Mentsük meg az Északi sarkot 12. Lunda Zsiga nagy baja


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    máj
  • 04


Ha már mindenki jóllakott – Nézett Talpas jelentőségteljesen Ödönre, akkor talán indulhatnánk is hazafelé. Ki tudja, merre van a léghajónk? Lulu? Zsiga? Irányítsatok!
Hol van Lulu? Az előbb még itt volt! – Zsiga aggódva nézett szét.
Azt hiszem én ...

Kép forrása: pixabay

  • Ha már mindenki jóllakott – Nézett Talpas jelentőségteljesen Ödönre, akkor talán indulhatnánk is hazafelé. Ki tudja, merre van a léghajónk? Lulu? Zsiga? Irányítsatok!
  • Hol van Lulu? Az előbb még itt volt! – Zsiga aggódva nézett szét.
  • Azt hiszem én láttam. Volt itt egy busz, annak a lépcsőjén, vagy inkább a lenyitott csomagtartóján aludt. Azt mondta fáradt, és egy pillanatra lehunyja a szemét. – De már az a busz elment. – Mondta Rezső. Legalább is nem látom sehol!
  • Te jó ég! Elvitték Lulut! Ki tudja, hová? – Zsiga kétségbeesve nézett jobbra-balra!
  • Ha jól láttam a tetején a feliratot, Reykjavikba tartott. – Mondta Kacagó Zimankó.
  • Akkor ugrás, gyerünk a léghajóhoz, ideje indulnunk! A cél: Reykjavik. – Sürgette a társaságot Zsiga. -  Mutatom az utat!

Amikor a léghajóhoz értek gyorsan beszálltak, és a szélre bízták magukat. Az majd elviszi őket, mint mindig hosszú útjuk során. Bíztak benne, hogy most is így lesz. Hiányzott nekik Lulu rikácsolása, már úgy megszokták ezt az öntudatos madarat! Legjobban Zsiga lógatta az orrát. Talpasnak feltűnt, hogy a madár szokatlanul mélyen tartja a fejét.

  • Mi a baj barátom? – Kérdezte tőle.
  • Azt hiszem valami gyilkos kór támadott meg. – Nézett Talpasra Zsiga. – Úgy érzem, mintha már soha többé nem lenne a világ olyan, mint régen! És étvágyam sincs, nem akarok enni, nem ízlik a legfinomabb víz, és a nap sem süt már rám olyan melegen, én azt hiszem, meghalok!
  • Drága barátom! Nem vagy te kissé magányos?
  • De igen, nem is kissé! Nagyon hiányzik Lulu!
  • Van egy sanda érzésem! Te szerelmes vagy!
  • Én? Még mit nem! – Zsiga sértődötten hátat fordított Talpasnak, és úgy tűnt végérvényesen lezárta a beszélgetést.

Talpas elővette a laptopját, és megnézte, mit kell tudniuk Reykjavikról. Az biztos, hogy éppen útba esik hazafelé, tehát nem kell ezért különösebb kitérőt tenniük. Az Északi sark onnan már igazán nincs messze!

  • Képzeljétek, azt mondják, Reykjavik a legészakabbra fekvő főváros. Azt hallottam, hogy ott nagy hangsúlyt fektetnek a bicikli utakra. Sokkal több van belőlük, mint máshol, és képzeljétek, a papírt is külön konténerekben gyűjtik, és a műanyaghulladékot is, no meg az üveget. Mondjuk ezt már máshol is bevezették! De a lényeg, hogy újrahasznosítják, hogy ne kelljen több fát kivágni! Na, mit szóltok?
  • Én azt hallottam, hogy az újrahasznosított papír nem szép, mert nem fehér. – Szólt közbe Ödön.
  • Ha hallgattál volna kedves barátom, bölcs maradtál volna! – Torkolta le Ödönt, Rezső. – Igaz, hogy kissé sárgásabb, vagy inkább olyan piszkos fehér színe van az újrahasznosított papírnak, de ez éppen, hogy szép! Az adja a szépségét, hogy tudjuk, nem kellett újabb fának meghalnia érte! Érted már, te Pupák! Ha majd egyszer papírt használok, biztos, hogy csak újrahasznosítottat veszek a kezembe! Azzal védem a földünket, és neked is azt ajánlom, ha a barátom vagy!
  • Persze, hogy az vagyok, nem is azért mondtam! Én is arra fogok levelet írni, (ha meg tanulok írni), és olyan borítékba teszem, ez nem kétséges! Csak elmondtam, mit hallottam, jó?
  • Jó, jó, persze, én is csak mondtam! – Enyhült meg Rezső.
  • Gyerekek! Nézzétek! Én úgy tudtam már este van, de nem úgy látjátok, hogy világos van? Pedig már le kellett volna mennie a napnak! – Szólalt meg Zimankó.
  • Úgy látszik, hamarosan megérkezünk. Izland nagyon közel fekszik az északi sarkkörhöz, így a tél közepén csak délelőtt 10 órától délután 2 óráig van fenn a nap, nyár közepén viszont (szinte) sosem sötétedik be. (A Nap lebukik a horizontalá, de a légkör fénytörésének köszönhetően világos marad.) – Hadarta Talpas a laptopból. Érdekes. Nem gondoljátok?
  • Nagyon aggódom Lulu miatt. Nem érdekel a fénytörés, csak az, hogy ha sokáig világos van, akkor hamarabb megtaláljuk! – Járkált körbe-körbe idegesen Zsiga.
  • Te Zsiga, nem vagy te véletlenül szerelmes Luluba? – Kérdezte kíváncsian Zimankó.
  • Nem, ha tudni akarod, akkor nem! Szálljunk már le! Senkinek semmi köze hozzá, hogy szerelmes vagyok, vagy sem! – Mérgeskedett Zsiga – A madár, már nem is aggódhat?
  • Dehogynem, mind aggódunk, ne értsd félre! Nézzétek, ahelyett, hogy leszállnánk, emelkedünk. Mi történik itt? – Kiabálta Rezső
  • Várjatok, kidobok még egy súlyt. Hiába, egy kicsit lejjebb szálltunk, de utána rögtön emelkedünk újra. Ez furcsa!

Ilyen még a hosszú útjuk során egyszer sem történt velük. A léghajó amint lejjebb ereszkedett, egy felhő az útját állta és emelkedni kezdett. Az állatok kezdtek megrémülni. Most mi lesz? Hogyan szálljanak le? Az nem lehet, hogy állandóan itt lebegjenek le-fel, vagy fel-le!

  • Zsiga, menj, nézd meg mi van alattunk! De óvatosan, nehogy te is eltűnj, mint Lulu! _ Kérte Talpas.

Zsiga kirepült a kosárból, úgy is már olyan izgatott volt, nem bírt volna egy helyben maradni sokáig. Amint lejjebb ereszkedett, egy felhőbe ért. nem látott semmit, olyan sűrű volt, de mintha nem is igazi felhő lett volna, attól sűrűbb, és meleg. - A felhők nem szoktak ilyen kellemesen melegek lenni! – Gondolta. – Itt valami nem stimmel! Kicsit oldalirányba repült, hátha kirepülhet a meleg gomolyagból. Egyszer csak kitisztult az ég, és akkor meglátta! Olyan csodaszép tájat látott! Minden csupa szikla, és szép zöld. A fű itt igazán gyönyörű, fényes zöld volt. A sziklák szürkék, és olyan hegyes-völgyes. Az emelkedőkről vízesések zuhantak a mélybe, szinte porzott a víz, úgy hatott a sok millió vízcsepp, ahogy aláhullottak a folyóba.  Lent azután újabb csoda várta. A folyóból vízsugár tört elő, és fölötte olyan pára, szinte áthatolhatatlan. Körülötte meleg volt. - Érdekes. Lehet, hogy ez miatt nem tudunk leszállni? – Gondolta. Ekkor meglátott valakit. Furcsa állat volt. Zömök testű, négy lábú, barna szőr fedte a testét és hosszú farkával időnként csapott egyet maga körül. Hosszúkás pofáján két fül mozgott, hogy mindent halljon. Füvet legelt és jókedvében szaladozott a réten. Nem volt kicsi, olyan volt, mint Ödön, csak valahogy nem volt agancsa.

  • Jó napot kívánok! – Repült oda hozzá Zsiga. – Elnézést, hogy megszólítom, kit tisztelhetek Önben?
  • Gerzson vagyok a póniló. Te meg egy kedves lunda vagy, ha jól látom. Szaladozunk együtt?
  • Zsiga vagyok, és sajnos most nem érek rá veled szaladozni, mert bajban van a csapatunk. Látod ott fenn az égen azt a léghajót? Nem tudunk leszállni. Tudsz segíteni?
  • Azt hiszem igen. Szólj, hogy dobjanak le egy kötelet, és elhúzom a gejzír okozta meleg levegő alól, és akkor leszállhattok.

Így is tettek. Talpasék már kezdtek kétségbeesni, hogy örök életükben ott maradnak a felhők felett.

A léghajó egy gyönyörű, dús legelőn ért földet. Bemutatkoztak megmentőjüknek.  Nem győztek hálálkodni. Talpas elmondta, hogy közben a laptopból megtudta, mi okozta a bajt.

  • Tudjátok mit olvastam, hogy a fűtést főleg a geotermikus energiából nyerik. Tudjátok mi az? A hévízforrások feltörő gőzét hasznosítják. itt ezekből sok van. A város neve is azt jelenti: Füstölgő öböl. Hát nem csodálatos? Végre egy hely utunk során, ahol a környezetet nem károsítják. Bár kissé megnehezítette a meleg levegő áramlása, ami felfelé száll, velünk együtt. – És most már megkönnyebbülten mosolygott. – Még egyszer köszönjük kedves Gerzson. Igazán nagyszerű póniló vagy!
  • Nem tesz semmit! – Szabadkozott Gerzson, úgy is szaladozni akartam egyet! – Azzal már indult is újra szabadon, boldogan hatalmas lendülettel futva, hogy egy pillanat múlva nem is lehetett látni.
  • Mielőtt eszem, valaki nézze már meg, ez igazi fű? – Kérdezte kétkedőn Ödön.
  • Az hát! Harapj bele haver! – Nevetett Rezső és bukfencezett egyet. – Igazi, selymes, zöld, harapni való. Na, mi lesz, eszel?
  • Ne sürgess, jó? Eszem, ha akarok! Most éppen akarok. – Hajtotta le a fejét Ödön, és nagyot harapott a zamatos fűből.
  • Ott van a busz! Nézzétek! Ott van a busz! Ezen van Lulu! Gyerünk! Szabadítsuk ki!- Rikoltotta Zsiga.
  • Repülj, barátom, mi itt megvárunk a hajónál, hozd el Lulut, hogy mehessünk együtt haza. Ha segítségre van szükséged, csak szólj!

Zsigának nem kellett kétszer mondani. Repült a busz után, ahogy csak bírt. Amikor a megállóba értek, a buszvezető nagyon meglepődött, ahogy kinyitotta a csomagtér ajtaját, és kirepült rajta Lulu. Azt sem tudta hol van, mármint Lulu. A buszvezető, az tudta.  De ott volt Zsiga is, és úgy megörült, hogy épségben látja kedvesét, hogy elfeledkezett magáról, és úgy megölelte, hogy ropogtak a csontjai.

  • Nana, csak lassan a testtel! Agyon nyomsz! Csak nem hiányoztam?- Kérdezte.

Zsiga mélyen elpirult, és azonnal elengedte a madarat. – Tulajdonképpen, csak azt akarom mondani, hogy de. Nagyon hiányoztál Lulu, és nem akarlak többé elengedni magam mellől. Azt szeretném, ha mindig velem lennél! Mit szólsz hozzá?

Lulu nem csodálkozott, hiszen a hosszú út alatt ő is nagyon megszerette Zsigát, de valahogy eddig nem volt alkalmuk ezt elmondani egymásnak.

  • Én is azt szeretném, ha mindig együtt lennénk. – Suttogta szemérmesen.
  • Akkor gyere, menjünk vissza a többiekhez, hogy minél előbb otthon lehessünk, és soha többé ne kelljen elválnunk egymástól! – Kiáltotta boldogan Zsiga, és olyan gyorsan vert a szíve a boldogságtól, majd kiesett a helyéről!

Mindenki nagyon örült, hogy viszontláthatják Lulut. Gyorsan eloldozták a köteleket és indultak tovább Alaszka felé.

  • Én mondtam, hogy szerelmesek, ugye, hogy megmondtam? – Talpas bólogatva csukta le a laptopját. Nekem mindig igazam van!
  • Azért nem volt ez olyan nagyon nehéz kedves barátom, láttuk ezt mindnyájan! – Mosolygott Zimankó.
  • Láttátok, láttátok! Én meg megmondtam és punktum!
  • Na, ha megmondtad, akkor azt is mond meg, mikor érünk haza?
  • Most feküdjünk le aludni, és mire felkelünk, már az Északi sarkon leszünk. – Válaszolt Talpas.
  • Hurrá! – Hangzott mindenhonnan. – Hurrá!

Mindenki gyorsan lefeküdt a vackára, és gyorsan elaludt, hogy mielőbb reggel legyen, és végre meglássák szeretett hazájukat, Alaszkát.

Apor Kata, amatőr író

Ezt a mesét írta: Apor Kata amatőr író

Kaliczka Tamásné vagyok. Papír- írószer üzletet vezetek Budapesten és Romhányban. Érzékenyítve vagyok egyaránt a városi és a vidéki életkörülményekre is. Minden és mindenki érdekel, fogékonyan reagálok a szociális eseményekre, az emberi viszonyokra. Kisgyermekkorom óta szeretem a meséket, ennek következményeképpen szinte álomvilágban élek. Íróként először 2018-ban mutatkoztam be. Novellákkal kezdtem, ...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!