A kislány és a mókus

A kislány és a mókus.

                                                A kislány és a mókus

                               A kislányt, akiről most mesélni fogok, Lizának hívták. Nagyon szerette a szüleit és a szülei is őt. Amikor csak tehették együtt utazgattak és élvezték egymás társaságát hármasban.

Lisa még csak hat éves volt, de rengeteg országban, sőt kontinensen megfordult már. Más egész életében nem utazott ennyit, mint ő. Nagyon élvezte és igyekezett ezeket az élményeket megörökíteni fotókkal.

                              Ám az egyik ilyen vakáció alkalmával, sajnos autóbalesetet szenvedett az egész család. Kórházba szállítást követően a szülei meghaltak. Egyetlen túlélője a balesetnek, a kis Liza. Sokáig válságos volt az állapota és kérdésessé vált, hogy egyáltalán életben, marad-e. Az orvosok sokáig küzdöttek és megtettek mindent, hogy a kislány ismét lábra álljon és meggyógyuljon. De erre reális esély nem igazán volt.

Sokáig altatták őt, míg egy nap felébredt és rádöbbent arra, hogy mennyire törékeny az ember lelkileg és testileg is. A trauma után, minden nap egy kicsit jobban és jobban érezte magát. Egy idő után még látogatókat is fogadhatott és annak ellenére, hogy nem igazán emlékezett a balesetből semmire, rettentő szomorú lett.

Megtudta, hogy szülei meghaltak és innentől kezdve nem érdekelte, senki és semmi sem.  Rettenő bánatát úgy fejezte ki, hogy nem szólalt meg, egy ideig senkivel sem beszélt. Az osztálytársai egy kis énekkel kedveskedtek neki, bementek a kórházba meglátogatni, de ő rezzenéstelen arccal nézett a semmibe.

Úgy érezte, hogy szíve megszakad és már nem is tudott ellene küzdeni. Nagyon hiányoztak neki a szülei az emlékek, a közös élmények.

Pár hét múlva kiengedték őt a kórházból és mivel a szülők már nem tudták gondját viselni, ezért a nagynénije vette magához a gyermeket.

A nagynéni, Flóra nagyon kedves teremtés volt és igyekezett a legjobbakat megadni Lisának, amit ilyenkor meg lehet.

Lisa nem egyedüli gyerekként nevelkedett, Flórának már volt, három gyermeke.

Egy lány Dorka és két fiú, Vencel és Mirkó. Sajnos ők mind nagyobbak voltak, mint Lisa, így a játék nem volt az igazi. Valahogy nem érezte otthon magát, pedig megvolt mindene, mégis hiányoztak a szülei, ami a legfontosabb volt számára.

Visszaemlékezett azokra a szép nyaralásokra, amiket együtt töltöttek, nézegette a fényképeket és elképzelte, hogy most mit csinálnának közösen a szüleivel.

Nagyon sok idő még így telt, a gyászban és a szótlanságban. Flóra sokat hordta lélekgyógyászhoz is, de mind hiába, nem szólalt meg. Szeptemberben elkezdődött az iskola és bekapcsolódott ő is, de nem érezte jól magát, nem érdekelték a tanórák. Majd lett egy kedves barátnője, aki elfogadta ezt az állapotát és gyakran játszottak egymással, de mindig szótlanul. Lizát egyre jobban érdekelte a kislány, Zizi (Zita becézéséből) és amikor a kislány hiányzott, akkor ő is egyedül érezte magát. Egyre jobban kinyíltak egymásnak és örök barátságot kötöttek.

Liza sosem felejtette el a szüleit, de a szomorúsága egy picit enyhült, a játékokban egyre többször vett rész és egyre többet mosolygott. Zizi egy nap, érdekes ötlettel állt elő. A családjuk hétvégén a városi állatkertbe tervezte a kirándulást és arra gondolt, hogy Lisa is velük tarthatna, ha lenne kedve.

Lisa örült az ötletnek és mosolyogva bólintott rá, bár még elkéredzkedett Flóra nagynénjétől, aki igent mondott.

Eljött a vasárnap és az állatkerti látogatás is. A lányok olykor annyira lelkesen csodálkoztak rá az állatokra, hogy előre futottak, így két-három lépéssel mindig Zizi szülei előtt jártak.

Az egyik ketrecnél megálltak és Zizi felsorolta a ketrecben élő állatkákat, de egyet kihagyott-ekkor Liza, kimondta a bűvös szót: MÓKUS, a MÓKUS KIMARADT!!!!

Zizi szája tátva maradt, (de még talán a mókusé is) még sosem hallotta beszélni a legjobb barátnőjét.

Vissza is kérdezett, hogy jól hallott-e?

-A mókus? -kérdezte Zizi

-Igen, a mókust kihagytad-mondta Liza, de ekkor már ő is meglepődött a saját hangján, hiszen már talán egy év is eltelt, hogy nem szólalt meg.

Miután kimondta a szót, már bánta, hogy így történt, de egy kicsit meg is könnyebbült, mert már nem kell titkolóznia. Megszeppentsége ellenére, nevetésben törtek ki és tovább nézegették a mókusokat, akik fekete és vörös testükkel elbűvölték a látogatókat.

          Liza örökké hálás volt barátnőjének Zizinek, hogy akkor azon a napon elfelejtette kimondani a MÓKUS szót, mert ő pótolhatta, de legfőképpen azért, hogy barátnőjével, olyan önfeledten érezhette magát, mint senki mással. Bár szüleit tragédiáját sosem felejtette el, de a lelke meggyógyult Zizi segítségével. Időközben nagymamává váltak, de sokszor látogatnak el a mókusokhoz és emlegetik azt a nevezetes vasárnap délutánt.