Mióta színesek ősszel a falevelek?

Mióta színesek ősszel a falevelek?.

Mióta színesek ősszel a falevelek? 

Élt egyszer, éldegélt, a Varázslatos-erdő kellős közepén, Ősz-anyó kunyhójában két pajkos kiscica, Mirci és Morci. Mirci roppant büszke volt hófehér bundájára, kényeskedve fésülgette egész álló nap. Morci vörös-fehér cirmos volt, és mint gyakran a vörösöknek, a szeme sem állt jól, mindig valami huncutságon járt az esze. Nappal, amíg Ősz-anyó a szemét rajta tartotta, a kandalló előtt szunyókált, de ahogy eljött az este, kikéretőzött, és egész éjjel az erdőt járta.

 Kedvenc foglalatossága volt az erdei állatok bosszantása. Egyszer a mókus odújába mászott be, és összekeverte a szépen elraktározott gesztenyéket a makkokkal, a mogyorókat a csipkebogyókkal. Elbújt és megvárta, míg a mókus észrevette, mi történt, majd nagyot kacagott azon, hogy milyen morcos arcot vágott a rendetlenség láttán. Máskor a sünit tréfálta meg: amíg éjszaka nem volt otthon, és a tennivalóit intézte, szúrós gesztenyéket dugott a levélágyába. Amikor a sün álmosan befeküdt az ágyába, rögtön ki is ugrott belőle, még bukfencezett is egyet meglepetésében. Morci az ablaka alá kuporodott és a hasát fogta nevettében! “Ugye, hogy azt is meg lehet szúrni, aki tüskés?” -nevetett.

 Ősz-anyó többször is figyelmeztette a cicát: - Vigyázz Morci, mert egyszer pórul jársz! Mirci is próbálta jobb belátásra téríteni: - Morci, ne menj el az erdőbe! Olyan kényelmes kosarunk van, Ősz-anyó még takarót is kötött nekünk bele! A cica azonban nem hallgatott senkire. 

- Ugyan már! Te egész nap itt lustálkodsz, hát nem unod magad? Sokkal izgalmasabb az erdőben kalandozni, mint a kosárban szundikálni!

Aznap estére is volt már egy jó ötlete. Úgy felbátorodott azon, hogy senki nem szidta meg a tréfálkozásért, hogy elhatározta, aznap a rókát veszi célba. Egész nap a kutyaugatást gyakorolta, és már egészen jól tudta utánozni a vadász tacskóinak csaholását. Előre dörzsölte a tenyerét, hogy meg fog lepődni a ravaszdi, ha meghallja! Egész éjszaka a rókalyuk körül lődörgött, várta, hogy hazaérjen a róka. Már hajnalodott, amikor egyszer csak meglátta, ahogy fáradtan, álmosan caplat hazafelé. Behúzódott a fa mögé, és mielőtt a lompos farka eltűnt volna a lyukban, éles hangon “ugatni” kezdett! A róka ijedtében nagyot ugrott, és beütötte fejét a plafonba. Morci nagyot nevetett, de bizony Róka úr is meghallotta ám! Kiugrott a lyukból és kergetni kezdte a kismacskát.

-Most megkapod, ami jár, te bajkeverő! Várj csak, mindjárt elkaplak! - morogta.

Morcinak igencsak a nyakába kellett kapni a lábait, hogy a róka ne érje utol! Már nem is tűnt olyan jó ötletnek a többiek bosszantása. Az utolsó pillanatban ugrott be Ősz-anyó udvarába, átbújt két kerítésléc között. A róka oda már nem tudta követni.  Fel-alá járt a kerítés mellett és dúlt-fúlt mérgében.

- Most az egyszer még szerencséd volt barátocskám, de ha még egyszer meglátlak az erdőben, kilyukasztom azt a cirmos bundád, jól jegyezd meg! - dohogta.

Morci is jobbnak látta, ha egy ideig nem megy csavarogni az udvaron túl, érezte, hogy nagyon kihúzta a gyufát az állatok körében. Jó-jó, de akkor mégis mit csináljon egész nap? Mosakodni és szunyókálni bizony hamar unalmas lesz. A tetőn sem olyan jó már napozni, szeptember végére jár az idő, kezd egyre hűvösebb lenni nappal is. Ősz-anyó délelőtt felkerekedett, felvette vastagabb kendőjét, karjára vette fonott kosarát és elindult begyűjteni az érett diót, almát. “Lassan itt lesz az ideje kiküldeni az esőfelhőket, hadd hozzák meg az őszi esőket.” -gondolta. Eközben otthon a két cica elnyalogatta a tejet, amit a tálkájukban hagyott az anyó. Mirci megint mosakodni kezdett, de Morci azt mondta:- Gyere, inkább játsszunk valamit, erre ráérsz később is! - morrantotta. Kergetőztek egy keveset, aztán labdázni kezdtek a kis labdával, amit gazdájuk horgolt a kedvükért. Egészen belemelegedtek a játékba, már az udvarra is kiszaladtak vele, addig-addig, amíg egyszer csak kigurult a kerítéslécek között! A két cica összenézett és tanácstalanul néztek egymásra. Most mi lesz?Morci tudta, hogy jobb lesz, ha most ki sem dugja az orrát a kerítésen kívülre, ki tudja, hátha itt leskelődik még a környéken a róka! Mirci lustán ásított és azt mondta:- Majd megkérjük Ősz-anyót, ha hazaér, hogy hozza be. Úgyis elfáradtam, inkább szundikálok egyet! Amikor visszaértek a házikóba, Morci rögtön észrevette Ősz-anyó kerek kosarát, amiben a fonalgombolyagokat tartotta. Piszkálni kezdte kis mancsával az egyiket, ami egyszer csak kiugrott a kosárból! - Nézd csak, Mirci, ez még jobb lenne labdának! Az anyó biztos nem haragudna meg érte, ha kicsit kölcsön vennénk! Olyan jó puha és de gyorsan gurul! - Nem is tudom, Morci! Hiszen nem lenne szabad hozzányúlni! Tudod, hogy ezekből fonja az anyó a leveleket a faágakra! Azért olyan szép zöld…- Több szín is van benne! Gyere, próbáljuk ki!

Így kezdődött a móka és a vége az lett, hogy amikor Ősz-anyó hazaérve kinyitotta az ajtót, döbbenten állt egy percig a küszöbön, odabent olyan látvány fogadta! Az összes fonalgombolyag letekeredett és egymással összekeveredve fonta át a székek és az asztal lábát, elgurult a sarkokba, sőt, még a lámpáról is lengedezett egy hosszú fonal.

- Hát itt meg mi történt, adta rosszcsont macskái? Most aztán hogyan válogatom szét a fonalakat? Tessék csak rendbe tenni ezt a felfordulást! - zsörtölődött az anyó. A két cica behúzott nyakkal, bűnbánóan segített rendet rakni. A fonalak azonban úgy összekeveredtek, hogy azokat már nem lehetett szétválasztani, így Ősz-anyó kénytelen volt a sokszínű fonalból megkötni a leveleket. Abban az évben először, ősszel színesek lettek a falevelek: a zöld mellett sárga, piros és barna színekben pompáztak! Ősz-anyónak úgy megtetszett a sok ragyogó szín, hogy elhatározta, ezentúl minden évben feldíszíti vele a faágakat, mielőtt lehullanak a levelek és a fák egész télre csupaszon maradnak. Ennek köszönheti a két huncut kiscica, Mirci és Morci, hogy Ősz-anyó nem haragudott meg nagyon rájuk. Visszakapták kedvenc horgolt labdájukat, és még egy tálka finom tejszínt is hozzá.  Itt a mese vége, aki nem hiszi, járjon utána!