Márton köpönyege

Márton köpönyege.

Novembernek deréktáján, régi szép időben,

Sült libának csontja felett jócskán elidőztem.

Időjárást jósolgatva, magam azon kaptam,

Márton nemes tetteiről szól a rege halkan.

Délceg, ifjú lovag volt ő, hősies és bátor,

Kegyes szívét emlegette mind a zsoldos tábor.

Erényeknek hosszú sorát nem sorolom végig,

Dicső tettek rengetege majd felért az égig.

Körbevették és tisztelték mind a vitéz társak,

Nemes szívű jóságáért csodájára jártak.

Keresztényi szeretettel szolgált ő szerényen,

Császár mellett hadba szállott bátran és merészen.

Ütközetben, küzdelemben nem volt néki párja,

Csodálatos tetteiről száz legenda járta.

Történt pedig Amiens-ben, jeges téli éjjel,

Messzi távol összefagyott a csillagos éggel.

Metsző szélben, könyörögve esdekelt egy árva,

Kérges markát összetette, alamizsnát várva.

Gyomra kordúlt, nyomorultul szánalmas volt sorsa,

Ócska, lyukas tarisznyából elfogyott a morzsa.

Elcsigázott, fáradt testét nem takarta gúnya,

Földönfutó hontalanként taszító és csúnya -

Hős vitézek regementjét esdekelve kérte,

Útjuk közben csendes imát mondjanak el érte.

Jó vitézünk szegény koldust rögvest észrevette,

Válláról a meleg bundát mindjárt levetette.

Nem restellte, köpönyegből darabot levágjon,

Hogy a jöttment szerencsétlen hidegben ne fázzon.

Éjjel Márton elpihent, sok harcos jó baráttal,

Krisztust látta álmaiban vállán a palásttal,

Márton dicső tetteiről zengjen most az ének,

Ő hozzája könyörögnek, akik Istent félnek.