Medve Maxim Mohósága

Medve Maxim Mohósága.

Gyönyörű szerdai nap virradt az erdő lakóira. A Nap úgy sütött, mintha más dolga nem is volna, a patak játékosan csörgedezett és…

Jaj, de mit is beszélek. Nem is szerda volt. Úgy hiszem, hogy csütörtök volt. Igen, bizonyos, hogy csütörtök volt!

Tehát meseszép csütörtöki nap virradt az erdő lakóira. A Nap úgy sütött, mintha más dolga nem is volna, a patak játkosan csörgedezett és a fák lustán lóbálták lomha lomjaikat.

Csak egy lakó elégedetlenkedett, Medve Maxim. Ő otthon fetrengett a hűvös barlangjában, a hasát szorongatva. Nagyokat nyöszörgött és nem győzött hemperegni. Nagyokat kiáltott, szenvedésének öblös hangjával felverve az egész erdőt.

- Mégis mi ez a lárma? – pattogott be Nyúl Nyeste. Karcos hangjában felsejlett az a kialvatlan él, ami magyarázta jelenlétét.

- Jaj, Nyeste, nagy bajt csináltam este! – nyögte kínok közt a medve. 

Ekkor beröppent a barlangba két jó barát, Fecske Francin és Fecske Flórián.

- Téged meg mi lelt Maxim? – kérdezték egyszerre.

- Bevallani is szégyellem. – felelte a medve a földön heverve. – Tegnap este korgott a gyomrom… Tudjátok milyen az, hogy milyen mély és dermesztő hangon. Lementem a málnásba egy kis csemegéért.

- Oh, Maxim – sóhajtozott Francin. – Jól tudod, hogy nem bírja a gyomrod.

- Én nem akartam! De annyi éhes voltam, hogy mindet befaltam!

A történet hallatára, a barlangban megjelent a barna szemű őz, Suta Sarolt, nyomában élete párja, Bak Baltazár. Együtt nézte az állatcsapat ahogy hasát fogja Medve Maxim.

- Hogyan segítsünk Maxim? – kérdezte aggodalmas hangon Sarolt.

- Legjobb lenne, ha ledolgozná! – vágott közbe Nyúl Nyeste. A többiek kérdő tekintettel néztek a nyúlra, aki minden szakértelmével igyekezett megmagyarázni. – Ha mozog, akkor nem fog annyira fájni bendője!

A többiek bólogatva helyeseltek, még ha nem is teljesen értettek mire gondolt Nyeste. A nyúlnak tekintélye volt az erdőben. Hozzá fordultak, hogyha bajba kerültek, így most sem kételkedtek tanácsában.

- Gyere ki és fuss egy kört! – csiripelte Fecske Francin.

- Bárcsak mehetnék! – sopánkodott Maxim. – De nem tudok felállni.

Így hát az állatok neki álltak tanakodni ezen a napsütéses, csütörtöki napon. Vagy lehet inkább szerda volt? Esetleg péntek? Már magam sem tudom. Talán szombat.

- Gurítsuk az oldalára! – javasolta Fecske Flórián.

- Neked könnyű mondani! – bosszankodott Bak Baltazár.

- Igen. – prüszkölte Sarolt. – Mi ketten nem bírjuk el. Nektek is segítenetek kell.

- De még is hogyan segítsünk? – kiáltott Fecske Francin. – Azt akarjátok, hogy megszakadjunk? Hogy szárnyunk törjük?

Ekkor az egész barlang visszahangzani kezdett az állatok veszekedésétől ezen a vasárnapon. Vagy talán hétfőn.

- Hozzatok egy gallyat! – kiáltotta végül Nyúl Nyeste. Az állatok elhallgattak és kíváncsian fordultak felé, ő pedig folytatta. – Flórián és Francin, keressetek egy hosszú és ruganyos gallyat!

A két madár csak bólintott, majd ki is röppentek a barlangból egy szempillantás alatt, elkezdve a kutatást. Nyeste folytatta a parancsok kiosztását.

- Maxim, neked segítened kell, hogy alád tudjuk csúsztatni a gallyat.

A medve gyengén bólintott, a szemében a hasfájás és a félelem összemosódott.

A fecskék hamarosan visszatértek. A röptüket kissé lassította a gally, amit a csőrükben tartottak.

- Sarolt, Baltazár! Segítsetek megemelni! – mondta Nyeste. Az őzek Maxim hátha mögé álltak és fejükkel nagy prüszkölések közepedte eltolták a talajtól, amíg Flórián és Francin elhelyezték a gallyat. Medve Maxim visszaesett a földre, de a gally immár a háta alatt volt. Nyeste letörölte a leguruló izzadságcseppet a homlokáról, majd újból az őzekhez szólt. – Most pedig vegyétek a szátokba a gally két végét! Amikor azt mondom: most, akkor kezdjétek el teljes erőtökből húzni.

Medve Maxim tovább nyöszörgött a földön.

- Maxim, - mondta neki Nyeste, - neked is lendületet kell venned, hogy segíts nekünk.

- Így lesz, Nyeste.

Sarolt és Baltazár elhelyezkedtek. A fecskék lélegzetvisszafojtva bámulták a jelenetet.

- Három, kettő, egy. Most!

Az őzek nekiiramodtak, és Medve Maxim is erőt vett magán. Egy gyors mozdulattal felültették a málnáért mohó fajankót, aki nagyokat fújtatva tápászkodott fel.

- Köszönöm nektek. – mondta fejét megbánóan lelógatva.

- Ugyan már, megesik. Tudjuk, hogy a medve mindent megeszik. – legyintett Flórián.

Ezután együtt futni indultak és addig köröztek a fák körült, amíg Medve Maximot többé nem kísértette a rengeteg málna.

Hát így történt, hogy ezen a napsütéses napon orvosolták Medve Maxim mohóságát. Azt hiszem, hogy mégiscsak szerda volt.