Misi medve és a méz

Misi medve és a méz.

Misi medve és a méz

A falu szélén, zöld erdő mélyén, ahol a barlangban csak szűrt napfény táncolt, ott élt egy vidám, barna medve, Misi. Az erdő legnagyobb, de talán a legjószívűbb lakója volt.

Szigfrid nyuszi kopogott a barlang ajtaján.

-Misi Medve itt vagy? - Az apró hang visszhangzott maci barlangjában.

Misi megfordult, és megnézte a naptári ébresztőjét. Az elmúlt napokban jó párszor nyomogatta a szundi gombot az ébresztőjén. Már véget ért a tél, de nem állt készen az új tavaszra. Felült, nyújtózkodott, karjait a feje fölé emelte, majd megvakarta a tarkóját.

-Szigfrid te mit keresel itt? - kérdezte miközben ásított az előtte álló apró barátjára nézve.

-Oh fantasztikus, ébren vagy! Egész télen próbáltalak felébreszteni. Szigfrid furcsán vigyorgott.

-Mi a baj? Miért próbálsz olyan kétségbeesetten felébreszteni? – szolt Misi halántékát dörzsölve a mancsával.

-Menjünk mézet gyűjteni- kiáltott Szigfrid.

Misi nagyon szeretett mélyen elmerülni a természet szépségeiben, de legjobban a mézért rajongott. Az erdőben minden évben volt egy különleges nap, amit a méhek ünnepének hívtak. Ezen a napon a méhek összegyűltek, és megosztották az erdő lakóival a friss, aranyló mézet, amit egész évben szorgalmasan gyűjtögettek.

A mókusok diót, a madarak bogyókat, a nyulak friss zöldségeket hoztak, de az ünnep legfontosabb eleme a méz volt. Misi számára ez volt az év legszebb napja, hiszen tudta, hogy a méhek jóvoltából bőséges lakoma vár rá.

Egy szép nyári reggelen, amikor az erdő virágai éppen kinyíltak, Misi izgatottan sietett a nagy rétre, ahol az ünnepet tartották.

Azonban, furcsa csend fogadta. A méhek nem táncoltak, és a virágok sem illatoztak olyan édesen, mint máskor. Belépett a méhek kaptárjába, ahol a királynő szomorúan nézett rá.

Misi - szólalt meg a királynő - nagy baj történt. Valaki ellopta az összes mézünket az éjjel. Most üresek a mézes bödönök, mit csináljunk, hogyan fogjuk megtartani az ünnepet? Lehetséges, hogy az ember gyerekek voltak?

Misi szíve összeszorult. Hogyan lehetne ünnep méz nélkül?

Ekkor egy ötlet villant meg a fejében.

-Ne aggódj, kedves királynő - mondta határozottan.

 -Visszaszerzem a mézet, bárki is legyen a tolvaj!

És így kezdődött Misi medve nagy kalandja.

Az erdő minden szegletét bejárta, megkérdezte a bölcs baglyot, az eszes rókát, még a patak mellett lakó hódot is, de senki sem tudott a mézrablóról.

Az északi ösvény szélén élt egy öreg medve. Morcos Mackó már régóta nem vett részt erdei ünnepeken. A többiek nem értették, miért húzódott el tőlük, de tisztelték a korát. Morcos imádta a mézet, és minden évben sóvárogva figyelte, ahogy a többiek élvezik az ünnepeket. Az idén azonban egy tervet forgatott a fejében.

Az ünnep előtti éjszakán, mikor az erdő lakói békésen aludtak, Mackó csendben kiosont a barlangjából. Először körülnézett, hogy senki ne lássa, majd a tisztás közepére ment, ahol a nagy mézeskorsók sorakoztak. Morcos nem tudott ellenállni a csábításnak, és ellopta az összes korsót.

Misi tovább bandukolt, mígnem észrevett néhány mézcseppet, ami a barlang felé vezetett. A bejáratánál egy apró, izgága egér ült, aki úgy tűnt, sok mindent tud az erdőben zajló dolgokról.

-Mit keresel itt, Misi? - kérdezte Egér Ernő.

A mézet keresem, amit elloptak a méhektől - válaszolta a medve.

Ernő elgondolkodott, majd halkan így szólt:

-Talán tudok segíteni, elvezetlek oda, ahova a mézet eldugták.

Ekkor ébredt fel a vén Morcos, két lábra állt, nagyot nyújtózott és ordított egy nagyot.

-Ki olyan bátor, hogy megzavarjon az ebéd utáni sziesztámban?

-Ebéd? Mit ebédeltél?

-Hát mit? Na mit? – Édeset, mézeset.

A mókusok és a madarak felháborodva kérdezték:

-Morcos Mackó, miért loptad el az mézet?

-Ez az erdő minden lakójának közös ünnepe!

Morcos zavartan vakarta a fejét, és szomorúan mondta:

-Tudom, hogy rosszat tettem. De annyira magányos és éhes voltam.

A méhek, akik szorgalmasan dolgoztak a mézen, először nagyon haragudtak, de a királynőjük megszólalt:

-Mackó, a méz mindannyiunk ajándéka. Ha ennyire szereted, miért nem jöttél hozzánk? Az ünnep lényege az, hogy együtt örülünk és osztozunk az örömökben.

Morcos Mackó lassan bólintott. 

-Én már nem tudok mézet gyűjteni, mint fiatalabb koromban, féltem, hogy nem lesz mézem. De már tudom, nem lett volna szabad ellopnom, ami nem az enyém.

Az erdő lakói összenéztek, egy pillanatnyi csend után a méhkirálynő így szólt:

-A becsület az, hogy felismerjük a hibáinkat, és igyekszünk jóvá tenni őket. Segíthetsz nekünk, Mackó, és ha őszintén bánod, amit tettél, része lehetsz az ünnepnek.

Így történt, hogy Morcos visszaadta a mézet, és még az ünnepség előkészítésében is segített. Vidáman hordta a mézet, rendezgette a finomságokat, és még egy mézeskalácsot is sütött a többieknek.

Az erdő lakói látták, hogy Mackó valóban megbánta a tettét, és megbocsátottak neki. Az ünnep végül még jobban sikerült, mint valaha, mert Morcos is részt vett benne.

Megértette, hogy a legnagyobb öröm az, ha osztozunk másokkal.

Rendszeresen részt vett az erdő ünnepein, megtanulta, hogy a legédesebb méz az, amit barátokkal osztunk meg. 

Tanulság: Az igazi boldogság nem a megszerzett dolgokban rejlik, hanem abban, hogy megosztjuk másokkal. Ha hibázunk, mindig van lehetőség jóvá tenni és újraépíteni a bizalmat.

Az erdő minden lakója együtt ünnepelt, Misi megtanította őket, hogy az igazi kincs nem a méz maga, hanem a barátság és a közösség, ami összetartja őket.

Igy éltek boldogan, és az erdőben soha többé nem maradt üres a mézesbödön.