Morzsikó

Morzsikó.

     Egy szép tavaszi napon, amikor Nap úrfi éppen unatkozott, és nem tudta mit is csináljon temérdek idejével, elhatározta, hogy felkeresi barátját, Szél legényt.

Szél legény a fuvallatot gyakorolta nagy odafigyeléssel, ahogy apja, a szigorú Tornádó Úr mutatta neki. Igyekezett szépen, gyengéden kifújni magából a levegőt, de sehogyan sem akart sikerülni. Minden alkalommal, iszonyú szelet kavart a földön. Hajladoztak a fák, repültek a házakról a cserepek, az asszonyok a fejkendőjüket szorosabbra húzták, nehogy lerepüljön a fejükről! Szél legény már majdnem teljesen elkeseredett, amikor megérkezett barátja, Nap úrfi.

• Mit csináljak? Hogyan legyek gyengéd fuvallat, amikor erős szél vagyok? Én nem tudok gyengéd lenni! Mit tegyek, Nap úrfi? Hogyan legyek lágy fuvallat? Az én erőmtől látod, mindenki menekül! Ha megnövök, és tornádó leszek, mint a papa, akkor szabad csak erősködnöm, addig nem. Addig csak örömet szabadna okoznom az embereknek, de hát ők félnek tőlem! Hogy simogathatnám én a fejük búbját, amikor egyből leverem a kalapjukat?
• Nekem támadt egy ötletem! – Derült fel Nap úrfi kerek képe. – Láttam idefelé egy szép, kis cipót, leesett a kocsiról és nem vette észre a gazdasszony. Fújd vissza a kocsira kezdetnek.

Szél legény vett egy nagy levegőt, megfújta a cipót, az elkezdett lebegni, éppen a kocsi felé, amin a gazdasszony ült, aki úgy lógatta a fejét bánatában, majd leesett!

Vajon mi lehet a baja? Tanakodott a két jóbarát, de közben bizony elfeledkeztek a cipóról, az meg hopp, lehuppant a porba. Meg kellene kérdezni, mitől olyan bánatos, de hogyan?

• Várj, majd szépen megkérdezem, hátha elmondja nekem! – Szólt Szél legény.

De csak süvöltő hangot bírt kiadni, amitől az asszony úgy megijedt, se élő, se holt nem volt ijedtében! – Majd én szóra bírom- Mondta Nap úrfi, aki gyengéd sugarával megsimogatta az asszony arcát és megkérdezte, mondaná el mi bántja olyan nagyon, hogy jobban lóg a feje, mint a lovaknak a szekér előtt?

• Jaj, jaj, nagy az én bánatom! Nagyon szeretnénk gyermeket apjukommal, de sajnos sehogyan sem sikerül. Nem lehet gyermekünk. Pedig mennyi mindenre megtanítanám!
• Mire? Még gyengéd fuvallatot is tudna fújni?- Süvöltötte mohón Szél legény.
• Bizony tudna! Tudna az mindent!
• Tudod mit, asszony! Ha megmutatod, hogy kell gyengéd fuvallatot fújni, én segítek, hogy legyen gyermeked, de vigyázz, mert ha nem sikerül, akkor olyan szél kerekedik, hogy lovastól, kocsistól felborít!
• Az asszony összeszedte bátorságát, és megmutatta, mit csináljon. Csücsörített a szájával, gyengéden kifújta a levegőt, mintha csak egy gyertya lángját libbentené meg.

Szél legény gondosan beigazította a száját, megpróbálta, és lám, egyből sikerült neki!

• No, te asszony! Jó tett helyébe jót várj! Ha eladtad a kenyereket, menj a szekérrel haza, és nézz bele a szakajtóba, amiben a kenyeret tartod. Meglátod mi lesz!
• Látod, barátom tudsz Te, ha odafigyelsz! - Dicsérte Nap úrfi. – Hanem most már hogyan segítünk ezen az asszonyon?
• Hazavisszük ezt az elejtett cipót, olyan szép formájú, pont, mint egy kisbaba becsomagolva. Betesszük a szakajtóba, én gyengéden ráfújok, Te pedig az éltető melegeddel életet lehelsz belé. Na, mit szólsz?
• Jól van, vigyük azt a cipót! – Egyezett bele Nap úrfi.

Úgy is tettek. Mikor az asszony hazaért, rohant a szakajtóhoz. Hát, lássatok csudát, egy rugdalózó kisbabát talált benne!

Lett nagy öröm a háznál! De mi legyen a neve? – Apjukom! – Derült fel az asszony arca. Tudod mit? A szakajtóba, csak morzsa volt, amikor megtaláltuk benne ezt a csöpp kisfiút, legyen Morzsikó a neve!

• Legyen! – Egyezett bele apjuk. Derék kis legényt nevelünk belőle, annyi szent!

Csaptak is olyan keresztelőt, heted hét határba is elhallatszott a híre. Nap úrfi adta a meleget, Szél legény pedig a gyengéd fuvallatot!

Ha nem hiszitek, járjatok utána!