Mese az angyalról, aki nem tudott énekelni

Mese az angyalról, aki nem tudott énekelni.

Egyszer volt, hol nem volt, a téli csillagok alatt, egy kedves kis angyal, akit Csillinek hívtak. Csilli sok mindenhez értett: gyönyörűen ragyogott, varázslatos csillagport szórt a földre, és boldogan bukfencezett a felhőkön. Csak egy dologban nem jeleskedett – nem tudott énekelni. Márpedig a karácsonyi angyaloknak tudniuk kell énekelni, mert minden évben, amikor eljön az ünnep, mennyei kórusuk lelkesen fogadja a karácsony csodáját. Énekkel töltik meg a világot fénnyel és békével, ami eljut a legkisebb házikókig és a legmagasabb hegyekig. Csilli bizony hiába próbálta eltalálni a dallamot, hangja mindig valahogy félresiklott. Az erdei állatok, ha meghallották az énekét, ijedtükben messzire futottak, a favágó emberek pedig aggodalmasan súgtak össze: - Bizonyára hóvihar közeleg! A többiek hiába is tanítgatták őt, Csilli hangja olyan rémes volt, hogy még az angyalok is csak csodálkozva mosolyogtak rajta. Ahogy közeledett a karácsony, Csilli egyre jobban szomorkodott. - Hogyan fogom így megosztani a karácsony örömét az emberekkel, ha lemegyek a Földre? Hogyan szórhatnék békét és szeretetet a világra, ha nem tudok énekelni? – mondogatta magában. Egy nap, miközben bánatosan üldögélt egy puha felhőn, odalépett hozzá Őrzőangyal, aki mindig mindenkiről tudott és kedvesen megsimogatta Csilli vállát: – Drága Csilli, a világban sokféle hangra van szükség. Nemcsak azokra, akik énekelnek, hanem azokra is, akik másképp adják át a szeretetet. Csilli értetlenül nézett fel rá. – Hogyan tudnék másképp szeretetet adni Karácsonykor, ha minden angyal a dalával ünnepel? Őrzőangyal mosolyogva felelte: – Bízz a szívedben. Ha igazán szeretni akarsz, meg fogod találni a módját. Ezután Őrzőangyal eltűnt, de szavai ott ragyogtak Csilli lelkében. Elérkezett az ünnepi éjszaka. Az angyalok már kórusban állva készülődtek a nagy énekléshez, amikor Csilli észrevett egy apró fényt a földön. Közelebb hajolt, és látta, hogy egy magányos kisfiú üldögél egy apró szobában, egy kicsi, kopott játékmackót szorítva magához. Csilli megérezte, hogy a fiú szomorú és magányos. Hirtelen ötlettől vezérelve odarepült a fiúhoz. Bár nem tudott énekelni, de óvatosan átkarolta a gyermek vállát, és halkan elkezdett mesélni neki. Meséje az angyalok országáról szólt, a csillagok fényéről és arról, hogy minden ember szívében ott van egy apró angyal, aki vigyáz rá. A kisfiú izgatottan hallgatta, és szemei lassan megteltek csillogással. Az éjszakai csendben, a mesék hangja elérte a szívét, és olyan boldogság töltötte el, mint még soha. Amikor Csilli befejezte a mesélést, gyengéden megérintette a fiú arcát, és apró csillagport hintett rá, hogy mindig emlékezzen erre az éjszakára. A fiú mosolyogva elaludt, szíve megtelt melegséggel. Az égen, a távolban, az angyalok kórusa éppen akkor zendített rá karácsonyi énekükre, és a hangjuk betöltötte az éjszakát. Csilli boldogan nézett fel a csillagok felé, és szívében érezte, hogy bár nem tudott velük énekelni, mégis szeretetet és fényt hozott az emberek a világba. Attól a naptól kezdve Csilli lett a Mesélő Angyal, aki minden karácsonykor mesékkel hoz békét a magányos szívekbe. Hiszen nemcsak énekkel, hanem bármilyen tiszta szándékkal szórhatunk fényt – és ettől az éjszakától fogva ő is része lett a karácsony csodájának. És ha egyszer egy csillagos éjszakán furcsa kis hangot hallasz, ami nem egészen dallam, de mégis szeretettel van tele – tudd, hogy az csakis Csilli lehet, aki újabb mesével érkezett a Földre.