Mikulás anyó

Mikulás anyó.

Egy szép asszony minden évben,
December első hetében
Magányosan üldögél,
Míg kint havat hord a szél.

A rénszarvasszán útra kelt,
Jó férje fürgén felnyergelt,
Több zsák kedves ajándék,
S néhány krampusz felfért még.

Mikulás anyó kötöget,
Tudja jól, hogy a levelet,
Mit megír minden évben,
Itt hagyták a kis szekrényen.

Egész évben mindig segít,
Süt, főz, tálal, feltakarít,
Sálat köt, játékot varr,
Ahol ő van, nincs már baj.

Sertepertél, szorgoskodik,
Nem is kér, csak egyvalamit,
De a levél évről évre
Visszaszáll a kis szekrényre.

Pedig neki egy a vágya,
Felülni a mesés szánra,
Piros ruháját felöltve
Mosolyt vinne le a Földre.

Minden gyerek énekelne,
Szemükből az öröm fénye
Felszállna a magas égre,
Onnan felnőttek szívébe.

Ott a béke megpihenne,
Minden mosoly megszépülne,
Megláthatná ő is végre,
Milyen a szeretet fénye.

Minden évben hiába vár,
Nélküle indul el a szán,
Drága anyó nem is tudja,
Krampusz levelét eldugja.

Most is csak ül szomorúan,
De odakinn pata koppan,
Csizma csusszan, csengő csendül,
Cipőjébe csomag kerül.

Odaszalad, kibogozza,
Egy gyönyörű piros ruha,
Meleg sapka, fehér sál
És a szán az ablaknál.

Mosolyog rá férjeura,
Minden krampusz már őt hívja,
Teljesül a kívánsága,
Felpattanhat már a szánra.

A világon körberepül,
Mikulás bá` vele örül,
Azt üzeni, el ne feledd
Meglepni, kit nagyon szeretsz!