Szorgos Jóska


https://webshop.meskete.hu

     Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény ember, s annak egy óvodás fia, úgy hívták, hogy Szorgos Jóska.

     No, nem is hiába hívták szorgosnak ezt a fiút, mert csupa jóság volt minden cselekedete. Szinte égett a keze alatt a munka. Szülei nagyon boldogok és büszkék voltak arra, hogy a fiuk ennyire engedelmes és gondoskodó. Egyik nap kora reggel azt mondja neki az édesanyja: - Eredj, kisfiam, locsold meg a kerti virágokat, mert oly nagy lesz a meleg, hogy ha nem öntözzük meg, akkor mind elszárad! - Rendben van édesanyám, sietek! - Fogta magát, és a kannát Jóska, kiment a kertbe. Volt ott egy hordó,  telve esővízzel és sorba megöntözte a virágok tövét. Eközben még meg is kérdezte őket szépen sorba: -Szomjas vagy, szép rózsa? Megöntözlek, mert napok óta szárazság van. Nem kedvez neked sajnos ez az idő. Ebben a tartósan meleg időben, könnyebben, jobban megtelepedhetnek rajtad a kártevők. Azt nem szeretném. - De miért nem? - Hogy miért nem? Azért, mert szívogatná a leveleidet és a bimbóidat a tetű. Ha ezt tenné, akkor lelassulna a növekedésed, a virágzásod, sőt akár meg is állna.

Ez nem lenne jó! - Hát nem! Köszönöm, hogy így gondoskodsz rólam! Nagyon jól esik. Bizony már nagyon szomjas voltam. Köszönöm szépen! - Nagyon szívesen!- felelte kedvesen, de határozottan. - Téged is megöntözlek bordó rózsa. Hű, de finom az illatod! Jól megszimatollak jobbról és balról is. Hm. Ez igen! Ó, de mit látok? - Sajnos a ragacsos, mézharmat az, ami fénylik rajtam. – mondta búsan a bordó rózsa. - Segítek rajtad, várj egy csöppet! - Köszönöm! - Szorgos Jóska elsietett. Háziszappanos vizet töltött egy szórófejes flakonba, jól felrázta, azzal visszament a jóillatú rózsához. - Itt is vagyok! Mielőtt még nagyobb baj lenne, megpermetezem ezzel a bimbóidat és a leveleidet. - De jó, köszönöm! De miért pont ezzel? - Azért, mert ettől a folyadéktól a katicák és a fátyolkák nem pusztulnak el, viszont a levéltetvek igen. - Jaj de jó! Jaj de jó! – ujjongott a bordó rózsa. - Így ni! Már kész is van! - Köszönöm szépen a gondoskodást! - Nagyon szívesen! – mondta a kisfiú és tovább folytatta az öntözést. Fél szemmel megpillantotta, hogy egy hétpettyes röpdös a közelben. Gondolt egyet és ráröppent Jóska kézfejére. - De aranyos vagy! – sóhajtott föl a kisfiú. - Köszönöm a bókot! – s már szállt is tova. A gyermek egészen addig figyelte az aprócska bogarat, amíg az el nem tűnt.

A közeli növendék káposzta fölött egy szép fehér lepke keringőzött önfeledten. Fekete volt a csápja, a két szárnyszéle, és azt két- két fekete pötty díszítette. Jóska nem sokáig gyönyörködhetett benne, mert a cseresznyefán ücsörgő fekete sapkás cinege észrevette. Hipp-hopp, ott termett és azon nyomban felfalta. Aztán édes dalt fújva tovább röppent. - Hát te ki vagy? Hogy kerülsz ide? – csóválta a fejét Jóska. - Széncinege vagyok. Eleséget keresek, mert éhes vagyok! - vetette oda az csak úgy, foghegyről. A káposzta levelén egy aprócska hernyó araszolt. Nem is egy, kettő, sőt három. Ó, jaj, az élesszemű széncinege is észrevette, hipp-hopp, ott termett és befalta! - Hm… de finom! – mosolyodott el. - Nagyon szeretem őket! Most már nem teszi tönkre a káposztát se a hernyó, se a káposztalepke - kacagott jóízűen a kismadár. - Köszönöm szépen! - mondta Jóska. - Nagyon szívesen!- felelte a cinege, majd tovaszállt. - Milyen aranyos volt ez a kismadár! Ó, ha nekem is lenne egy, de jó lenne! Pihe-puha, aprócska, meleg testű, kerek fekete szemű és icipici csőrű, elbűvölő madárka, - hm…. tudnám szeretni!

Aztán arra gondoltam, hogy vajon milyen érzés lehet neki így egyedül, bezárva egy kalitkába? Lehet, hogy nagyon magányos lenne, hisz az ember nem pótolhatja a társait, barátait, a családját. Nem, mégse szeretnék, hiszen a kertünk összes madara az enyém! Itt élik az életüket előttem. Nap, mint nap látom őket, gyönyörködöm bennük, hallgatom édes kis hangjukat. Hát kell ennél több? Nem! Na, folytassuk a munkát. Paradicsomok, ti következtek. - Jóska zsineg és olló segítségével magasabban is felkötözte a karókhoz a szárakat. - Így ni! Ha jön a szél, nem fognak letörni az ágaitok és a paradicsom is jobban fog fejlődni!- mondta a fiú vidáman. - Ohó, vajon a te leveleid miért száradtak el? – mélyedt a gondolataiba Jóska. – Leszedem őket. Lehet, hogy nem figyeltem oda eléggé és az alsó leveleidet is meglocsoltam? Remélem nem nagy a baj! – nézett körül a fiú. – Nem, szerencsére nem. A többi tőke látszólag rendben van. - Bocsánat, ne haragudj, hogy figyelmetlen voltam. Ígérem, hogy meggyógyítalak. - Rendben, köszönöm szépen! - Ugyan, szóra se érdemes! Ez elsősorban a mi érdekünk! – felelte komolyan a szorgos gyermek. Miután az összes paradicsom tövét meglocsolta, a paprikák, majd a sárgarépák következtek. - Hű, de besűrűsödtetek, ez nem lesz így jó, kicsit megritkítlak! - Rendben! Amiket kiszedsz, azokat légy szíves add oda a nyuszinak! Nézd, ott szalad! – Jóska odanézett. Valóban ott ugrabugrált egy aprócska, pihe-puha bundás, selymes szőrű, pompon farkú nyulacska. Olykor-olykor megállt, hegyezte tapsi fülét, nézett erre-arra, aztán tovább szökkent ennivalót keresve. Olyan aranyos volt, legszívesebben odaszaladtam volna hozzá, hogy megsimogassam, de mégse tettem! - A nyuszik nagyon kevés répát ehetnek, sőt káposztát is csak épphogy. - Komolyan? Hogyhogy? Ezt nem tudtam! - Nem egészséges nekik az a sok cukor, amit tartalmaz, ahogy az embereknek sem. Ha sokat esznek belőle, megfájdulhat a gyomruk. - Akkor mit adhatunk nekik? - Szénát, kevés friss zöldséget, nyúltápot és friss ivóvizet. - Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem! - Szívesen! – válaszolta a kisfiú. - Mostanában olyan forróak, tikkasztóak a nappalok.- esett gondolkodóba. - Az éjszakák se sokkal hűvösebbek. Még a szél se fúj, de még egy csepp szellő se. Nem mozdul a levegő. 

Eső nem esett, még egy csöppnyi se napok, hetek óta. A nap ragyog, szinte izzik az égen, és a természet összes szépsége a szemük előtt tárulkozik. - Ekkor egy pindurka méhecske szállt le nektárt gyűjteni a kék színű mezei zsálya szirmára, halk zümmögéssel. Parányi kosárkáját töltögette. Serényen dolgozott. - Szervusz, kicsi méh!- köszöntötte Jóska. – De örülök neked! - Szervusz! – felelte a méhecske. – Dolgozni jöttem, nektárt gyűjtök. Tudod, abból készítem majd a kaptárban a mézet! - Igen, tudom! - Te is szereted? – kérdezte tőle. - Igen, nagyon, mert finom, édes és egészséges! - Igazad van! De megyek tovább, sietek, mert közeleg az ősz, feladat meg még van bőven, ráadásul kevesen vagyunk! - Menj csak, végezd a dolgod! Köszönöm, hogy itt jártál a kertünkben! - Örömmel voltam és majd még jövök! - Várni foglak! – Azzal a méhecske már el is tűnt. Jóska lassacskán befejezte a munkát. A nap már egy ideje felkúszott az égre. Még egyszer körülnézett a kertben, van e még valami tennivaló, amit esetleg kifelejtett, de nem, nem volt. A helyére tette a kerti eszközöket és jókedvűen bement a házba. - Kész vagyok édesanyám! - Nagyon ügyes vagy kincsem, köszönöm szépen. Sokat segítettél. - Szívesen tettem!- felelte a kisfiú. – Én vagyok a kertünk fő kertésze! – jelentette ki büszkén, fülig érő mosollyal. Édesanyja megsimogatta az arcát és átölelte. - Igen, te vagy a kertünk fő kertésze, Szorgos Jóska! –

Így történt.  Ha nem hiszed, járj utána!

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Hét éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavaink...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Tóth Lászlóné Rita

2024-01-23 15:18

Kedves Zsuzsa! Szorgos Jóska meséd is tetszéssel olvastam. Szépen felsoroltad a növényeket és azok kártevőit, sőt az ellenük való védekezést is. Igazán tanulságos mű lett belőle. Szeretettel: Rita