Mihaszna királyfi

Mihaszna királyfi.

Mihaszna királyfi

Egyszer régen a nagy tengerek közelében volt egy királyság. Egyik oldalról egy hosszan elnyúló a felhők közé kapaszkodó hegy határolta. A méltóságteljesen nyújtózkodó hegy ölében pedig, mint egy kényelmes bölcső terült szét a még érintetlen, város nagyságú szép zöld terület. Ez a fűvel borított, nevezzük hatalmas rétnek a szépségét nem palástolva, egészen a királyságot másik oldalról határoló tenger partjáig, terítette szét magát.    

A királynak és feleségének volt két gyermeke. Két királyfi. Lajos volt az idősebb, Károly a fiatalabb. Az országban az öreg királyt és királynét, mindenki csak a jóságosként emlegette. Szerették az emberek őket, mert látták, hogy a királyi pár szívén viseli a sorsukat. Mivel már idősek és betegek is voltak a szülők, így sokat tanakodtak, melyik fiúk is lenne alkalmasabb királynak. Így aztán elhatározták tesznek egy próbát a két királyfi között.

Az öreg király magához hívatta Lajost és Károlyt. -Nos kedves gyermekeim. Megbízásom van a számotokra. Fiatal felnőtt emberek vagytok. Mindketten kaptok egy kis aranyat. Először Lajosnak adta oda a kis zsákot, amiben az arany volt. -És a bajusza alá, pedig ezt mondta magának, hogy senki meg ne hallja. Csak ne legyél kapzsi fiam. Légy észnél! Aztán a fiatalabb Károlynak is átnyújtotta az arannyal teli zsákot. És csak ennyit mondott. -Tudom még fiatal vagy, de ahhoz már elég eszes, hogy tudd, mi a helyes és mi nem!

Most pedig induljatok az emberek közé. Lajos te menj a tenger felé! Károly fiam te pedig a hegy irányába indulj! Menjetek ismerjétek meg a királyságban élő embereket és a problémáikat! A kapott arannyal gazdálkodjatok okosan, emberségesen. -Kaptok egy napra elég élelmet. A többi napon nektek kell gondoskodni a napi betevőtökről. Jó utat kívánok mindkettőtöknek. És elköszönt a gyermekeitől.

Lajos kicsit húzta az orrát. -Mit kezdjek ezzel a kicsi zsák arannyal? Egyáltalán miért kell nekem az alattvalókat ismernem? Így dünnyögött magában és kénytelen-kelletlen ment a tenger irányába. Károly csak nézte tapogatta a kapott zsák aranyat. -Hű, ilyen sok pénz még nem is volt a kezemben! -Mondta. Aztán fogta a napi élelemmel teli zsákot és jókedvűen elindult a hegy irányába. 

Elég sokáig távol voltak. Lajos királyfi hamar megunta a vándorlást. És letáborozott a palotától kellő távolságban egy városban. Arra ügyelve, hogy királyi apja fülébe ne jusson, neki bizony nincs ínyére az országjárás. Aztán itt élte világát. Evett, ivott, szórakozott.

Ez idő alatt Károly, becsületesen végig járta a feladatként kapott területet. Útja során figyelte hogyan élnek a királyságban az emberek. És bizony elment a hegy és a tenger találkozásáig. Így aztán alkalma volt megcsodálni a hegy lábánál elterülő városnyi zöld területet. Állt és csodálta a tengert. Nézte, hogyan nyaldossák a hullámok a zöld fűvel benőtt partszakasz szélét. Amott a távolban pedig a hegy kimagasló púpjait csodálta. Egy nagy sóhajtással azt mondta, de szép ez a vidék! -Jó, hogy eljöttem idáig. Milyen jó lenne itt élni! Miután végig járta a királyságnak ezen részét, gondolta ideje haza indulni. Megaztán a zsákjából is majdnem minden arany elfogyott már. Útközben sok rászoruló embernek segített. Nem vásárolt semmit magának. Mindössze egy bocskor volt a zsákjában. Amit egy nagyon szegény embertől vett meg, de még egy pár cipőt is adott cserébe érte. Ezekután pedig indult hazafelé. Jó hosszú utat kell még a palotáig megtennem. -Gondolta, de egy cseppet sem bánta. Az, hogy láthatta a hegy és a tenger találkozásánál ezt a csodálatosan szép érintetlen helyet, kárpótolta minden fáradságért. És egyfolytában az járt az eszében, ő bizony nagyon szeretne itt élni! 

Mikorra aztán a palotába visszaért, testvére már kíváncsian várta. A királynak ugyanis az volt a kérése, ha megérkeznek a fiúk, együtt menjenek hozzá. A két testvér üdvözölte egymást. Aztán Lajos, Károlynak szegezte a kérdést. -Na mit hoztál a szüleinknek ajándékot? – A fiatal királyfi szégyenkezve mondta. Ajándékot nem hoztam. Csak egy bocskort vásároltam. -Akkor sok aranyad maradt! Szólt kicsit élcelődve. -Nem. ….. Alig maradt pár arany nálam. Mondta szemlesütve. -Nahát! Te milyen mihaszna vagy! Se arany, se ajándék. Na induljunk király apánkhoz!

Az idős királyi pár kényelmes bársonyszékben már alig várta, hogy gyermekeiket magukhoz ölelhessék. Elsőnek Lajos üdvözölte a szüleit. A király nézte nagyfiát és így szólt. -Ejnye, téged elég jól megviselt ez a hosszú vándorlás a királyságunkban! Fáradtnak látszol gyermekem. Lajos kicsit tétován, apjára nem is nézett és így válaszolt. -Igen kissé elfáradtam király apám. Aztán Károly is üdvözölte szüleit. A király őt is végig mérte és azt mondta. -Na gyermekem, neked viszont jót tett ez a nagy kirándulás. Jól látom? -kérdezte. -Igen apám egy jót kirándultam. Felelte.

 -Nos lássuk, hogyan gazdálkodtatok a rátok bízott arannyal! A kérdés hallatán Lajos, alig láthatóan, de gúnyosan elhúzta a száját. Károly pedig csak most kezdett azon gondolkodni, hogy ő tényleg nem hozott semmi ajándékot.

A király tekintete a két fiú viselkedését fürkészte. És Lajos királyfit kérdezte először. -Nos fiam mesélj! És ő mesélni kezdett. Aztán csak beszélt, mint aki tényleg végig járta a királyságot. Az apja pedig hagyta fiát mesélni. Mikor a beszédet befejezte a király azt kérdezte. -Nos lássuk mire jutottál az aranyakkal?

És a királyfi nagy büszkén szedte elő a tarisznyájából az ajándékokat, amit az útjáról hozott. Mondanom sem kell, jó sok minden került elő belőle. Aztán a zsákot is odaadta király apjának, amiben még jócskán volt arany. Az apja látva a sok ajándékot és a megmaradt aranyat, így szólt gyermekéhez. -Sok mindent hoztál. És aranyad is maradt. Hogyan csináltad? -Hát apám az ajándékok közül sokat úgy kaptam. -Válaszolta. -Kaptad? -kérdi a király. Igen, mert elmondtam, hogy Lajos királyfi vagyok. Így aztán nem mertek tőlem pénzt kérni. Hmm…..Értem, -mondja az öreg király. Vagyis elhoztad ezt a sok ajándékot fizetség nélkül. -Így is mondhatjuk! -válaszolt apjának. A király tekintete ekkor elkomorodott. És azt gondolta. …..Ettől tartottam!

Aztán Károlyhoz szólt. -Nos fiam te mit végeztél? És őt is végig hallgatta, amíg mesélt. -Lássuk! Te hogyan gazdálkodtál az arannyal? -Hát édesapám bizony az én tarisznyám majdnem teljesen üres. És …. ajándékot sem hoztam. Mindössze egy bocskort vásároltam. Nagyon szegény volt az ember, akitől megvettem. Így aztán még egy pár cipőmet is odaadtam neki cserébe. -És mi lett az arannyal? Kérdezte. -Sok szegény emberrel találkoztam és nekik odaadtam. Arra gondoltam és úgy láttam, nekik nagyobb szükségük van az aranyra, mint nekem. Így hát nekik adtam. -Mondta kicsit pironkodva.

A király gondterhelt arca újra kisimult. És elégedettség, öröm járta át a szívét, lelkét. 

A testvér Lajos pedig már nem bírta tovább nevetés és szó nélkül. És hangosan megszólalt. – Se ajándék, se arany! Milyen mihaszna királyfi vagy te öcsém? A király tekintete ismét komorrá változott. 

Aztán azt mondta. Nos fiúk! Amire kíváncsi voltam most tőletek megtudtam. Mindketten ugyanazt a feladatot kaptátok. Károly fiam! Te a népünk javára használtad a tőlem kapott aranyakat. Meglátásom szerint kiálltad a próbát. Lajos! Te visszaéltél a rád ruházott lehetőséggel. Kihasználtad az embereket. Tudod fiam! Amit ajándékként idehoztál. Akiktől elhoztad, megdolgoztak érte. És a munkájukért nem kaptak tőled fizetséget. Pedig nagy szükségük lett volna rá. Gondold csak végig! Ha ők nem állítják elő ezeket az ajándékként hozott dolgokat. Te hogyan tudnál ezekhez hozzá jutni? Ezenfelül pedig kérlek a testvérednek ne mond azt, hogy mihaszna királyfi. Mert nem az. Kérlek gondolkodj el azon, kit illet inkább a mihaszna jelző! Azt, aki segít, vagy azt, aki kihasználja az embertársait.

Az öreg király szívét boldogság járta át. Gondolkodás nélkül is tudta, hogy melyik fiának a fejére kerül hamarosan a királyi korona. 

Te szerinted melyik királyfi érdemli inkább a „mihaszna” jelzőt?