Miért együk meg a finomfőzeléket?

Miért együk meg a finomfőzeléket?.

Hangosmesélő: Gani Zsuzsa

Tavasz volt. Illatos virágruhát öltöttek magukra a fák, a bokrok. A fényes nap egyre melegebben sütött. Néha-néha egy-egy rakoncátlan szellő megkergette a bodros felhőket, huncutkodva az égen. Olykor-olykor az eső gyöngéden megöntözte a földeket.  Egyre-másra értek be a finom, édes tavaszi zöldségek.

A pihe-puha, pom-pom farkú nyuszikák is egyre többször merészkedtek elő rejtekükből, ki a szabadba. Két hosszú tapsifülület az ég felé meresztették, jobbra-balra fordították, úgy hallgatóztak. Picurka orrocskájukkal beleszimatoltak a jóízű levegőbe. Miután csönd volt, nem tapasztaltak veszélyhelyzetet sem, ezért a földeken, és a kertekben boldogan, gondtalanul ugra-bugrálni kezdtek. Édesanyjuk, az anyanyuszi, így szólt hozzájuk. – Ma finomfőzelék lesz az ebéd, gyűjtsünk a kosárkába hozzávalókat. – Fúj, én azt nem szeretem! – mondta orrát csavargatva Pamacs nyuszi. – Ilyet nem illik mondani! - mondta korholón az édesanyja. - Miért nem szereted? Tele van vitaminnal! – válaszolt rá Kurta farkú nyuszi. – Ráadásul nagyon finom! – erősített rá Ugri-bugri. – Hm-hm… én akkor se szeretem! – vágta rá újfent Pamacs nyuszi fintorogva.

– De azért segítek gyűjteni hozzávalókat – Mik a hozzávalói? – tette fel a kérdést édesanyjuk. – Sárgarépa! – Karalábé! - Zöldborsó! – Petrezselyem! – Fűszerek!- sorolták az apróságok. – Igen, így van! Okosak vagytok! – dicsérte őket anyukájuk. Szaporán dolgoztak, egyre dagadt az üde, finom zöldségektől a kosár. Egyszer csak a kicsiknek megkordult a gyomruk: krr-krr, krr-krr. Siessünk, siessünk, szaporán, mert nagyon éhes vagyok! – kiáltotta Ugri-bugri. – Szedjük, ahogy csak bírjuk, mi is éhesek vagyunk! - válaszolták szinte egyszerre a testvérei.

Már majdnem tele volt a kosaruk, amikor hátulról a levegőből ijesztő sikoltásokat hallottak. Majd meghűlt bennük a vér, még a pihe-puha tapsifülük is kétfelé állt, s a szőr is felállt a hátukon. Hirtelen egy sólyom került föléjük, és végig rajtuk tartotta a nagy kigúvadt szemeit. Villámgyorsan csapott le rájuk. Azaz csak csapott volna, de a nyuszik szélsebesen rebbentek szét, ahányan voltak, annyifelé: jaj-ja-jaj, jaj-jaj-jaj! – kiáltozták. A sólyom meg teljes erőből belecsapódott erős, karmos csőrével a földbe. Nagy üggyel-bajjal kihúzta, dühösen, mérgesen. A fájdalomtól egyre csak sikoltozott és csillagokat látott a feje fölött. Nehezen tért magához, úgy tántorgott, mint aki be van rúgva. Amikor végtére összeszedte magát, nagy dérrel-dúrral tovarepült, hogy másik zsákmányt keressen.

A nyuszi család fellélegzett. Gyorsan befejezték a zöldségszedést. Amikor már egy darab se fért bele, hazamentek. A kicsik előkészültek a finomfőzelékhez. Pucolták, felkockázták a répát, karalábét. Mivel még zsenge volt, nyersen is kóstolgatták a finomságokat, még a borsót is. Legfőképpen Pamacs nyuszi torkoskodott. – Hm... de finom! – mondta. A borsót beletették egy lábasba, majd felöntötték annyi vízzel, hogy éppen ellepje, megsózták és anyukájuk felügyelete alatt puhára főzték. Amikor minden zöldség megpuhult, édesanyjuk behabarta. A kicsik egy kis tálkában kikeverték a lisztet a tejszínnel és a tejjel, majd a zöldségek levéből is adtak hozzá. Édesanyjuk beleöntötte a lábasba, besűrítette vele a finomfőzeléket.  A vége felé megszórták apróra vágott petrezselyemmel. – Pamacs nyuszi, kóstold meg! – kérte nyuszi mama. – Olyan jó volt az illata, hogy azon nyomban megízlelte. -  Nagyon finom! – kiáltotta csodálkozva, mosolyogva. – Akkor szedhetek egy adagot? – Igen! Köszönöm. Miután mindenki jól lakott, - Pamacs nyuszi még repetázott is, – hangosan kijelentette: - Most már ez a kedvencem. Nem is tudom, hogy miért nem szerettem eddig. – Örülök, ha ezt gondolod - mondta nyuszimama.

Így szerette meg a finomfőzeléket Pamacs nyuszi.