Mesék a parkból_5. rész: A gyűjtögetők, 6. rész: Vendégek a körtefán

Mesék a parkból_5. rész: A gyűjtögetők, 6. rész: Vendégek a körtefán.

5. A gyűjtögetők

– Mi ez a ricsaj? Ki zavarja meg az én délutáni pihenőmet? – zsörtölődött Soma, aki süncsaládjával együtt már évek óta a parkban éldegélt.

– Aludj vissza nyugodtan, Soma! – szólalt meg az avarban kutakodó Móci. – Csak ez a hangos szarkapár fecseg valami szenzációról.

A vörös mókussal Soma szinte naponta találkozott, amikor az a földre hullott magok után kutatott. Ilyenkor megálltak egy-egy szóra, kicserélték tapasztalataikat az emberekkel kapcsolatban. Soma egyszer már beszélt azzal a szürke nyúllal – valami Balambér vagy micsoda a neve – tőle hallott róla Móci is. Értetlenül hallgatta, hogy ez a nyúl jól érzi magát a gazdájával, és eszében sincs szökni. Pedig ő szívesen részt venne egy nyúlszabadító akcióban.

– Ha már így felébresztettek, akkor én is körülnézek egy kis uzsonna után. Nem messze ide, van egy vadkörtefa, talán lesz alatta néhány érett gyümölcs – indult el komótosan a süni.

6. Vendégek a körtefán

A körtefához közeledve szokatlan, fura hangokra lett figyelmes Soma. Fülelt, körülkémlelt és meg is pillantotta a két kóbor macskát az egyik bokor alatt. Azok halk morgással meredten nézték a körtefát. Félix és Frici – így hívták a két macskát – időnként előfordult a parkban. Valójában a szomszédos magas háznak a pincéjében tanyáztak. Ha elunták ott az egerészést, ki szoktak jönni egy kis madárpecsenyéért a parkba. Soma már többször beszélt velük, nem zárta a szívébe őket, mert mogorva, barátságtalan állatok voltak.

Föltekintve a körtefára a sün is meglátta a két fura szerzetet. „Biztos, hogy madarak” – gondolta – „hiszen tollasak, szárnyuk és csőrük is van.” Ilyen madarakat azonban Soma még soha nem látott, pedig jó pár tavaszt megért már. A hangjuk bizony nagyon hangos, szinte fülsértő volt. Nem törődtek a bámészkodókkal, csipegették a fán lévő körtéket.

– Hát ti kik vagytok és mit kerestek itt? – kiáltotta fel nekik a süni.

– A nevünk Lári és Fári, szökött papagájok vagyunk. Volt egy gazdánk, egy ember, de nem jól bánt velünk. Úgy döntöttünk otthagyjuk, és keresünk magunknak új otthont. Csak átutazóban vagyunk ebben a parkban, de mivel itt finom gyümölcsök és bogyók teremnek, lehet, hogy hosszabb ideig is maradunk.

– Ha ledobtok nekem néhány érett körtét, elmondok egy titkot nektek – ajánlotta Soma.

A papagájok kíváncsiak voltak, ezért csőrükkel ügyesen letépték a körtéket, a süni meg már tűzte is a tüskéire azokat.

– Ne gyertek lejjebb, mert itt a bokorban két kóbor macska leselkedik rátok! Sok kismadár végezte már a bendőjükben, ezért vigyázzatok!

– Ne félts minket, látjuk őket! A macskáktól meg nem félünk. A régi gazdánknak is volt egy, Hentesnek hívta. Mindig azzal fenyegetett bennünket a gazda, hogy a Hentesnek leszünk a vacsorája. Egyszer aztán meguntuk ezt, és amikor elfelejtette a kalitkánkat becsukni, megszöktünk.

Egyre több madár sereglett a körtefa köré. Mindegyik látni akarta a két fecsegőt. Megállapították, hogy egyikükre sem hasonlítanak. „Biztos külföldiek” – gondolták. Rézi néni, a sárgarigó látott egy kis hasonlóságot a saját színe és az egyik papagáj tollazata között, de Róza, a feketerigó leintette.

– Ugyan már, mit gondolsz? Csak a sárga szín a közös bennetek, más semmi.

A madarak között gyorsan elterjedt a hír, hogy a bokorban lapul a két ellenséges vadász, de a magasban biztonságban érezték magukat mindannyian. A szarkák vezényletével hangos csúfolódásba kezdtek:

 „Frici, Félix fogát feni,

finom falat kéne neki.

Lári, Fári feljebb reppen,

éhes macskák terve ellen.

Korgó gyomor mai menü!

Fogni kéne egeret, jó ízűt,

tarka helyett szürke színűt.”

 A hangoskodó madarak, és az édesen illatozó gyümölcsök egyre több döngicsélő, zümmögő apróságot is a körtefához vonzottak. A két macska megunta a zajt, na meg a darazsakkal sem szerettek volna közelebbi kapcsolatba kerülni, így aztán elkullogtak, vissza a panelház pincéje felé.