Csillag, gyí te Szélvész, csak sebesebben, csak gyorsabban! -kiáltozták.
Otthon nagy volt a meglepetés és az öröm,  mert már azt hitték a szülők hogy soha többé nem látják viszont gyermeküket. Sorra meséltek mind arról,  ami velük történt és arról hogy igaz barátokra tettek szert a táborban.
Lucy megtöltötte a kastély falait a gyönyörű festményeivel, naponta meglátogatta rózsáit és  énekelt nekik, de ezek a dalok már a boldogságot sugározták.
 Ryan pedig újra lovai gondozásával, ápolásával foglalkozott. Nem volt baj a trágyaszag sem édesanyjának, csakhogy itthon vannak újra.
A szülőknek nem kellett már rabságban, felügyelet alatt tartani gyermekeiket, mert érett felnőtt emberré váltak és inkább büszkék lehettek rájuk.

Folytatása következik