Mityenkó

Mityenkó.

Mityenkó

Visszaemlékszem gyermekkoromban sok állattal voltunk körbe véve, mint általában a falun élő emberek.

Nagymamám mindig is tartott haszon és házi állatokat és ennek szellemében szüleim is követték az ő példáját.

Apukám mindig is szeretett volna egy kicsi farmot, de ennek megvalósítása, több akadályba üközött.

Ebben az időszakban szüleim egy vállalkozásba fogtak, nyitottak egy tűzéptelepet, ahol az építkezésekhez szükséges anyagokat lehetett megvásárolni.

Anyukám volt az eladó, apukám pedig a fuvaros.

Egyik délután anyukám észrevette, hogy apukám megérkezett a teherautóval a tűzéptelepre. Odasietett elé és meglepődve látta, hogy nem egyedül érkezett, egy kicsi kecskével és két báránnyal tért haza.

Anyukám, ekkor már sejtette, hogy ezzel a három állatkával nem lesz unalmas az élet és azt is tudta, hogy ezek a feladatok rá várnak majd.

De mit volt, mit tenni, már vissza nem lehetett csinálni….

A kicsi kecske a Mityenkó nevet kapta, a bárányok a Birgit és a Buci névre hallgattak.

Bár, ami azt illeti a két bárány nem hallgatott a nevére, csak a kecskét követték mindenhova.

Mityenkó volt a főkolompos. Apukám a kecskének vásárolt egy kolompot, hogy könnyebben be tudjuk azonosítani merre járnak a kis barangolók.

A következő hetekben senki sem unatkozott. A tűzéptelep mellett volt egy telek, amit legelőnek használhatunk.  Felváltva hajtottuk ki otthonunktól az üres telekig a rakoncátlan állatkákat, ami nem volt nagy táv.

Én még kislány voltam, de sokszor olyan hosszúnak és végtelennek tűnt, míg elértünk a célpontig.

A kecske hihetetlen huncut volt, a szomszéd néni nyitott kertjében lévő zöldségeket mindig megdézsmálta, persze a bárányok meg követték a rosszaságban.

A néni már csak ennyit mondott, mikor meglátta Mityenkót:

"Jaj a zöldségeim!!!"

Az útról mindig letért, a farakásokat imádta, mindig felmászott a tetejére, ha felvettem az ölembe, akkor folyamatosan ficánkolt, hogy rakjam le.

Ha végre hazaértünk felpattant az autó motorháztetőjére, szeretett a magasban lenni, de ez már apukámnak is sok volt, nagyon leszidta őt.

Mindig egy lépéssel előttünk járt, kíváncsi és eleven állatka volt, persze a bárányok meg követték.

Egy nap viszont furcsa baleset történt. Mityenkó annyira kíváncsi volt, hogy beszabadult a tűzéptelepre és össze-vissza ugrált, így beleesett a meszesgödörbe.

Nagyon megijedtünk, mert azt hittük nem éli túl. A meszes gödörben citrom fagyi állagú és színű, oltott mész volt, ami nagyon maró hatású anyag.

Amint észleltük, hogy beleesett, kiszedtük és rögtön lemostuk, hajszárítóval szárítottuk a szőrét.

Az ijedtségen kívül nem lett semmi baja, de azt egy életre megtanulta, hogy a meszes gödröt elkerüli.

Mityenkó, még sok vicces és meglepő dolgot csinált két társával a barikkal. Sokszor gondolok vissza rájuk, egy idő után nagyon megszerettük ezeket a kedves állatokat.

Apukám belátta, hogy egy elkerített részt kell nekik kialakítani, ami csak az övék és ahol jól érezhetik magukat ezek az állatkák.

Később Mityenkó kapott maga mellé egy lány kecskét és aztán születtek kis kecskék, aminek mindenki örült, még anyukám is.

Mindenki megszerette a „kis farmot” és apukám álma is teljesült.