Mentsük meg az Északi sarkot 6. ( Barbosa a hős lajhár )

Mentsük meg az Északi sarkot 6. ( Barbosa a hős lajhár ).

    Ödön a rénszarvas, éppen egy marék szalmáról álmodott, amikor a repülőgép landolt Braziliában, az esőerdő kellős közepén kialakított apró repülőtéren újdonsült barátjuk Barbosa lajhár hazájában. A zöttyenésre ébredt, azonnal talpra ugrott. A többiek is felébredtek, és gyorsan elbújtak a raktérben. Kinyílt az ajtó, a hordárok elkezdték kihordani a csomagokat. Talpas hunyorgott a beszűrődő éles napfénytől, de úgy érezte a tüdeje új életre kapott a friss, páradús levegőtől.

• Az utolsó csomag után mindenki rohanjon a kijárathoz és usgyi az erdőbe. Ott találkozunk!- Súgta oda a társainak.
• Hát, az usgyival egy kis baj lesz, én ugyan is nem vagyok túl gyors…enyhén szólva. – aggodalmaskodott új barátjuk Barbosa, a lajhár.
• Hogyhogy? – Nézett rá értetlenkedve Kacagó Zimankó.

Talpas felütötte a laptopját.

• A lajhárok ugyan is nagyon lassú állatok. Naphosszat a fán függeszkednek, és nem csinálnak semmit. Olyan lassan másznak, hogy egy napba telik, mire a kiválasztott fára felmásznak. Onnan aztán csak egy héten egyszer jönnek le. Minden mozdulatot alaposan meggondolnak, hogy minél kevesebb energiát fogyasszanak. Így aztán nem is kell sokat enniük.
• Akkor te nem is vagy éhes? – Csodálkozott Ödön. Roppant szimpatikus volt neki az új barátjuk. – Én folyton csak ennék! – Sóhajtotta.
• Most nem ez a probléma, csukta le a laptopját Talpas. Itt az esőerdőben majd teletömheted a hasad, itt van elég fű, meg lomb. Az a kérdés, hogy miként juttassuk ki gyorsan Barbosát, mielőtt még visszaviszik Alaszkába!
• Ez nem probléma! Felmászik, a hátamra én pedig kiszaladok vele. Hol itt a gond?
• Aztaaa! Te egy zseni vagy Ödön! Lefeküdnél, hogy ne kelljen annyit másznom? – Kérdezte Barbosa.
• Ezt nem hiszem el! – Dünnyögte Rezső! – Ilyen tohonya alakot!
• Persze, hogy lefekszem, már indulhatsz is! – Mosolygott Ödön. – Nem tehetek róla, bírom ezt az alakot! – Mondta, miközben lefeküdt.
• Igyekezzetek, mert mindjárt végeznek! – Sürgette őket Lunda Lulu. – Végeztek is. Mindenki kész?
• Futás! – Adta ki a parancsot Talpas.

Az ÉSMEB tagjai nekilódultak és futottak, ahogy a lábuk bírta. Ki a gépből, be az erdőbe, nem néztek se jobbra, se balra. Amikor úgy érezték biztonságos távolságban vannak az emberektől, egy tisztáson összegyűltek.

• Most már lemászhatsz Barbosa.- Szólt Ödön.
• Muszáj? Olyan jól elhelyezkedtem!
• Lerázzalak?
• Ne, már indulok! – Felelte a lajhár és méltatlankodva, de igen lassan csúszott lefelé Ödön hátáról.
• Gyönyörű itt! – Lelkendezett Kacagó zimankó. – Én még ilyen harsogóan zöld növényzetet nem láttam! Ilyen sűrűt sem! Érzitek, milyen nedves a levegő?
• Sajnos, már nagyon sok helyen nem ez a helyzet. Egyre több fát vágnak ki az emberek, lecsupaszítják a földet, hogy utat építsenek rá, amin aztán a zörgő, püfögő, büdös gépekkel közlekednek, nekünk pedig nincs hol élnünk. – Kesergett Barbosa.

Talpas elővette laptopját, és olvasta. : - Az erdőirtás a fakitermelés, a mezőgazdasági területek növelése, a városok növekedése miatt világszerte gyorsul. A trópusi esőerdők égetése nemcsak az adott területen vezet természeti katasztrófához, hanem a felszabaduló szén-dioxid nagyban hozzájárul a globális felmelegedési válsághoz.

• Segítenünk kell Barbosának és az itt élőknek, hiszen hallottátok, a mi élőhelyünket is veszélyezteti az esőerdők kiirtása! – Kiáltott fel Róka Rezső.
• Igen, segítünk neki, de hogyan? – Kérdezte a tündér.

Csend lett. Mindenki a gondolataiba mélyedt. Olyan erősen törték a fejüket, Ödön, még enni is elfelejtett. Róka Rezső vakarta a feje búbját, Lunda lulu rágcsálta a csőre hegyét, Kacagó Zimankó egy levél hátán ült és nagyon koncentrált. Annyira, hogy a levél hintázott alatta. Vagy ő hintáztatta a levelet? Ki tudja? Aztán a nyuszi megszólalt:

• Az emberek semmi másra nem figyelnek oda, csak a pénzre. Szerintem be kell bizonyítanunk, hogy nem éri meg nekik itt utat építeni. – Javasolta Talpas.
• Óh, ez könnyű lesz, csak szóljunk pár tudósnak, hogy üljenek össze és tanácskozzanak, osszanak, szorozzanak, készítsenek táblázatokat, aztán mire egyességre jutnak, éppen kivágják az utolsó fát is. – Kesergett Barbosa.
• Erre nem lesz szükség. – Kiáltott fel Kacagó Zimankó. Az én ük, ük, üknagymamám nagy varázsló volt. Tudok egy varázsitalt, amit, ha megitatunk a vezetőjükkel, olyan tisztán fog látni, olyan pontosan a jövőbe lát majd, hogy nemcsak a fákat nem vágatja ki, de mindent el fog követni, hogy még több zöld terület legyen a földön!
• Rendben Zimankó, segítünk, hogy ezt az italt elkészítsd! Lulu, te a levegőből irányíts minket, hol vannak a gyógynövények, azok a bogyók, amik az italhoz kellenek, mi pedig összeszedjük! Ödön ideszállítja, Zimankó itt marad Lajhárral, mire tüzet raknak, már hozzuk is!
• Előbb pihennék egyet. – nézett könyörgőn Barbosa lajhár Talpasra.
• Arra nincs idő. Majd pihenhetsz eleget, ha lesz fád, amire felmássz!
• Hát jól van, igazad van Talpas! – Mondta Barbosa, majd komótosan elkezdte gyűjtögetni a gallyakat.

Az állatok szétszéledtek, mindenki tette a dolgát. Estére elkészült a varázsital. Mindenki elégedetten ült a kis tábortűz körül.

• Most hogyan tovább? Hogy itatjuk meg az erdőírtás vezetőjével?- Tette fel a kérdést Róka Rezső.
• Egy cseppnyi elég belőle. Ha valahogy bele tudnánk cseppenteni a kávéjába, akkor nyert ügyünk lenne. Vállalom a cseppentést.
• Megszervezzük. Menjünk a helyszínre! Ödön, szállítod Lajhár barátunkat?- Kérdezte Talpas
• Persze, gyere a hátamra barátom! – Mondta Ödön Barbosanak.

Eloltották a tüzet, és az éj leple alatt oda lopództak az emberek táborának közelébe. Sikerült észrevétlenül a táborvezető barakkjához kerülniük.

Barbósa, menj fel a fára, és figyelj! De kérlek, most ha lehet, akkor gyorsabban, mint szoktál! - Kérte Talpas. – Lulu, állj készenlétben, ha Kacagó Zimankó bajba kerül, akkor segíts neki a levegőből. Ödön, te bújj a fa mögé, Rezső, te lapulj az ajtó mögé és figyelj! Én majd a fa tövében leszek és figyelem az eseményeket. Nemsokára hajnalodik. Ébrednek az emberek. Amikor megfőzi a kávéját a főnök, valahogy repülj fölé Zimankó, a többit tudod.

Zimankó nagyon figyelte az ember minden mozdulatát. Készenlétbe tartotta az üvegcsét, amiben a varázsital volt. Úgy érezte itt az idő. A gőzölgő kávét egy pillanatra magára hagyta a táborvezető, Zimankó fölé repült és belecseppentette a varázsitalt.

Barbosa látta a fáról, hogy baj van. Zimankó nem figyelt eléggé. Ketten voltak a barakkban, nem csak a főnök. A másik férfi észrevette Zimankót, és el akarta fogni. A kezébe vett egy befőttesüveget és hátulról, mielőtt az felfoghatta volna mi történt, gyorsan ráborította a lányra. Zimankó csak verdesett a szárnyával, de nem juthatott ki az üvegből.

Barbosa mindezt látta. Nem volt idő gondolkodni, cselekedni kellett. Tőle szokatlan gyorsasággal szinte leugrott a fáról, egyenesen a barakk teraszára. Onnan berontott a szobába egyenesen az asztalnál álló emberhez, akinek a kezében lévő üvegben Zimankó verdesett a szárnyával. Fellökte az embert, az elejtette az üveget, összetört, Zimankó ájultan feküdt a padlón. Barbosa felkapta és iszkolt vele kifelé. Az ember feltápászkodott addigra, de Rezső is észen volt. Elészaladt és elgáncsolta. Lulu is odaért, a csőrében vizet hozott és életre keltette vele Zimankót. Szerencsére semmi baja nem történt. Mindnyájan találkoztak Talpassal és Ödönnel a fa tövében. Az ember azt sem tudta valójában mi történt vele. Összeszedegette az üvegcserepeket. Addigra a munkavezető is visszament a szobába.

• Mi történt? – Kérdezte.
• Nem tudom. Egy csapat állat rontott be. Én meg fogtam egy nagy lepkét egy üveggel, de kiszabadult. Gőzöm sincs, hogy történt. - Vakarta a fejét zavartan. – Na, mindegy, igyuk meg a kávénkat.

Az ÉSMEB tagjai feszülten figyeltek. A fakitermelés vezetője mind egy cseppig megitta a varázsitalos kávéját.

• Menjünk innen. Itt veszélyes. – Javasolta Talpas. Ödön, vedd a hátadra Barbosát, a mai nap hősét. Háromszoros hurrá neki, amiért megmentette Zimankót, és Zimankónak is, amiért sikeresen végrehajtotta a tervünket. Hurrá! Hurrá! Hurrá!

Boldogan hurráztak barátaink. – Már csak várnunk kell a fejleményeket. – Mondta Talpas.

Nem kellett sokáig várniuk. Kétszer kelt fel a nap és kétszer nyugodott le, mikor a harmadik napon elhallgattak a gépek. A negyedik nap reggelére eltűnt az összes fakitermelő szerkezet, az összes hatalmas teherautó, és az összes munkás.

• Úgy látom hatott a varázsszered Zimankó, csukta össze a laptopját Talpas. Elbúcsúzhatunk Barbosától. Minden jót barátom!
• Minden jót nektek is, és köszönök mindent! Lassan keresek egy jó kis fát magamnak.
• Ne siesd el! - Dünnyögte Rezső rákacsintva. Viszontlátásra!
• Köszönök mindent! Viszontlátásra! – Köszönt el Zimankó.
• Most mit érzelgősködtök itt! Viszont látásra Barbosa! – Morzsolt el egy könnycseppet Ödön a szeme sarkából.
• Isten veled barátom! – Mondta Lulu és felszállt, körülnézni.

A jó barátok elindultak új kalandok felé.

• Most merre? – Kérdezte Talpastól Zimankó.
• Azt hiszem, keresnünk kell egy járművet, ami Afrikába visz. – Felelte a nyúl. Most kaptam egy levelet jó barátomtól, Zakaritól, hogy veszélyben vannak.

Hozzávetőleg egymilliárd gyerek él afrikában A klímaváltozás ezekben az országokban a fiatalok egészségét, oktatási lehetőségeit fenyegeti, és halálos betegségeknek teszi ki őket.  A gyerekek nem jutnak hozzá a tiszta vízhez, csatornázáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és az alapvető oktatáshoz. – Oda kell mennünk!

• Gyerünk! Kalandra fel! – Szaporázták meg a lépteiket.

A nap biztatóan hunyorgott le rájuk, bár ők ebből semmit nem láttak az esőerdő buja növényzete alatt.