Az ember,akit manóvá varázsoltak

Az ember,akit manóvá varázsoltak.

Az ember, akit manóvá varázsoltak

Történetem Flóra és Móric manóról szól. A kis ház, amelyben laktak az erdő mélyén, fák és bokrok társaságában állt.  Lakhelyük tetejét moha fedte mely, jól elrejtette kicsiny búvóhelyüket az ismertlenek elől. Az állatokkal mindig szoros kapcsolatban álltak, sosem voltak egyedül, csak úgy, mint manó társaik.  Az emberekkel, viszont nagyon ritkán találkoztak, ha ez véletlenül megtörtént, mindig félve sietek vissza a biztonságot jelentő kunyhójukba. Az emberekről hallottak már jókat és sajnos rosszakat is, de sosem volt bátorságuk közelebbről megismerni őket.

          Flóra és Móric gyerekkoruk óta ismerték egymást és a barátságból lassacskán, szerelem szövődött. Életüket idővel összekötve, békében, nyugalomban éltek, de sajnos hosszú évek után sem született manó babájuk. Sóvárogva nézték, hogy körülöttük, mindenkinek van már gyermeke, csak nekik nincs és ami azt illeti, már sajnos a fiatalságuk is lassan elmúlóban volt.

Türelmesen vártak, arra a varázslatos pillanatra, hogy kiderüljön Flóra egy új életnek ad életet, de sajnos ez életük során sosem következett be.

Most megkérdezhetnétek: hogy micsoda butaság ez? Hiszen a manóknak tudjuk, hogy varázserejük van és tudnak varázsolni, hiszen MANÓK.

Igen, de ők ezt a természetre bízták és ha gyermekáldást kértek volna, elveszették volna a varázserejüket és soha senkinek sem tudtak volna segíteni.

Ám egy átlagosnak tűnő tavaszi reggelen Flóra kinyitotta az ajtajukat:

És lám, mit látott?

Szerintetek mi volt?

Nem hitt a szemének. Ajtajukban egy kosárban lévő EMBER BABA feküdt.

Annyira megijedt az EMBER babától, hogy ijedtében becsapta az ajtót. Az ajtó mögött, aztán egy kicsit gondolkodott és rájött, hogy nem hagyhatja a babát magára, hiszen gondoskodásra és sok szeretetre van szüksége a kicsinek.

Kinyitotta az ajtót és ekkor a baba álmában elmosolyodott. Flóra tudta, hogy nagy feladata van.

Szólt Móricnak és ketten behozták a babát a konyhába, de a baba még mindig aludt, sőt álmában mosolygot is.

 -Mit akarsz tenni, hiszen Ő egy EMBER baba? Nem is ismerjük az emberek szokásait. -kérdezte Móric, Flórától.

-Igen, de szüksége van ránk. -mondta Flóra

Móric: Honnan szerzünk tejet neki?

Flóra: Egy kis varázslattal.

Móric: Hogy neveljük fel?

 Flóra: Kérünk segítséget a manótársainktól, akiknek már van tapasztalata.

Móric: És ha valaki keresi?       

Flóra: Igen lehet, de addig is gondoskodnunk kell róla.

Móric: Még a házunk sem alkalmas arra, hogy egy EMBER gyereket neveljünk, hiszen mi alacsonyabbak vagyunk az embereknél. Hogy fér majd be, a házunkba? (ugyanis a felnőtt manók átlagos mérete 140-150 cm volt, ami egy 10 éves EMBER magasságnak felelt meg)

Flóra: Idővel átalakítjuk a ház belső részét.

Móricnak rengeteg kérdése volt még, de Flóra igyekezett megnyugtató, meggyőző válaszokat adni, ösztönösen érezte, hogy a babának szüksége van rá.

Flóra felkereste sógornőjét, Dankát, hogy segítsen neki, hiszen Dankának nagy tapasztalata volt a manónevelésben, évek során, 10 manó babájuk született.

Készségesen siette Flóra segítségére és másrészt kíváncsi volt az EMBER gyerekre.

Először beszereztek némi kecsketejet, amit egy varázsigével átvarázsolták, így a baba meg tudta inni a tejet és még a pocakja sem fájt.  Flóra finom puha takarókat keresett, Móriccal kialakították a baba fekhelyét.

A baba már, közben felkelt és ami ilyenkor szokás, sírással jelezte, hogy éhes. Flóra nagyon megijedt, hogy most mit is kell tennie, de szerencsére Danka, a sógornő már rutinos volt a gyermekek gondozásában és tudta mi után, mi következik. Nyugodtan tette a dolgát és közben a baba sírása is abbamaradt. Flóra csodálattal figyelte, hol a sógornőjét, hol az EMBER babát végül rájött, hogy egy idő után mindenbe bele lehet jönni.  „Gyakorlat teszi a mestert”.

 A manóközösség megszervezte, (bár az elején egy kicsit féltek az EMBER babától), hogy a hét minden napján legyen segítsége az újdonsült anyukának. A baba szépen fejlődött és nagyra cseperedett és idővel Flóra is el tudta látni egyedül. Móric is segítségére volt és most már minden gondolatuk a kis jövevény körül forgott. Bár mindig fáradtak, de elégedettek és boldogok voltak. Tudták, hogy életük legnehezebb és egyben legszebb feladatát kapták, a gyermeknevelést. Teltek, múltak az évek és a gyermek egyre nagyobb és nagyobb lett, szüleinek sokat segített, sőt a manóközösség is rajongott érte.

Móric idővel hálás volt feleségének, hogy befogadták az ismeretlen EMBER gyermeket, mert rájött, hogy nem szabad a nehézségek elől elmenekülni és a szeretet elsődleges, még akkor is ha nem ismerjük az előzményeket.

Szerinted, hogy hívták a babát?

Flóra és Móric találó nevet adott gyermeküknek. Manunak, vagyis Emanuelnek nevezték el.

             Manu, idővel felnőtt és úgy döntött, hogy az erdőben marad a manókkal. Nagyon szeretett itt élni, Ő lett a manók „Móka Mikije”, aki sok időt töltött a manó gyerekekkel, mesélt nekik, játszott velük.

Ha figyelsz, lehet, hogy egyszer Te is összefutsz vele az erdőben!