Nem mindennapi vendégszeretet

Nem mindennapi vendégszeretet.

  Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy földesúr, kinek egyetlen szem leánya jelentette az egész világot. Kettecskén éltek a szegényes otthonukban, de ennek ellenére majd kicsattantak az örömtől minden egyes nap. Bárki, ha betért hozzájuk úgy fogadták, mintha hozzátartozójuk lenne. Emellett az egész földterületet ismerte már a tizenhét esztendős leány, így ő maga is körbe tudta vezetni a kíváncsi vendégeket addig, amíg az apja terülj terülj asztalkámat varázsolt. Történt egy szép tavaszi, napsütéses napon az, hogy rangos látogató érkezett hozzájuk.

- Adj’ Isten, földesúr! A nevem Kis Elemér, a falu Polgármestere vagyok - emelte meg kalapját az éppen ajtót nyitónak.

- Adjon Isten a Polgármester úrnak is! Mi szél hozta erre?

- Az a mese járja odabent, hogy magának van egy gyönyörű és okos leánya.

- Így van! - helyeselt a földesúr büszkén.

- Az a mese jár szájról szájra a faluban, hogy maguknak alig akad valamijük, mégis boldogabbak azoknál, mint akiknek több adatott.

- Ez így vagyon jól! - felelt rá az öreg széles mosollyal.

- De az a mese járja még a szomszédban is, hogy itt a legnagyobb a vendégszeretet szerte a világon.

- Hogy ez így igaz-é, avagy sem, azt nem tudom megmondani.

- Hát akkor tegyük próbára! - húzta ki magát a Polgármester.

- Jöjjön beljebb! - tárta ki ajtaját a földesúr.

Így kezdődött az ő történetük.

  Attól kezdve minden olyan volt, mint ahogy azt a Polgármester úr hallotta másoktól. Az egy hetes kiruccanása alatt egyszer sem látta szomorúnak sem a földesurat, sem a leányát. Mindvégig mosolyogtak és kedvesek voltak, lesték a rangos látogató összes kívánságát. Az ifjú körbevezette a földterületen, bemutatta az összes állatot amíg apja mindig valami újat varázsolt az asztalra ételnek. E rövid idő alatt bebizonyosodott és értelmet nyert maga a boldogság fogalma, melyet eddigi életében még egyszer sem tapasztalhatott meg Kis Elemér. Ettől fogva lemondott rangjáról és a földesúrék történetét mesélte világszerte. Utazott faluról városra, városról falura és hirdette a szent igét, mely így szólt valaha:

“A boldogság nem pénzben mérendő, sokkal inkább tettekben.”