Mentsük meg az Északi sarkot 13. Minden jó, ha a vége jó!

Mentsük meg az Északi sarkot 13. Minden jó, ha a vége jó!.

       Judy elmélyülten kavargatta a kávéját a kutatóhajó fedélzetén. Talpasra gondolt és Ödönre, no meg a kis tündérre. – Vajon mi lehet velük? Olyan régen találkoztak! Ma egy éve. Mennyi minden történt azóta! Ők újra itt végeznek méréseket az Északi sarkon, és a mostani eredmények sem bíztatóak, talán valami varázsital kellene, hogy ráébredjenek a föld lakói arra, hogy a környezetvédelem milyen fontos dolog! – Nagyot sóhajtott. Még hátra van egy nagyon lényeges mérés a gleccsereknél. Hátha! Letette a kávéscsészét a mosogatóba és kezdte összeszedni a műszereket, lassan rakosgatta bele egy vízhatlan nagy táskába.

• Judy! Judy! Gyere gyorsan! – Frank olyan hangosan és olyan kétségbeesetten kiabált, minha égne a hajó.
• Mi történt? – Judy letette a hőmérőt a kezéből és szaladt a fedélzetre.

Ott már a legénység javában engedte le a mentőcsónakokat, ugráltak bele és eveztek teljes erejükből valami nagy piros gömb felé, ami vészesen himbálózott nem messze tőlük a tengeren. Judy elővette a távcsövet és nézte.

• Nézz bele te is! – Nyújtotta Franknek.
• Te jó ég! Csak nem?
• De. - Mondta Judy. Ezek a barátaink! Talpas, Ödön, Zimankó és Lulu, no meg Rezső, és mintha még egy madár lenne velük!
• Remélem nem történt bajuk! – Frank aggódva kémlelte a csónakokat. – Úgy látom sikerült kihalászni őket. Szerencse, hogy az őrszem észrevette, ahogy belezuhannak a tengerbe a léghajóval, és még nagyobb szerencse, hogy éppen itt horgonyzunk!

Ahogy ezt kimondta, már meg is érkeztek a mentőcsónakok a teljesen átázott barátaikkal. Rezső reszketett, mint a nyárfalevél. Ödön úgy rázta a fejét, hogy attól féltek agancsával kárt tesz a hajóban. – Telement a fülem vízzel! – Morogta. Talpas a laptopját szorongatta. – De jó, hogy megmentettelek! Benned van az összes napló, az összes eseménnyel! De jó, hogy itt vagy! – Rebegte reszketőn.  Lulu, hátán Zimankóval, mellette az elmaradhatatlan Zsigával méltatlankodva rikácsolt.

• Én megmondtam, hogy ne dobjatok ki minden nehezéket, és azt is megmondtam, hogy nem azt a zsinórt szoktuk meghúzni! De ki hallgat rám? Senki! Egy lunda foglalkozzon a felderítéssel és ne a léghajózással! Igaz Rezsőke? És azt is megmondtam, hogy a part még messze van, nem? Megmondtam, vagy nem? De nektek oda kellett seregleni a kosár széléhez! Én is örülök, hogy hazaértünk! De ti egy mozdulat miatt majdnem a tengerbe vesztetek! Vegyétek tudomásul, hogy nagyon mérges vagyok! És odaveszett a léghajónk!
• Azt hiszem meg is tudtuk nagy vonalakban, mi történt, igaz? – Kérdezte Frank.
• Isten hozott benneteket! – Mondta Judy és mindenkit megölelt. Gyertek, adok nektek reggelit, közben mindent elmesélhettek, jó?
• Köszönjük, hogy kimentettetek bennünket a tengerből! – Hálálkodott Rezső.
• Van sok enni valótok? Nagyon megéheztem, ebben a nagy izgalomban! – Ödön abbahagyta a füle rázogatását.

Talpas büszkén vette elő a laptopját. Itt van minden, amit végeztünk! Gyertek, elmesélem! Meg lesztek elégedve velünk! Azzal pontról pontra beszámolt a föld körüli útjukról. Nem hagyott ki semmit.

• Csak azt nem értem, miért nem hatott a varázsital Perezre. Miután megitta, nem történt semmi, hiszen már előtte megígérte, hogy odaadja a feljegyzéseinket a bizottság elnökének!
• Szerintem azért, mert ő eleve természetvédő, és környezet tudatos. Akiknek előtte adtátok, azok mind rossz emberek voltak, akik kivágták a fákat, fogságba vetették az állatokat, szemeteltek, stb. Náluk változást idézett elő a varázsital, jók lettek tőle. De aki alapból jó, arra természetesen nem hat. Ezért nem láttatok változást!- Fejtette ki Judy
• Nagyon nagy tetteket hajtottatok végre, kedves barátaim! Csak úgy tudjuk lemérni az utatok eredményességét, ha megcsináljuk az utolsó mérést. Amennyiben sikerült egy kicsit csökkenteni a gleccserek olvadásának mértékét, akkor jó irányba haladunk! Megmentettétek az Északi sarkot! Úgy, hogy ha jól laktatok, gyertek velünk az utolsó mérésre, nagyon izgulok, ti is? – Kérdezte Frank.

Az állatok nem szóltak, de azonnal abbahagyták az evést, még Ödön sem tiltakozott, beszálltak a csónakokba és indultak a gleccserekhez.

Nagyon jó volt újra itthon lenni! Rezső hálásan nézett szét a tájon. Szemének nagyon kedves volt szülőföldjének a látványa. Augusztus. Ez volt a kedvenc évszaka. Még sok volt a fű, itt-ott virágok fehérlettek, sárgálltak, a levegő bár csípős volt, mégsem az a vad hideg, mint télen szokott lenni. Nagyot szippantott belőle és elégedetten követte a csapatot a mérési hely felé.

• Pszt! Pszt! Pszt!

Kíváncsian fogott körbe-körbe. – Ez meg ki lehet? És miért pisszeg? Nem látott senkit.

• Itt vagyok a tengerben. Gyere ide!

Rezső kíváncsian hajolt a tenger fölé. – Rozmár apó!

• De jó, hogy itthon vagytok! Már nagyon vártalak benneteket! Én sajnos már nem tudok messzebb menni innen, mert olyan öreg vagyok, hogy nem bírom elvonszolni a testemet, de örülök, hogy látlak! Szólj a többieknek, hogy itt megtaláltok. Most menj utánuk, és majd gyertek vissza hozzám, jó?
• Persze! Mindenképpen visszajövünk hozzád! Megkaptuk ám a leveled! Majd mesélünk! Most rohanok!

Mire beérte a többieket, ők már elvégezték a méréseket. Nagyon kicsivel, de kevesebb értéket mutatott az olvadás.

• Ez jó jel. – Mondta Frank. – Ha tovább haladunk ezen az úton, és sikerül minél több ember figyelmét a környezetünk védelmére irányítanunk, akkor még van remény!
• Mire gondolsz, Frank?- Kérdezte Judy
• Mit szólnátok egy könyvhöz? Amiben leírnátok, mit tapasztaltatok a világban? Azzal útra kelnénk, és minden gyermekhez elvinnénk. Ők jók, segítenek majd nekünk, és varázsital nélkül is védeni fogják a földünket, a növényeket, állatokat, természeti kincseinket!- Frank reménykedve nézett barátaira.
• Azért ha kell, kéznél lesz a varázsital is! Viszek magammal mindenhová, biztos, ami biztos! – Mondta kacagó Zimankó.
• Elvisszük a föld minden kis zugába, hadd tudják meg mindenhol, milyen nagyon kell figyelni, milyen sokat kell tenni a természetünkért! Hiszen itt élünk együtt! Ő lát el minket minden földi jóval, ad energiát, hát csínján kell vele gazdálkodni, nem szabad hagyni, hogy kimerüljön! – Lelkesedett Talpas.

Most pedig menjünk el együtt Rozmár apóhoz, nagyon vár minket!

• Ha nem haragszotok, nekünk sürgős dolgunk van. – Mondta szemlesütve Lulu.
• Tudjátok, fészket kell raknunk, mert ki kell költenünk a tojásainkat. – Rikoltotta büszkén Zsiga.
• Éljen a jövő nemzedék! – Kiáltotta Rezső.
• Éljen, Éljen! – Kiabálták örömmel a többiek.

Amikor Rozmár apóhoz értek, nagy volt a viszontlátás öröme! Mindent aprólékosan elmeséltek. Rozmár apó megígérte, hogy még a tél beállta előtt segít megszerkeszteni mindazt, amit Talpas leírt, és az egészet odaadják ember barátaiknak, hogy könyv legyen belőle.

Sokáig beszélgettek, örültek együtt a sikeres küldetésüknek. Nagy reményekkel néztek a holnap elé.

• A gyerekek biztosan segítenek! Ők a jövő. Ha összefogunk, jobb lesz a földnek, és megmentjük az Északi sarkot. –Mondogatták.
• Az biztos! Minden jó, ha jó a vége! Együnk valamit! – Dünnyögte Ödön elégedetten.