Még nem késő...

Még nem késő....

Még nem késő!

     Valamikor, a nem túl távoli múltban élt egy fiú ikertestvérpár. Az egyiket Mirkónak, a másikat Márkónak hívták. Titokzatos volt az életük, mert ők egy híres varázslópár gyermekei voltak. Egyik reggel éppen az édes gyíkfarok teájukat iszogatták, amikor Ferkó, a kétfejű fecskehírnők szállt az ablakukba. Nagyon meg volt ijedve, és ebből tudták, hogy nem jó híreket hozott.

Gyorsan adtak neki egy pohár teát, és amikor megnyugodott, elkezdte a történetét:

     - Jajjj! Fiúk! Nagy a baj! Csak ti segíthettek! Visszatért Morgonc professzor, és megbabonázta az embereket. Nagyon csúnyán kezdtek el viselkedni. Eldobják a szemetet, kivágják a fiatal fákat, bűzös gázokat engednek ki a gyáraikból, fekete olajat engednek a vizekbe, minden védett állatot elpusztítanak! – sorolta kétségbeesetten a madár.

     - Ezt hallgatni is borzasztó! – rémült meg Mirkó.

     - De még nincs vége! – folytatta a hírnök. – Vannak még az embereknek egy csoportja, akik ellenállnak a bűbájnak. Ők próbálnak harcolni a Földért! Nekik kellene segíteni! Csak rátok számíthatnak! – mondta kérően a kétfejű fecske.

Megdöbbenve hallgatták végig a történetet, s szinte egyszerre mondták ki: - Persze! Segítünk!

Mirkó és Márkó nagyon izgatott lett. Rohantak is összepakolni a legszükségesebb dolgaikat, a varázspálcájukat és a repülő seprűjüket. A madár mire felkortyolta a teáját, a két fiú már útra készen állt.  Ferkó repült elől, és vezette a srácokat Morgonc professzor hadiszállása felé. Útközben a magasból nagyon rossz látványban volt részük a fiúknak. A régen szép zöld és kék üde Föld majdnem fele feketévé és szürkévé vált. Ezeken a helyeken volt a legnagyobb a baj.

Nemsokára megérkeztek egy hatalmas hegyhez, ahol egy akkora vár állt, hogy nem lehetett látni a tetejét. A vár sárból, iszapból, fekete bűzös szurokból épült fel, a várárokban pedig fekete, ragacsos olaj hömpölygött. Szerencse, hogy a fiúk a repülő seprűn érkeztek, és így nem kellett az olajba lépniük.

     - Mirkó, szerinted hol találjuk a professzort? - kérdezte Márkó.

     - Nézd Márkó! Szerintem ott, ahol az a sok viharmadár kering annál az ablaknál. Ott lesz Morgonc! - mondta halkan Mirkó.

Igaza volt Mirkónak. Belestek az ablakon. Ott állt Morgonc, aki épp az újabb bűbáját akarta kiküldeni a megmaradt emberekre. Előtte még gonoszan mosolyogva megsimogatta a háromfejű, ezerfogú sárkányát. Ennek a sárkánynak nagyon jó volt a szaglása és a hallása. Rögtön jelezte gazdájának, hogy betolakodók érkeztek. A gonosz varázsló gyorsan átkot váltott, és az ablakból megcélozta a fiúkat. Ezt észrevette Ferkó a kétfejű fecske, aki a varázslat elé repült, így megvédve a fiúkat. A bűbáj túl erős volt és a fecske élettelen testtel zuhant le a mélybe.

A két fiú nagyon megijedt. Egymásra néztek könnyes szemeikkel, erőt vettek magukon és gyorsan cselekedtek.

     - Mirkó, te tereld el a figyelmét a professzornak. Én a legerősebb szeretet bűbájomat szóróm rá, de kell hozzá a te varázspálcád is. – mondta Márkó.

     - Rendben! – kiabálta Mirkó. Egy mozdulattal már át is dobta a testvérének a saját pálcáját.

Mirkó ügyesen cikázott a seprűjével az ablak előtt, és úgy tett, mintha épp célozni akarna, így a sárkány is és Morgonc is csak rá figyelt. Márkó hozzáfoghatott a varázsige elmondásához.

„Szeretet és béke bája,

szállj a professzor agyába!

Törölj minden átkot örökre,

csak a szép és a jó maradjon meg belőle!”

A varázslat olyan gyorsasággal suhant a gonosz varázsló felé, hogy ideje sem volt kivédenie. Ahogy elérte a szívét, hatalmas fénycsóva jelent meg az égen, és a vár azonnal gyönyörű kék és zöld színű lett. Eltűnt a sár, az olaj, a mocsok, a bűz. Morgonc először nem értette mi történik vele, majd így szólt:

      - Gyerekek, ti mit kerestek az ablakom előtt? Mi történt velem? Ó! De zúg a fejem! Miért lett a Föld majdnem fele fekete és szürke? – kérdezte.

A fiúk mindent elmondtak neki részletesen, amire a varázsló nagyon elszégyellte magát. Ragaszkodott hozzá, hogy a bajt, amit okozott, azt ő hozhassa helyre. Gyorsan bement a szobájába, majd elővette a madárpókfoggal lezárt óriás varázskönyvét. Megkereste a világon a legerősebb bűbájt, ami egyszerre segíthet majd a Föld népének. Felment a végtelen toronyba, elővette pálcáját, és onnan elkezdte mondani a varázsigét.

„Sárkányfog és bűzös farok,

tűnjön el a rossz gondolat!

Ne gondolj csak szépre, jóra,

vigyázz a Föld lakóira!”

Ahogy ezeket elmondta, a bolygó szürke és fekete színei elkezdtek visszaváltozni kékre és zöldre.

Mi történt Ferkóval?

Képzeljétek el, hogy olyan erős volt a varázslat, hogy még őt is visszahozta az életbe. Már vígan repkedhetett újra. Nagy volt a boldogság, de ezzel nem volt még vége a munkának. Mirkó és Márkó körbe repülte a Földet, azért, hogy segítsenek az embereknek abban, hogyan vigyázzanak a bolygó kincseire. Mindenkinek adtak egy papírt, amit ők írtak, és a következő intelmek voltak felsorolva:

1. Vigyázz a növényekre, állatokra!
2. Ne pusztítsd az élőlényeket feleslegesen!
3. Ne szemetelj!
4. Tanuld meg a dolgokat újra hasznosítani!
5. Használd a természet erejét, a napot, a szelet és a vizet!
6. Ne építs több bűzös gyárat!
7. Vedd magad körül minél több zöld növénnyel!
8. Ne pazarold a vizet!
9. Csak annyi fát vágj ki, amire tényleg szükséged van!
10. Szeresd a természetet, az élőlényeket és az embereket!

     A két fiú nagyon boldogan és fáradtan tért haza. Szüleik – akik nagyon büszkék voltak rájuk - már nagyon várták őket. Mirkó és Márkó mindent elmeséltek, és megígérték, hogy a mai naptól nagyon fogják figyelni az embereket. Ha mégis valaki le akar térni a jó útról, akkor annak azonnal segítenek.

Te megfogadod a tanácsukat?