Mókus Berci és a lomb

Mókus Berci és a lomb.

Mókus Berci egy igazi csibész volt.
Örökmozgó, vidám kiskölyök.
Kedvenc játéka egy aprócska roller volt.
Ezzel száguldozott ágak, lombok között.
Úton volt ő mindig, amikor tehette,
Kapkodta kis lábát kalandot keresve.
A harmatos reggel már ébren találta,
A mosolygó Hold sem hozott álmot a számára.

Talpon volt hát mindig. Ugrándozott, táncolt,
Apró rollerével járta a világot.
Kedvelte mindenki, mert mosolyt fakasztott,
Ha úgy hozta a szükség, hát vigaszt is nyújtott.
Egy tavaszi reggel Berci útnak indult,
Hogy felvidítson a tisztáson túl egy magányos lombot.
Szélsebesen szárnyalt, hogy estig odaérjen,
Hogy a lomb árnyában menedéket leljen.

Látta már a lombot: Mily közel, mily szép!
S eközben esett a figyelmetlenség!
Megbotlott egy ágban pici rollerével,
Vége lett az útnak egy törött fakerékkel.
A kíváncsi szarka is látta az esetet,
Nem hagyta figyelmen kívül a balesetet.
Odasietett.

Lerepült Bercihez, a hátára fektette,
Óvatosan a magányos lombhoz reptette.
Berci szomorú volt, hisz célját vesztette,
Kis mókamesterünk jókedvét ejtette.
Vigasztalni jött, de fordult most a kocka,
Aprócska barátunk szorul a vigaszra.
A lomb megsajnálta, szépen betakarta,
Halk susogásával álomba ringatta.

Nem volt már magányos.
Hiszen lett egy társa.
Nem is ismeri még, de már a barátja.

A lomb ma is boldog. Hallod susogását?