Hipp és Hopp az óvodában ( A zöldbableves )

Hipp és Hopp az óvodában ( A zöldbableves ).

    A bolondos szellő szelíden fújdogált azon a napon, az óvoda udvarán. Hipp és Hopp nagyokat nyújtózkodtak. Nem olyan régen ébredtek a pihentető alvásból, a társaikkal együtt szépen összecsukták ágyacskájukat, a párnát és a takarót a helyére vitték, megmosakodtak, és sorakoztak az ajtó előtt. Együtt mentek ki az óvó nénivel az udvarra.

A villamos, ami fából készült, és igazi fém villamos kerekei voltak, hívogatóan integetett feléjük a hátsó kertből. Nagyon szerettek benne játszani. Hipp volt a kalauz, és Hopp vezette. A többiek helyet foglaltak a színesre festett fapadokon, és már mentek is világgá! Néha ők is utasok voltak, kinéztek az ablakon, és integettek a nagycsoportosoknak, akik előttük masíroztak el a játszóudvar első részébe, a helyükre. Hipp már szaladt is, hogy ő vehesse fel először a kalauz sapkát, ami az első ülésen várta a leendő jegykezelőt. Gyorsan a fejébe nyomta és már süvítette is: - Beszállás!

Az utasoknak azonban most nem volt kedvük felszállni. Inkább a homokozót foglalták el, és páran máris a csúzdán ereszkedtek lefelé. Zelda és Hilda a mászókára kezdett csimpaszkodni.

Hipp, a kis kengurulány sértődötten nézett körül.

• Jössz vezetőt játszani? – kérdezte reménykedve barátjától, aki éppen elgondolkodva ballagott a villamos felé.
• Nem, inkább arra gondoltam, hogy leülök a fűbe, és inkább nézem a felhőket. Játszunk kitalálósat, jó? – javasolta Hopp.

Hipp fontolóra vette a dolgot. Nem érdemes kalauzosat játszani, ha senki nem jön utasnak, és ha nincs villamosvezető, áll a villamos! Amikor ezt végig gondolta, levette a sapkát, letette az első ülésre, és lefeküdt a villamos melletti fűbe Hopp mellé.

• Nézd csak azt a fodros felhőt? Szerintem egy kisbárány! – mutatta Hopp.
• Tényleg! Az meg egy sárkány, ott nem messze a kisbáránytól. Jaj, bekapja! – aggódott Hipp.
• Dehogy kapja, elmennek egymás mellett. Látod? – és valóban, mintha a bárány kikerülte volna a sárkányt.
• Az meg egy busz! – kiabált Hipp, nézd a kerekét! Igazi busz!

Hipp izgatottságában odafordult Hopphoz, és akkor meglátta, hogy a dadus néni két vödröt visz a kerti asztalhoz, és leteszi mellé. Aztán bement az óvodába, és egy nagy tállal tért vissza, azt letette az asztalra. Leült az egyik padra, és az egyik vödörből kivett valami zöld hosszúkás dolgot, és tördösni kezdte bele a tálba.

• Gyere Hopp! Nézzük meg, mit csinál a dadus néni! – állt fel a fűből Hipp.

Hoppnak nem kellett kétszer mondani. Azonnal felugrott, és már szaladtak is a kerti padokhoz.

Amikor a dadus nénihez értek, akkor látták meg, hogy a két vödör tele van zöld, hosszúkás valamivel. Nem láttak még ilyent.

• Szia, dadus néni, mit csinálsz? – kérdezték szinte egyszerre.
• Sziasztok! Holnap zöldbableves lesz ebédre, és segítek a konyhás néniknek összeaprítani a zöldbabot. – felelte kedvesen a dadus néni.
• Ez a zöldbab? Ez a sok kis hosszúkás valami? – csodálkozott Hipp. – Én nem szeretem a zöldbablevest. – jelentette ki határozottan.
• Bizony, ez a sok kis zöld hüvely, mert így hívják, a zöldbab növény termése, szagold csak meg, milyen friss, zöld illata van? A konyhás nénik nagyon finom zöldbablevest készítenek belőle. Csak előtte össze kell törni legalább három darabba, mert nagyon szép hosszúra nőttek, így nem férnek bele a tányérotokba!– nevetett a dadus néni. Nézzétek, amikor eltöröm, látszanak az apró babszemek, ez a zöld pedig, amiben vannak, úgy hívják: hüvely. Ilyen a friss zöldbab. Miközben beszélt, a keze alatt aprítódtak a friss zöldbabhüvelyek, érdekes, pattanós hangot hallatva. A nagy tál fölött törte háromfelé, így sorban, szépen beleestek. Nagyon érdekes volt, egy darabig Hipp és Hopp csak nézte. Aztán Hopp bátortalanul megkérdezte:
• Én is törhetem?
• Hát persze, ha tudsz háromig számolni… – felelte a dadus néni.
• Én is szeretenék segíteni! – Hipp könyörgően nézett a nagy tál felé.
• Akkor is, ha nem szereted a zöldbab levest? – jött a kérdés.
• Lehet, hogy mégis szeretem… – bizonytalankodott Hipp.
• Akkor hajrá, dolgozzunk, gyerekek, több nap, mint kolbász! – járt a keze serényen a dadus néninek.

Észre sem vették, a nagy munkában, hogy a többiek is mind köréjük gyűltek. Egyszer csak, minden óvodás kiskenguru zöldbabot akart törni. Ott tülekedtek a vödör körül, lökdösődve, hangoskodva.

• Nana, kicsikéim! Csak szépen, nyugodtan, mindenkinek jut hely, itt a két vödör körül. Ha nem zavarjátok egymást, és oda figyeltek egymásra, sokkal könnyebben tudunk együtt dolgozni!

A kis kenguru gyerekek nevetgélve, egymást biztatva törték a másnapi ebédhez a zöldbabot. Gyorsan telt a nagy tál, ürültek a vödrök. Mire az utolsót is megtörték, kikiabáltak a konyhás nénik: – Befelé, kézmosás, uzsonna!

Nagyon boldogan siettek a csoportba a gyerekek. Mire megették az uzsonnát, jöttek is értük a szüleik.

Volt mit mesélni! Hipp és Hopp felváltva hadarták, hogy bizony, ők voltak az elsők, akik segítettek! Anya nagyon megdicsérte őket, alig várták, hogy holnap legyen, és ebédidő!

Olyan szívesen, még egyik kengurugyerek sem kanalazta a zöldbablevest, mint a másnapi ebédnél.

Még Hipp is elismerte, hogy igazán finomra sikerült,  és milyen jó móka volt együtt dolgozni!