Nándi a mosolygós örökmozgó

Nándi a mosolygós örökmozgó.

                                    Nándi,a mosolygós örökmozgó

               A mesém egy kisfiúról szól, aki leküzdötte az emberek rosszindulatát és ösztönözte az embereket a jókedvre.

Visszaemlékszem gyerekkoromból, Nándira, aki a 4. osztályba, egy szeptemberi napon tévedt be hozzánk.

Az osztályteremben még érezhető volt a friss mész illata és a gyerekek önfeledtem mesélték a nyári élményeket, csicsergő beszéd hallatszott, amikor a fiatal tanárnő belibbent és figyelmet kért.

Gyerekek, ma egy új osztálytársatok érkezett: Nándi!

               A figyelem Nándira irányult és a csend felemésztette a termet.

Nándi félszegen köszönt mindenkinek, de zavarában nem tudta, hogy hova üljön le.

A tanárnő segítségére sietett és leültette egy kislány mellé. Nem is a kisfiút láttuk benne, az esetleges játszópartnert, hanem azt, amit ilyenkor mindenki észrevesz először, a segédeszközeit, a botokat.

Két bottal közlekedett, mert a lábai születésénél megsérültek és nem tudta használni kellőképpen, így a botok mindig segítségére szolgáltak.

Az első nap rövid, ám annál inkább megdöbbentő volt az osztálynak. Nem tudtuk, hogy új osztálytársat kapunk, főleg olyat, akinek „nem jó” a lába.

A gyerekek mindig őszinték és kimondják sokszor azt, amit gondolnak és néha elég kritikusak is.

 Sok kérdést tettünk volna fel, de a tanárnő időben észrevette és megelőzve a kellemetlen és bántó kérdéseket, elmondta, azt, amit már amúgy is tudhatunk.

Még az első hetekben is úgy néztünk Nándira, mint egy csudabogárra, nem mertünk vele beszélgetni és játszani sem, bár ő mindig kedves volt mindenkivel és barátkozott volna, ha lett volna kivel.

Kis idő múlva a tanárnő ügyesen bevont minket a közös játékba és kezdtük az új osztálytásunkat jobban megismerni, rá kellett jönnünk, hogy ő is csak ugyan olyan gyerek, mint mi, semmivel sem másabb, csak éppen a járásához segítséget használ, két botot.

Természete alkalmazkodó, kedves, segítőkész, humoros, soha nem irigykedő, másokkal megértő volt.

Idővel mindenki elfogadta, sőt a tanárnő is figyelt erre, hogy ne bántsák Nándit, még szóval sem.

Nándi kezdte magát jobban érezni és a fiúkkal már megtalálta a közös hangot, hol autós kártyákat, hol a focis kártyákkal játszottak.

Egyik nap egy meglepő dolog történt, az egyik kislány odament hozzá és elhívta Nándit a szülinapjára. Nándival, aznap madarat lehetett volna fogatni, mert soha nem érzett ezelőtt ilyet. Az előző osztályában mindig kiközösítették, a gyerekek sosem közeledtek hozzá, számára ez újdonság volt.

Egész héten készülődött a hétvégi szülinapi zsúrra, már nagyon várta a nagy eseményt, de mint ahogy az szokott lenni, addigra annyira lebetegedett, hogy végül nem tudott elmenni.

Következő hét elején jött ismét iskolába és leszegett fejjel, szégyenkezve ült be a padba, amikor kiderült, hogy az ünnepelt is beteg lett, így elhalasztódott a party.

Eljött hát a nagy nap, amire vártak a gyerekek. Nándi külön humorkosárral készült a jeles alkalomra.

A szülinapon olyan jól érezte magát, hogy meg is feledkezett a korlátairól vagyis a botokról és egy sajátos tánccal rukkolt elő. A gyerekek leutánozták a mozgását és elnevezték Nándi-táncnak.

A következő szülinapokra is meghívott vendég volt, később nem csak a jó hangulatért, hanem a zenért is felelős lett. Mindenki Őt követelte. Egyedülálló humora mindenkit elvarázsolt, midig mosolyt csalt az emberek arcára.

                Közben felnőttünk és rádöbbentem, hogy Ő már gyerekkorunkban is varázserővel rendelkezett. Képes volt a bántásokat és a megvető szemeket átalakítani, mosollyá és humorrá.

Ezenkívül Ő már gyerekként tudta, hogy senki sem tökéletes és mindenkinek vannak gyengeségei, hisz EMBEREK vagyunk. Neki nem csak a botok jelentették a segítséget, hanem a HUMOR is.

MERT A HUMOR NAGYON SOK NEHÉZSÉGET LEGYŐZ!

A mai napig tartjuk a kapcsolatot, színes és humoros lénye vonzza az embereket, feleségét és kislányait minden nap megnevetetti. :O)