Barion Pixel

Mese a porcelánbaba elveszett szívéről


Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy elegáns úri ház, abban egy tekintélyes méretű, úri gyerekeknek való játszószoba, s abban a játszószobában egy ódon vitrin. Ennek a vitrinnek a legeslegfelső polcán állt egy bíborba-bársonyba öltöztetett, bodor...

Kép forrása: Saját Canvás szerkesztés

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy elegáns úri ház, abban egy tekintélyes méretű, úri gyerekeknek való játszószoba, s abban a játszószobában egy ódon vitrin. Ennek a vitrinnek a legeslegfelső polcán állt egy bíborba-bársonyba öltöztetett, bodor hajú porcelánbaba, akit nem máshogy hívtak, mint Kaolinvári Emma kisasszonynak, és aki bizony igencsak büszke volt messze földön – azazhogy a játszószobában – híres szépségére és kifinomult modorára és előkelő származására.

Történt azonban egy napon, hogy a kis Lotti más játékokkal játszott inkább, s nem kérte dadusától az addig imádott porcelánbabát. Attól fogva a szoba többi lakójának szemében Emma kisasszony egyszerűen Emmává degradálódott az említett igen nagy bánatára, s este, amikor a kis Lotti szobájába tért és elnyomta az álom, a porcelánbaba oktató hangon fordult a mellette álló faragott, kézzel festett falovacskához:

– Én igenis megérdemlem a kisasszony megnevezést – kezdte. – Hisz' Lotti bizonyára csak azért nem akart velem játszani, mert túl szépnek és finomnak tart ahhoz, hogy véletlenül tönkretegyen! Mi másért ne játszana velem?

– Azért mert neked nincs szíved – felelte a faragott falovacska.

– Igenis van szívem! – kiáltotta méltatlankodva Emma. Tisztán emlékezett arra a pillanatra, amikor a művész a porcelánkészítő manufaktúrában elkészítette a szívét. Hajtogatta, formázgatta az anyagot, s akkor született meg ő! Akkor kezdett igazán élni és érezni. Nem akkor, amikor a testét formázták, ruháját cifrázták vagy haját bodorították, hanem amikor elkészítették egyszerű, aprócska szívét. Most a mellkasára tette hát kezét szavait igazolandó.

– Nem dobog – jelentette ki a faragott falovacska.

– Nem dobog – ismételte a porcelánbaba döbbenten.

„De miért nem dobog?” – kérdezte magában, kétségbeesetten. „Hová lett a szívem?”

Körülnézett a polcon, amin állt, de sehol sem látta, kérdezni pedig fölöslegesnek tartotta, így a lelógó vert csipkébe kapaszkodva lemászott az alatta lévő polcra.

– Nem láttad a szívem? – kérdezte kétségbeesetten a szivárványszínben úszó kristályhattyút.

– Hmmm... hmmm... – hümmögött a kristályhattyú. – Amennyit a ruháddal bajlódtak, azt már bizonyosan kispórolták – felelte sandán.

Sem a szintén porcelán libapásztorlány, sem az ezüstből formázott kutya-papírnehezék nem volt kedves a porcelánbabával, hiába mászott le a legalsó polcra.

Emma azonban még itt sem adta fel, két hófehér porcelánkezével nekiveselkedett a vitrin nehéz üvegajtajának, s kemény erőlködésére az ajtó kitárult, méghozzá olyan hirtelen, hogy a porcelánbaba elvesztette egyensúlyát s kizuhant. Ízzé porrá zúzhatta volna magát, ha nem egyenesen a földre terített dús rókaprémre esik. Fájdalmasan felnyögött, ám semmi baja sem esett, így feltápászkodott és ahogy onnan a földről körültekintett, elakadt a szava.

A kandallóban pislákolt a tűz. Fénye meg-megcsillant a plafonig érő karácsonyfára aggatott kristálydíszeken és a milliónyi gömbön. A fa alatt aprócska betlehem állt. A porcelánbaba még soha korábban nem látott ilyet.

Gyermeksírás hallatszott. Egy aprócska porcelánbaba sírt a betlehem jászlában, ám a többi alak továbbra is mozdulatlanságba merevedve állt. Emma próbálta szólongatni őket, de teljesen élettelenek voltak, a gyermek azonban egyre csak sírt. A porcelánbaba belenézett a jászolba és majd megrepesztette a bánat, oly keservesen zokogott a kicsi. Körülnézett, mivel vidíthatná fel. A tűz fénye ekkor az egyik angyalszobor mellett álló hárfára esett. Hallott már zenét korábban, de még sosem játszott egyetlen hangszeren sem. Bizonytalanul ment hát közelebb és pengette végig a húrokat. Akkor eszébe jutott, mit mondott korábban a dadus Lottinak: a dolgokra nem elég ölbe tett kézzel várni, őszintén hinned kell a karácsonyi csodában, ha azt akarod, hogy megtörténjen.

A porcelánbaba leült a hangszer melletti apró székre, lehunyta a szemét és játszani kezdett. Próbálta meghallani lelke zenéjét és visszatükrözni azt a hangokon. Sokáig játszott lehunyt szemmel, s amikor végül kinyitotta, nem tudta, ébren van vagy álmodik. A szoba körülötte megtelt táncoló játékokkal, együtt forgott a faragott faló a kristályhattyúval és a libapásztorlánnyal, mind-mind együtt örvendtek és táncoltak, még a karácsonyfa kristályangyalai is feléledtek és keringőzni kezdtek a levegőben.

Emma abbahagyta a játékot, ám a hárfa hangjai ugyanúgy pengtek tovább, mintha ujjai még mindig zenélnének és mindehhez most ének társult, mert a játékok és a díszek közös éneklésbe kezdtek. A porcelánbaba újra a jászolba nézett és a gyermek most már boldogan kacagott. Ő a karjára vette és érezte, ahogy egy különös érzés járja át, ekkor az addig élettelen kékruhás nőszobor karjára tette kezét és arcán csodaszép mosollyal, szemében földöntúli fénnyel annyit mondott:

– Köszönöm, Emma.

És a porcelánbaba érezte, a szíve újra dobog, és akkor rájött, hogy nem is vesztette el soha, csak a szeretet tüze hunyt ki belőle, de az akkor már újra lobogott.

Itt a mese vége, aki nem hiszi, járjon utána!

—♡—

Ezzel Anya abbahagyta a mesélést és kislányára nézett, aki apja vállán bóbiskolt. A karácsonyfán villódzó fények beragyogták a gyermek arcát.

Apa felállt és óvatosan karjába vette lányát, majd Anyával a nyomában megindult a gyerekszoba felé. 

Pár pillanat múlva a kislány már szobájában aludta édes álmát, a szülők pedig az ajtóból suttogták:

– Boldog karácsonyt, drága Emma! Jó éjszakát!

Sivatagi Rózsa, író, versíró, meseíró

Üdv! Sivatagi Rózsa vagyok, csak egy fiatal lány hatalmas álmokkal és nagy szívvel. Az írás számomra nem csupán hobbi, hanem küldetés. A segítségével próbálom szebbé tenni az emberek életét, illetve új perspektívából eléjük tárni a világ dolgait. Hiszem, hogy minden élet értékes, és Istentől kapott feladatunk, hogy védelmezzük ezt a csodát.

Vélemények a meséről

Harangi Árpádné Harangi Árpádné prémium tag

2024-04-06 04:03

Kedves Rózsa! Szép mesét írtál. Felolvastam hangosmesének. Ha nem tetszik leveszi Gábor.



Sütibeállítások