Mézi aludni tér

Mézi aludni tér.

Mézi sietősen gyűjtögette kosarába a virágok nektárjának utolsó cseppjeit. A végső pillanatban zárta be a kaptár ajtaját. Családja már nagyon várta.

Hiszen jött az ősz, ment a nyár. Se híre, se hamva nem volt a cirógató napsütésnek. Hideg szél kergette az aszott, színesre festett leveleket. Szőröstül-bőröstül lesöpörte őket a földre. Odabent azonban meleg volt. Az éléskamra, a lépek többé- kevésbé telve álltak. Amikor megéhezett, mutatóujját beledugta az aranyló mézbe, majd utána a szájába és lenyalogatta róla az édes aromát. Amikor dici-duci lett a pocakja, jólesőn dúdolgatott: z-z-z, z-z-z.

A méhészek is szorgosan dolgoztak a nyáron. A repce, a mustár, a koriander, a facélia, az akác és a hárs méhlegelőire kaptárakat helyeztek. Az összegyűlt mézfelesleget begyűjtötték, ám a virágpor készletet meghagyták az aprócska méhecskéknek. Hiszen sok- sok család dolgozott érte serényen: - z-z-z, z-z-z – hallatták hangjukat.  A méhészek a csípések elkerülése végett védőruhába öltöztek. Bizony! Előfordult olykor- olykor, hogy megijedtek ezek az aprócska hasznos rovarok. Így védekeztek, mert másképpen nem tudtak. A méhészek néha- néha átnézték a kaptárt. Ha szükséges volt, kitakarították. Azt is megnézték, hogy elszállt-e a raj, és ott van-e a méhanya, a királynő. Gondozták, segítették őket.  Még beszélgettek is velük: z-z-z, z-z-z – válaszolták rá.

Zümm- zümm zümm- zümm szárnyalunk,

munka közben száll dalunk.

Sárga csíkos ruhában,

megyünk majd a méh- bálba.

Dolgozunk most serényen,

kapunk mézet cserébe.

A mézet a gyárban üvegbe rakták, majd eladták őket. Hogy hol adták el? A piacokon és a boltokban árusították. Hiszen a méz kiváló, egészséges és finom.

No, de térjünk vissza Mézire. A jól szigetelt kaptárban élt- éldegélt családjával, társaival. Annyian voltak, mint a rosta lika, mint vízcsepp a tengerben, mint csillag az égen. Épp hogy elfértek. Ám de sok jó méhecske, kis helyen is elfér! – gondolta magában Mézi. Nagyon sokat beszélgetett, vagy éppen társasjátékot játszott. Tartalmasan töltötte, jól megérdemelt szabad idejét. Nagyon szeretett sakkozni. Ám a partnere még nem érkezett meg. – Vajon hol lehet? – gondolta. Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón: kopp- kopp- kopp. – Ki az? – Én vagyok! – szólt a társa. Mézi gyorsan beengedte. Gyere be! Már nagyon vártalak! -  Azért késtem, mert megkergetett a lódarázs. Amikor megmenekültem, akkor meg a gyurgyalag szeretett volna elfogyasztani. De az utolsó pillanatban sikerült elrejtőznöm előle. – Ó, te szegény! Jól megjártad! – nézett rá együttérzőn Mézi. Miután betessékelte a legyengült méhecskét, gyorsan bezárta az ajtót, mert nagyon fújt a csípős szél odakinn. Ám még előtte, a fészek szélein lecsapódó párából, vizet szívogatott, mert megszomjazott. – Ez jól esett! – jelentette ki hangosan. – Gyere, sakkozzunk! – hívta megfáradt társát, akinek jól esett a pihenés és szívesen játszott a barátjával. Amikor besötétedett, elnyomta a buzgóság. Álmaiban a nyári mezőkön járt. Élvezte a zsongást, a napsütést, a szelíd felhőket munkavégzés közben. Így teltek napjai, egészen tavaszig.

Ha nem hiszed, járj utána!

Forrás: https://elizabethsuzanne.5mp.eu/