Nati és a sellő

Nati és a sellő.

Nati és a sellő 

Gyertek velem egy messzi országba, ahol Nati a családjával nyaralt. Ez a messzi ország tulajdonképpen egy kicsi kis sziget a Mese-óceán közepén. Ennek a kis szigetnek a neve, Sellő sziget. A legenda úgy tartja, hogy a sziget körül az óceán vízében sellők élnek. Járjunk utána, vajon igaz-e a legenda.  

Natiék kettő csodás hetet terveztek eltölteni ezen a varázslatos helyen. Égig érő pálmafák árnyékában pihentek meg ebéd után a fehér homokos parton. Nati imádta a vizet. Pici baba kora óta tudott úszni, nagyon szerette a tengert. A kedvenc mesebeli szereplői a sellők voltak, ezért is volt annyira boldog, hogy ide jöttek el nyaralni. Kicsi kis szíve mélyén titkon remélte, hogy találkozhat igazi sellővel. A család többi tagja élvezte a hűs szellőt, miközben testüket a nap sugarai lágyan cirógatták. Nati eközben az óceán partján sétált és színes kavicsokat gyűjtött. Gondolatai folyton a sellőkre vándoroltak vissza. - Vajon tényleg léteznek? Olyan gyönyörűek, mint a mesékben? Talán tényleg létezik az a víz alatti királyság.  

Miközben ezer meg ezer kérdés futkárázott a kislány fejében, valami csillogó dologra lett figyelmes. A víz sekély volt, ezért bemerészkedett, hátha valami különleges dolgot fog ott találni. Ám a csillogó valami egyre bentebb ment a vízben, ezáltal Nati is egyre távolabb került a parttól. Amikor már a nyakát verdesték a finom, lágy hullámok, egy teknősbéka szólította meg a kislányt: 

• Akarsz csodát látni?- kérdezte tőle egyszerűen.  
• Miféle csodát? - kérdezett vissza Nati.  
• Tudom ám, miért vagy itt kislány. - szólalt meg ismét a teknős bölcs mosollyal az arcán. - Sellőket akarsz látni, mint mindenki, aki a szigetre érkezik. Ám a sellők csak a tiszta szívű embereknek jelennek meg. A te szíved pedig olyan tiszta, mint a csillogó, szűz hó.  

Natinak egyre tágabbra nyíltak a szemei a csodálkozástól. Ismét ezer gondolat cikázott a fejében. - Beszélő teknős? Sellők? Hogyan menjek el vele?- aggódva tekintett a partra szülei felé.  

• Ne aggódj kicsi lány. - mondta a teknős. - Ez varázslat! A családod észre sem fogja venni, ha velem jössz. Addig varázsport hint rájuk a sziget szele. Alszanak egy jót, amíg te felfedezed velem a víz alatti világot. Ha velem jössz, csak bólints és indulhat is a nagy kaland.  

Nati még egyszer a part felé tekintett, majd becsukta a szemét, elvigyorodott és akkorát bólintott a fejével, hogy az majdnem leesett a nyakáról.  

A teknős páncéljába kapaszkodott, aki leúszott vele a víz alá.  

• Ne aggodj kicsi lány, varázslat óv téged, az óceán mélyén is tudsz szabadon lélegezni. - fordult hátra a teknős a kislány felé.  
• Nati vagyok. - szólalt meg végre a kislány. - Téged hogy hívnak?  
• Az én nevem Pongrác. Én vagyok a titkok őrzője a szigeten és az óceánban. Én választom ki azokat a szerencsés, tiszta szívű embereket, akik találkozhatnak a sellőkkel.  

A kék óceánban csodaszép dolgokat láttak. A kislány azt hitte, álmodik. Ezernyi színben pompázó halak között úsztak el, a delfinek régi jó barátként üdvözölték a vén Pongrácot.  

• Az ott tényleg egy bálna a távolban?- kérdezte Nati hitetlenkedve a teknőst.  
• Az bizony! Ő Mirtil, a legidősebb bálna az óceánban.  
• Szervusz Pongrác!- kiáltott feléjük messziről a bálna. - Sellőkirándulás? - kérdezte tőle mosolyogva.  
• Az bizony!- felelte a bölcs teknős. - Ez a kislány valóban megérdemli, hogy lássa a csodát. - felelte a bálnának, miközben elúsztak hatalmas teste mellett.  

Tovább merültek a mélybe, Nati pedig csak szívta magába a sok új dolgot, amit először látott élete során. És valószínűleg utoljára is. A vízi növények karcsú táncosokként mozogtak az áramlatokkal együtt, a halak körtáncot jártak egymással. Minden olyan harmóniában mozgott, hogy az szemet gyönyörködtető volt.  

Pongrác lassított a tempón.  

• Hamarosan a sellők területére érkezünk. - mondta kurtán.  

A kislány szíve majd kiugrott a helyéről. Nem tudta, mire számítson. Majd egyszer csak egy vékonyka hang szólalt meg mögötte.  

• Szia! Én Sarolta vagyok, a legkisebb sellő a Mese- óceánban. - mutatkozott be egy mosolygós arcú, körülbelül Natival egyidős kislányka, akinek lábak helyett lila halfarka volt.  
• Szia! - köszönt vissza bátortalanul Nati. - Én Nati vagyok és nagyon örülök, hogy találkozhatok veled.  

Nati és Sarolta hamarosan összebarátkoztak. Milliónyi kérdésre szerette volna tudni a kislány a választ a sellőtől.  

• Szeretnél találkozni a többiekkel is?- kérdezte a sellő Natit.  
• Lehetséges? - kérdezte Nati félénken. - Nekem már így is valóra vált az álmom, de az egyszerűen mesés lenne, ha megismerhetném a családodat is.  

Nati ezután elment a sellő otthonába Pongrác kíséretében. Gyönyörű házuk volt az óceán mélyén. A falakat színes kagylókból építették, a függönyök rózsaszín hínárokból voltak varrva. Az asztal egy óriási rákpáncél volt, a székek pedig igaz gyöngyökkel voltak kirakva. Mesebeli volt minden.  

A sellő család kedvesen fogadta Natit és elénekelték neki kedvenc dalaikat is. A hangjuk úgy szállt, mint a legédesebb dallam a földön. Mindegyik sellőnek más színű uszonya volt. Csillogott a halfarkuk, ahogy járták az óceán lágy táncát. Natit teljesen elvarázsolta a látvány.  

Sok kérdésük volt egymáshoz. A sellőket a földi világ érdekelte nagyon, szerettek volna minél több dolgot megtudni arról, hogy hogyan él a kislány a családjával. Nati pedig a víz alatti életről érdeklődött.  

Egyszer csak Pongrác figyelmeztette a kislányt, hogy ideje indulni, mert a varázslat ideje hamarosan lejár.  

• Soha nem felejtelek el titeket!- ígérte Nati a sellőknek. Megölelte Saroltát és könnyek csillogtak a szemében. - Emlékezz rám mindig!- mondta Nati a kicsi sellőnek.  

Majd belekapaszkodott Pongrác páncéljába és egy szempillantás alatt a part közelében találta magát. Pongrác eltűnt, de a csillogó tárgy, amit követve rátalált a teknősre ott csillogott a vízben a lábánál. Lehajolt érte és kiemelte a kék vízből. Egy kavics volt, amin egy sellő képe rajzolódott ki.  

Nati vágyakozva nézett a távolba. Tudta, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt. Visszasétált a családjához, akik éppen ébredeztek varázslatos álmukból.  

• Képzeljétek, sellőkkel álmodtam!- kacagott anya vidáman.  
• Érdekes...- vágott komoly arcot apa.  
• Mi olyan érdekes? - kérdezte Nati visszatérve.  
• Mindannyian sellőkkel álmodtunk. - válaszolta apa.  

Nati mosolygott és szíve tele volt szeretettel családja iránt. Hálásan gondolt Pongrácra, a bölcs teknősre, aki őt választotta ki, hogy láthassa a sellők világát. A kavicsot eltette és örökre megőrizte.