Matyi lefényképezi a Mikulást

Matyi lefényképezi a Mikulást.

Földi Kinga

Matyi lefényképezi a Mikulást

 Mikulás érkezésének az estéje volt. A hatéves Matyi az ágyában feküdt, és szorosan becsukta a szemét. Remélte, hogy a szülei azt hiszik, már alszik. A fiú a falióra ketyegését hallgatta. Tik-tak szólt az óra, végül zenélni is kezdett. Matyi vigyorogva kiszállt az ágyból. Egészen pontosan tizenegyszer szólalt meg a dallam. 

– Anya és apa már biztos alszanak – suttogta a Pókember plüssének – Gyere velem! Ma este meglessük a Mikulást.

Matyi belopózott a szülei szobájába. Apa hangosan horkolt, így a fiú kuncogva elvette a telefonját.

– Ezzel lefényképezhetjük a Télapót – mutatta a telefont a Pókembernek – És akkor bebizonyítom Daninak, hogy létezik.

Dani, Matyi kilencéves bátyja volt. Mikor Dani azt merte mondani, hogy a Télapó csak mese, akkor Matyi dühbe gurult. Eldöntötte, képet fog készít a Mikulásról, és elbüszkélkedik vele a testvérének.

A fiú, hogy ne csapjon zajt, lábújhegyen lépett a nappali fiókjához. Onnan egy hatalmas karácsonyi égősort vett elő.

– Ezzel szokta apa feldíszíteni a házat karácsonyra. Mindig mérgelődik, hogy összegubancolódik a kezében – magyarázta a plüssfigurának. – A Télapónak kikészített mézeskalácsok köré teszem. Amikor a Mikulás majd megakarja kóstolni a sütiket, akkor megrántom az égők fonalát, és az a kezére tekeredik. Jó gubancos lesz körülötte. Amíg ő megpróbál kiszabadulni, addig én lefényképezem.

Matyi hamar munkához is látott. Mire végzett, az égősor csillogóan világított a sütemények körül. Matyi figyelt rá, hogy a másik vége a kezében legyen. A fiú elbújt a kanapé mögé, és várni kezdett.

Az unalom azonban fárasztó tud lenni. Matyi szemei lecsukódtak. Már majdnem mély álomba szenderült, amikor kopogás hallatszódott a tetőről.

Matyi gyorsan felpattant.

– Hallottad? Lehet, hogy a Télapó az – ujjongott a pókembernek.

A fiú a szájára tapasztotta a kezét, mert eszébe jutott, hogy nem hangoskodhat. A rejtekhelyéről kukucskált, ahonnan láthatta, amint a Mikulás leereszkedik a kéményen.

Télapó leporolta ruhájáról a havat, és zsákjával a csizmákhoz indult. Dudorászva kipakolta az ajándékokat. Mikor végzett, akkor a sütemények felé nyúlt. Matyi ekkor meghúzta az égősor zsinórját, ami egyből összegabalyodott a Mikulás keze körül.

– Sikerült! – ugrált Matyi.

Szegény Télapót úgy megijesztette a hirtelen felbukkanó fiú, hogy megcsúszott, és a padlóra esett. Matyi nem habozott, gyorsan le is fényképezte. A kép nagyon jó lett, de ő mégsem érezte magát boldognak, hiszen a Télapó tehetetlenül csücsült a földön.

Matyi ekkor elszégyellte magát.

– Jaj, ez mégsem volt jó ötlet – hebegte.

A Télapó szerencsére nem tűnt mérgesnek.

– Kiszabadítanál? – nézett a Mikulás kedvesen Matyira.

A fiú kibogozta az égősort, és a kanapéhoz vezette a Télapót.

– Ugye nem esett bajod? – aggodalmaskodott Matyi.

– Ne izgulj kislegény! Sokszor estem már a becses felemre a kandallóból lefelé jövet. Nem sérülök meg könnyen – nyugtatta meg a Mikulás. – No de adjál abból a finomnak tűnő mézeskalácsból, és meséld csak el, miért akartál csapdába csalni!

Matyi átnyújtott egy rénszarvas formájú sütit, és beszélni kezdett. Még a fényképet is megmutatta.

– Hó hó hó ­ – nevetett a Mikulás. – Télanyó biztos jót derülne ezen a képen. Nagyon jól sikerült, csak a pocakom ne lenne olyan nagy rajta.

Matyi elnevette magát.

– Tudod, én kép nélkül is tudtam ám, hogy létezel – büszkélkedett a fiú.

– A legtöbb gyerek itt bent érzi – mutatott a Télapó Matyi szívére.

Matyi kíváncsian a Mikulást fürkészte.

– Te ugye egy csoda vagy? – kérdezte mosolyogva.

A Mikulás kacsintva bólintott. Matyi újra megnézte a képet.

– Ebben a képben nincs semmi varázslatos – jegyezte meg a fiú morcosan. – Szerintem a csodákat nem szabad lefényképezni. Mert akkor már nem is varázslatosak.

Matyi kitörölte a képet, és újból jókedve lett. Odaült Télapó mellé a kanapéra, és jó nagyot ásított.

– Szép álmokat kislegény! – súgta a Mikulás a fülébe, és betakarta őt.

Másnap reggel Matyi a kanapén ébredt. A kezében apa telefonja, és az égősor fonala. Lehet, hogy csak álmodta a találkozást a Télapóval? Kimászott a takaró alól, és a csizmákhoz indult.

– Hé, várj meg engem is az ajándékokkal! – kiáltotta a lépcsőn leszaladó Dani.

Matyi a cukorkák bontogatása közben, elmesélt mindent a bátyjának. Dani csodálkozva hallgatta őt. Mikor Matyi a mondandója végéhhez ért a Télapóról szóló kalandjának, akkor Dani így szólt:

– Jól tetted, hogy kitörölted a képet. Sokkal izgalmasabb elképzelni, hogy a Mikulás létezik, mint megnézni egy fényképen.

– Akkor mégis hiszel benne? – lepődött meg Matyi.

Dani elgondolkodott.

– Igazad van. A Mikulás egy csoda – felelte bátyja. – És szerintem jobb hinni a csodákban, mint nem.

– De mi van, ha csak álmodtam a tegnap estét? – tűnődött el Matyi.

– Az mindegy – mosolygott Dani. – Ha úgy gondolod, hogy találkoztál a Télapóval, akkor így is van.

A két fiú elnevette magát, és nagy játszásba kezdtek. Több mint egy órája játszottak már a szuperhőseikkel, amikor anya szólt, hogy ideje reggelizni. Matyi a konyhába menet észrevette, hogy a mézeskalácsok között van egy félig elfogyasztott rénszarvas süti. Eszébe jutott, hogy a Télapót azzal kínálta tegnap.

– Dani! – kiáltotta Matyi, és magasba emelte a sütit. – Nem álmodtam. Tényleg találkoztam a Mikulással.